Sziasztok. :)
Igaz nem résszel, csak egy-két eléggé feltűnő infóval és egy ötlettel jöttem.
Az infó az lenne, hogy amint látjátok új kinézete lett a blognak. Gondoltam, ha már úgyis újabb év következik kicsit újítok rajta. A rózsaszín-bordó kombináció megmaradt, ami remélem tetszik nektek.
A fejlécet nagyon köszönöm egy kedves ismerősömnek Lacinak. Szintén ő csinálta az előző fejlécet is. Van hozzá tehetsége ez tény. :)
A hátteret én magam választottam, ugyanis rózsa szerelmes vagyok. :D
Az ötletem pedig csak annyi lenne, hogy ugyebár egyre inkább közeledünk a blog végéhez épp ezért arra gondoltam, hogy ha lenne kedvetek akkor esetleg összehozhatnánk egy 'búcsú' videót, amit a blog utolsó részének egy hetére töltenék fel.
A videót 2 esetleg 3-4 percesnek tervezem, de nagyon fontos tényező hozzá a ti segítségetek! Annyit kell tennetek, hogy a kedvenc mondatotokat, szólásotokat leírjátok nekem vagy ehhez a bejegyzéshez, vagy bármelyik a jövőben általam kiposztolt részhez kommentbe, esetleg a hivatalos FB-csoportba vagy Facebook-on elkülditek nekem üzenetben.
A képekről én gondoskodom! :)
Remélem ezt is összehozzuk, ahogy már néhány dolgot is sikerült. Szóval, jó szórakozást továbbra is a blogon és nagyon remélem, hogy sokan részt fogtok venni ebben a közös videószerkesztésben! :)
FB-csoport: ~ When love is strong ~ - itt megtaláltok engem is, ezért nem fogom belinkelni a saját adatlapomat!
2013. december 30.
2013. december 22.
II. évad - 7. fejezet: Hasznos beismerés
Sziasztok. :)
Sokat késve, de hoztam egy rövidebb, mégis elég tartalmas részt. Valószínűleg a következő már hosszabb lesz.
Remélem tetszeni fog nektek. Várok néhány komit a részre, hogy megtudjam nektek hogy tetszett ez a rész.
Ha gondoljátok nyugodtan feliratkozhattok a blogra és csatlakozhattok a Facebook csoportba.
Jó olvasást és kellemes ünnepeket kívánok mindenkinek! :)
FB-csoport: ~When love is strong~
ZENE
--------------------------------------------------------------------------
Kereken egy hete, hogy Niall itt járt. Mindennapjaimat aláfestette a hiánya. Talán nem kellett volna elküldenem. Megbeszélhettük volna a dolgokat, viszont a harag és a szinte már gyűlölet felmúlta az érzéseimet.
Épp anyukám ebédre főzött levesét kevergettem, amikor megszólalt a telefonom. Réka neve villogott a kijelzőn. Nem volt kedvem még az LB-mhez sem, ezért csak félretettem a készüléket. A csörgés abbamaradt, majd alig fél perc múlva érkezett egy üzenetem. Gondoltam ezt megnézem. Természetesen Réka írta. Ez állt benne: 'Megtisztelnél, ha felvennéd a telódat! FONTOS dologról kell beszélnem veled!'.
Elgondolkodtatott, hogy vajon mi lehet olyan fontos.
- Anyukám, beszélnem kell Rékával... - pattantam fel az asztaltól.
- De hiszen nem is ettél! - nézett fel rám.
Csak vállat vontam, majd már el is tűntem a szobámba. Tárcsáztam az LB-m számát. Szinte ki sem csörgött, mire ő felvette.
- Lexa! - szólt idegesen.
- Hűha... Mi ilyen sürgős? - viccelődtem.
- Öhm... A Halloween buliról lenne szó... - kezdett bele. - Akkor éjjel nem csak közted és Niall között, hanem köztem és Josh között is történt egy-két dolog...
Felvontam szemöldököm. Megrémisztett ez a lány.
- Csaknem te is ...... - majdnem kimondtam, de Réka közbevágott.
- Neem... - ellenkezett.
- Akkor meg mi van? - huppantam le a kanapéra.
- Az a fehérnemű, amit találtál az enyém volt nem valami sarkié... - magyarázta.
- Tessék? - bámultam magam elé értetlenül.
- Ti a mi lakásunkra mentetek, mi meg Niallébe, mivel Joshnak van oda bejárása.
Nyeltem egy nagyot.
- Ezekszerint... - kerekedtek el a szemeim, amikor leesett, hogy miről is van szó. - Niall nem csalt meg! Nem hazudott nekem! Én meg ostoba voltam, hogy nem hittem neki és elküldtem örökre. - lelkesedésem ekkorra megint elmúlt. Egyik szemem sírt, a másik nevetett.
- El kell mennem hozzá! - pattantam fel, mintha egy puskagolyóból lőttek volna ki.
- Ja... Csak van itt egy olyan probléma, hogy már egy hete senki sem tud róla semmit. - amikor Réka ezt kimondta a szívem szakadt meg.
Pár perc kevésbé kínos csend következett, miközben az agyam megállás nélkül kattogott. Eszembe jutott az a hely, ami a szöszinek biztonságot ad, máris tudtam, mit kell tennem.
- Tudom, hol lehet... - mondtam a telefonba, majd ki is nyomtam.
Bepakoltam magamnak néhány dolgot, de csak a legfontosabbakat.
- Anya, apa... Nekem most el kell mennem! Később mindent elmondok! - nyomtam egy-egy puszit a szüleim, majd még Dávid fejére is.
Felkaptam a kocsikulcsomat az előszobában található kis szekrényről, majd kiviharzottam a lakásból. A parkolóban behuppantam az autómba. Elindítottam a motort és már úton is voltam úticélom felé.
Sokat késve, de hoztam egy rövidebb, mégis elég tartalmas részt. Valószínűleg a következő már hosszabb lesz.
Remélem tetszeni fog nektek. Várok néhány komit a részre, hogy megtudjam nektek hogy tetszett ez a rész.
Ha gondoljátok nyugodtan feliratkozhattok a blogra és csatlakozhattok a Facebook csoportba.
Jó olvasást és kellemes ünnepeket kívánok mindenkinek! :)
FB-csoport: ~When love is strong~
ZENE
--------------------------------------------------------------------------
Kereken egy hete, hogy Niall itt járt. Mindennapjaimat aláfestette a hiánya. Talán nem kellett volna elküldenem. Megbeszélhettük volna a dolgokat, viszont a harag és a szinte már gyűlölet felmúlta az érzéseimet.
Épp anyukám ebédre főzött levesét kevergettem, amikor megszólalt a telefonom. Réka neve villogott a kijelzőn. Nem volt kedvem még az LB-mhez sem, ezért csak félretettem a készüléket. A csörgés abbamaradt, majd alig fél perc múlva érkezett egy üzenetem. Gondoltam ezt megnézem. Természetesen Réka írta. Ez állt benne: 'Megtisztelnél, ha felvennéd a telódat! FONTOS dologról kell beszélnem veled!'.
Elgondolkodtatott, hogy vajon mi lehet olyan fontos.
- Anyukám, beszélnem kell Rékával... - pattantam fel az asztaltól.
- De hiszen nem is ettél! - nézett fel rám.
Csak vállat vontam, majd már el is tűntem a szobámba. Tárcsáztam az LB-m számát. Szinte ki sem csörgött, mire ő felvette.
- Lexa! - szólt idegesen.
- Hűha... Mi ilyen sürgős? - viccelődtem.
- Öhm... A Halloween buliról lenne szó... - kezdett bele. - Akkor éjjel nem csak közted és Niall között, hanem köztem és Josh között is történt egy-két dolog...
Felvontam szemöldököm. Megrémisztett ez a lány.
- Csaknem te is ...... - majdnem kimondtam, de Réka közbevágott.
- Neem... - ellenkezett.
- Akkor meg mi van? - huppantam le a kanapéra.
- Az a fehérnemű, amit találtál az enyém volt nem valami sarkié... - magyarázta.
- Tessék? - bámultam magam elé értetlenül.
- Ti a mi lakásunkra mentetek, mi meg Niallébe, mivel Joshnak van oda bejárása.
Nyeltem egy nagyot.
- Ezekszerint... - kerekedtek el a szemeim, amikor leesett, hogy miről is van szó. - Niall nem csalt meg! Nem hazudott nekem! Én meg ostoba voltam, hogy nem hittem neki és elküldtem örökre. - lelkesedésem ekkorra megint elmúlt. Egyik szemem sírt, a másik nevetett.
- El kell mennem hozzá! - pattantam fel, mintha egy puskagolyóból lőttek volna ki.
- Ja... Csak van itt egy olyan probléma, hogy már egy hete senki sem tud róla semmit. - amikor Réka ezt kimondta a szívem szakadt meg.
Pár perc kevésbé kínos csend következett, miközben az agyam megállás nélkül kattogott. Eszembe jutott az a hely, ami a szöszinek biztonságot ad, máris tudtam, mit kell tennem.
- Tudom, hol lehet... - mondtam a telefonba, majd ki is nyomtam.
Bepakoltam magamnak néhány dolgot, de csak a legfontosabbakat.
- Anya, apa... Nekem most el kell mennem! Később mindent elmondok! - nyomtam egy-egy puszit a szüleim, majd még Dávid fejére is.
Felkaptam a kocsikulcsomat az előszobában található kis szekrényről, majd kiviharzottam a lakásból. A parkolóban behuppantam az autómba. Elindítottam a motort és már úton is voltam úticélom felé.
2013. november 19.
II. évad - 6. fejezet: Felejts el egy életre
Sziasztok. :)
Bizony, új részt hoztam. Sajnos nem lett hosszú, de valószínűleg annál tartalmasabb. Remélem, mindannyiótoknak tetszeni fog!
Várom a kommenteket, az új feliratkozókat és az újabb jelentkezőket a FB-csoportba!
Jó olvasást! :)
Hivatalos FB-csoport: ~When love is strong~
5 Seconds of Summer blog: We need to be together
ZENE
--------------------------------------------------------------------------------
Egy hete itthon vagyok. Anyukám megbékélt velem és a helyzettel. Apukámnak nehezebb ezt elfogadni, így épphogy csak köszön nekem. Szerencsére mindannyiónk javára senki sem szól semmit erről.
Reggel, vagyis inkább délelőtt kipihenten ébredten. Most aludtam át legelőször az éjszakát anélkül, hogy felkeltem volna az éjszaka folyamán az idegeskedésektől.
Kisétáltam a szobámból a konyhában tartózkodó szüleimhez. Anya finom húslevest, a gyerekkori nyelvem szerint gyógy- vagy csokilevest főzött épp.
- Jó reggelt. - köszöntöttem őket kedvesen.
- Szia. - köszöntek vissza szinte egyszerre.
Megreggeliztem, majd még elvégeztem a szokásos reggeli teendőimet. Ezután leültem a laptopom elé, hogy nézzek valami jó vígjátékot, ami méginkább feldobja a kedvem.
A twitteremet már egy ideje nem néztem meg. Nincs kedvem semmiféle baromságokhoz, amik csak leszívják az ember agyát, azokat olvasva. Ráadásul Niall sajnálkozó tweetjeihez sincs hangulatom. Gondolom Josh is üzent nekem már vagy ezerszer.
Délután kettő körül lehetett, amikor a filmből már csak pár perc volt hátra, amikor csengettek. Anyukám kiáltott, hogy ő megy és megnézi ki az. Alig egy perc múltán kiabálást hallottam. Rájöttem ki lehet az anyukám mondatából:
- You made my daughter pregnant! - üvöltötte teljes hangerővel.
Leállítottam a filmet. Kipillantottam az ablakon, ami a parkolóra néz. Ott állt az az ismerős nagy fekete autó.
Kisiettem az előszobába.
Anyukám a szőke ír srác mellkasát püfölte. Persze Niall meg sem érezhette.
- Alexa! - mért végig.
Nem törődtem vele. Anyához léptem.
- Anyukám! Hagyd! Menj be a szobába! Beszélek vele... - fogtam meg mindkét vállát, majd elhúztam onnan és a konyhába vezető kis folyosóhoz vezettem.
- Biztos vagy benne? - kérdezte.
- Biztos. - bólintottam.
A szöszihez léptem. Felnéztem kék szemeibe. Varázslatosak voltak, ahogy mindig is.
- Szóval várandós vagy? - kérdezte csillogó szemekkel.
Csak bólintottam egyet.
- Hány hónapos? - tett fel egy újabb kérdést.
- Majdnem kettő... - feleltem.
- Mikor tudtad meg? - feszegette tovább a témát.
- Pár hete. - válaszoltam.
- Nekem mikor akartad elmondani? - kért számon.
- Egy hete, amikor nálad jártam.
- Miért nem mondtad el?
- A vita közben teljesen kiment a fejemből, hogy miért is mentem oda hozzád. Aztán meg már nem is tartottam úgy, hogy kéne tudnod azok után, amik történtek.
A szöszi nyelt egyet.
- Alexa! Én nem csaltalak meg! Hidd el! Nem tudom, hogy került oda az a piros női fehérnemű! Hű voltam hozzád! Eszembe sem jutott, hogy felszedjek valami sarkit! - magyarázkodott.
Lehajtottam a fejem. Nem akartam, hogy sírni lásson. Felzaklatott, hogy idejött és erről beszél.
- Nézd, Niall! Ezzel kapcsolatban csak az a gond, hogy nem hiszek neked! Nem érzem úgy, hogy hinnem kéne! Egyszerűen csak... - elcsuklott a hangom. Oldalra fordítottam a fejem. Nagyokat pislogva próbáltam visszatartani könnyeimet. Nem sikerült. Elindult útjára az első könnycsepp. Niall leakarta törölni, mire én hátrébb léptem.
- Ne érj hozzám! - mondtam csalódottan és egyben dühösen.
- Alexa! - nyújtotta kezét felém.
Csak megráztam a fejem.
- Hagyj! - néztem rá dühödten.
- Ha szeretnéd, hogy elmenjek és békén hagyjalak örökre, akkor csak mondd ki és én megteszem! - szólt erőtlenül.
Beleharaptam alsó ajkamba. Szomorúan néztem magam elé. Bólintottam egyet.
- Rendben. Szeretném, ha elfelejtenél egy életre és soha többet nem keresnél! - néztem fel kék szemeibe. Könnyektől csillogott a mámorító szempár.
- Sajnálom! - mondta halkan elcsukló hangon.
Sarkon fordult, majd lenyomta a kilincset és kilépett az ajtón. Elment... Végleg. A szívem szakadt meg. Hangos zokogásban törtem ki. Miért kellett ennek történnie?!
Berohantam a szobámba. Az ablakba álltam. Arcomon patakokban folyó könnyekkel bámultam, ahogy a szöszi odakullog az autójához, beszáll, majd pár perc múltán elindul vissza Londonba.
Összerogytam a szívemben érződő fájdalomtól. Anyukám sietett be a szobába. Felhúzott a padlóról, aztán a kanapéhoz vezetett. Mindketten helyet foglaltunk. Próbált vigasztalni, de nem nagyon sikerült neki.
*Niall szemszöge*
Ezt nem hiszem el! Elküldött és én engedelmeskedtem neki. Akkora idióta vagyok! Nagyon fájt ez az egész! Leginkább viszont az, hogy nem hisz nekem, nem bízik bennem! Még mindig a fülemben cseg, ahogy kiejtette a száján. Nem tud bízni bennem.
Ezenkívül állapotos, vagyis az én gyermekemet hordja a szíve alatt, ami csodálatos érzés. Ennél jobb dolog nem is történhetett volna velem, velünk. A kettőnk babája, ami szerelmünket jelképezi.
Csak egyet remélek, hogy megtartja!
Bizony, új részt hoztam. Sajnos nem lett hosszú, de valószínűleg annál tartalmasabb. Remélem, mindannyiótoknak tetszeni fog!
Várom a kommenteket, az új feliratkozókat és az újabb jelentkezőket a FB-csoportba!
Jó olvasást! :)
Hivatalos FB-csoport: ~When love is strong~
5 Seconds of Summer blog: We need to be together
ZENE
--------------------------------------------------------------------------------
Egy hete itthon vagyok. Anyukám megbékélt velem és a helyzettel. Apukámnak nehezebb ezt elfogadni, így épphogy csak köszön nekem. Szerencsére mindannyiónk javára senki sem szól semmit erről.
Reggel, vagyis inkább délelőtt kipihenten ébredten. Most aludtam át legelőször az éjszakát anélkül, hogy felkeltem volna az éjszaka folyamán az idegeskedésektől.
Kisétáltam a szobámból a konyhában tartózkodó szüleimhez. Anya finom húslevest, a gyerekkori nyelvem szerint gyógy- vagy csokilevest főzött épp.
- Jó reggelt. - köszöntöttem őket kedvesen.
- Szia. - köszöntek vissza szinte egyszerre.
Megreggeliztem, majd még elvégeztem a szokásos reggeli teendőimet. Ezután leültem a laptopom elé, hogy nézzek valami jó vígjátékot, ami méginkább feldobja a kedvem.
A twitteremet már egy ideje nem néztem meg. Nincs kedvem semmiféle baromságokhoz, amik csak leszívják az ember agyát, azokat olvasva. Ráadásul Niall sajnálkozó tweetjeihez sincs hangulatom. Gondolom Josh is üzent nekem már vagy ezerszer.
Délután kettő körül lehetett, amikor a filmből már csak pár perc volt hátra, amikor csengettek. Anyukám kiáltott, hogy ő megy és megnézi ki az. Alig egy perc múltán kiabálást hallottam. Rájöttem ki lehet az anyukám mondatából:
- You made my daughter pregnant! - üvöltötte teljes hangerővel.
Leállítottam a filmet. Kipillantottam az ablakon, ami a parkolóra néz. Ott állt az az ismerős nagy fekete autó.
Kisiettem az előszobába.
Anyukám a szőke ír srác mellkasát püfölte. Persze Niall meg sem érezhette.
- Alexa! - mért végig.
Nem törődtem vele. Anyához léptem.
- Anyukám! Hagyd! Menj be a szobába! Beszélek vele... - fogtam meg mindkét vállát, majd elhúztam onnan és a konyhába vezető kis folyosóhoz vezettem.
- Biztos vagy benne? - kérdezte.
- Biztos. - bólintottam.
A szöszihez léptem. Felnéztem kék szemeibe. Varázslatosak voltak, ahogy mindig is.
- Szóval várandós vagy? - kérdezte csillogó szemekkel.
Csak bólintottam egyet.
- Hány hónapos? - tett fel egy újabb kérdést.
- Majdnem kettő... - feleltem.
- Mikor tudtad meg? - feszegette tovább a témát.
- Pár hete. - válaszoltam.
- Nekem mikor akartad elmondani? - kért számon.
- Egy hete, amikor nálad jártam.
- Miért nem mondtad el?
- A vita közben teljesen kiment a fejemből, hogy miért is mentem oda hozzád. Aztán meg már nem is tartottam úgy, hogy kéne tudnod azok után, amik történtek.
A szöszi nyelt egyet.
- Alexa! Én nem csaltalak meg! Hidd el! Nem tudom, hogy került oda az a piros női fehérnemű! Hű voltam hozzád! Eszembe sem jutott, hogy felszedjek valami sarkit! - magyarázkodott.
Lehajtottam a fejem. Nem akartam, hogy sírni lásson. Felzaklatott, hogy idejött és erről beszél.
- Nézd, Niall! Ezzel kapcsolatban csak az a gond, hogy nem hiszek neked! Nem érzem úgy, hogy hinnem kéne! Egyszerűen csak... - elcsuklott a hangom. Oldalra fordítottam a fejem. Nagyokat pislogva próbáltam visszatartani könnyeimet. Nem sikerült. Elindult útjára az első könnycsepp. Niall leakarta törölni, mire én hátrébb léptem.
- Ne érj hozzám! - mondtam csalódottan és egyben dühösen.
- Alexa! - nyújtotta kezét felém.
Csak megráztam a fejem.
- Hagyj! - néztem rá dühödten.
- Ha szeretnéd, hogy elmenjek és békén hagyjalak örökre, akkor csak mondd ki és én megteszem! - szólt erőtlenül.
Beleharaptam alsó ajkamba. Szomorúan néztem magam elé. Bólintottam egyet.
- Rendben. Szeretném, ha elfelejtenél egy életre és soha többet nem keresnél! - néztem fel kék szemeibe. Könnyektől csillogott a mámorító szempár.
- Sajnálom! - mondta halkan elcsukló hangon.
Sarkon fordult, majd lenyomta a kilincset és kilépett az ajtón. Elment... Végleg. A szívem szakadt meg. Hangos zokogásban törtem ki. Miért kellett ennek történnie?!
Berohantam a szobámba. Az ablakba álltam. Arcomon patakokban folyó könnyekkel bámultam, ahogy a szöszi odakullog az autójához, beszáll, majd pár perc múltán elindul vissza Londonba.
Összerogytam a szívemben érződő fájdalomtól. Anyukám sietett be a szobába. Felhúzott a padlóról, aztán a kanapéhoz vezetett. Mindketten helyet foglaltunk. Próbált vigasztalni, de nem nagyon sikerült neki.
*Niall szemszöge*
Ezt nem hiszem el! Elküldött és én engedelmeskedtem neki. Akkora idióta vagyok! Nagyon fájt ez az egész! Leginkább viszont az, hogy nem hisz nekem, nem bízik bennem! Még mindig a fülemben cseg, ahogy kiejtette a száján. Nem tud bízni bennem.
Ezenkívül állapotos, vagyis az én gyermekemet hordja a szíve alatt, ami csodálatos érzés. Ennél jobb dolog nem is történhetett volna velem, velünk. A kettőnk babája, ami szerelmünket jelképezi.
Csak egyet remélek, hogy megtartja!
2013. november 12.
II. évad - 5. fejezet: Beszélgetés a szülőkkel
Sziasztok. :)
Végre nem késtem a résszel! Yeah. Sőt, még siettem is vele! Igaz, nem valami hosszú, de a lényeg benne van.
Remélem tetszeni fog nektek!
Várom a komikat, feliratkozókat és a jelentkezőket a Facebook csoportba!
Jó olvasást! :)
Hivatalos FB-csoport: ~When love is strong~
ZENE
--------------------------------------------------------------------------------------
Bár hosszú útnak néztem elébe, nem féltem tőle. Ha elfáradok, majd megpihenek egy kicsit. Hirtelen döntés volt, de helyes, hiszen a szüleimmel is meg kell beszélnem ezt. Kifognak akadni... Tudom! Apa Niallt fogja hibáztatni, ahogy általában szinte mindenért. Anya... Nos, az ő reakcióját nem tudom nagyon megállapítani, hiszen ő mindig megértőbb volt.
Sötétben vezetni nem a legegyszerűbb dolog, főleg úgy, hogy minden ötödik percben könnyek gyűlnek a szemedbe, amiktől alig látsz. Lekanyarodtam egy benzinkúthoz, hogy megpihenjek kicsit. Nem sok pénz volt nálam, ezért csak egy kalácsot tudtam venni, hogy még maradjon egy kevés apróm a következő megállónál, ami valószínűleg már az utolsó lesz valahol Ausztriában. A kompon majd tudok egy picit aludni is.
Bekanyarodtam az utcánkba, majd leparkoltam. Kiszálltam az autóból, aztán a bejárati ajtóhoz lépkedtem. A lépcsőházban összefutottam az egyik szomszédnővel, aki kedvesen megkérdezte, hogy Karácsonyra-e jöttem haza. Igennel feleltem, hiszen nem köthetem az orrára, hogy valójában mi is a helyzet az életemmel.
Lassan fordítottam el a kulcsot a zárban. Erőtlenül léptem be a lakásba.
- Sziasztok. - köszöntem kedvesen.
Pár másodperc múlva anya sietett hozzám.
- Kicsim! - ölelt magához, majd egy csomó puszival halmozott el.
Apától is kaptam két puszit.
- Hol vannak a cuccaid? - kérdezte anya. - És, hogy-hogy hazajöttél?
- Londonban hagytam. - feleltem az első kérdésére. A másodikat inkább nem szerettem volna máris megválaszolni.
- Rendben. - mosolygott kedvesen. - Híztál, igaz? - vett szemügyre.
Elkapott a köhögés, ugyanis nagyon hirtelen jött ez a mondat. Ennyire látható? Pedig azt hittem, hogy tudom majd takargatni egy picit.
- Lehet. - szóltam halkan rekedtes hangon.
Beviharzottam a szobámba. Előkaptam a telefonomat a nadrágom zsebéből, majd bekapcsoltam.
Tizenöt nem fogadott hivás Nialltől, harminc Rékától, tíz Joshtól. Ennyire fontos lennék?
Épp az üzeneteimet szerettem volna megnézni, amikor a telóm képernyőjén Niall neve jelent meg, majd a csengőhangom is megszólalt. Letettem magam mellé a kis szerkentyűt, majd lehunytam szemeimet. Keserűen hallgattam meg még legalább ötször ugyanezt a zenét, miközben egyre inkább könnyeztem. Újra a képernyőre néztem. Mostmár az LB-m neve volt kiírva rajta. Felvettem a telefont. Réka hangja helyett Niallét hallottam meg. Azonnal kinyomtam. Csak nem gondolja, hogy még ezek után szóba állok vele?
Jelzett az apró készülék, hogy sms-t kaptam. Megnyitottam. Rékától jött: 'Vedd már fel azt a szart! Nem kell Niallel beszélned, ha nem akarsz! Legalább velem állj szóba!'.
Megint megcsörrent a készülék. Felvettem.
- Mi a franc ütött beléd, Lexa? Normális vagy?! Halálra rémítesz minket! Niall totál ki van! - üvöltött velem.
- Nem... Nem vagyok normális! - mondtam halkan. - Niall meg csak ne mártírkodjon! Akkor kellett volna gondolkodnia, amikor felvitte a lakására azt a nőt, akinek a csinos kis tangáját megtaláltam! - dühödtem fel.
- Tessék? - döbbent le az LB-m.
- Jól hallottad! A drága ír srác hűtlen volt hozzám! - folytattam.
- Micsoda? - hangja elcsuklott. - Igaz, ez? - kérdezte gondolom Nialltől.
A háttérben a szöszi hangját hallottam, aki kitartóan tagadta az egészet. Ezután egy nagy csattanást hallottam, majd Josh hangját:
- Réka, állj le!
- Mi történik ott? - kérdeztem riadtan.
- Csak pofon vágtam Niallt. Pofátlanul tagad mindent! - felelte idegesen Réka. - És, amúgy hol vagy? - váltott témát.
- Itthon a szüleimnél. - adtam választ kérdésére.
- Hazamentél? - kérdezett újra.
- Igen. - feleltem halkan.
- Elmondod a szüleidnek?
- Szeretném, de nem merem...
- Pedig muszáj lesz! Ezt te is tudod, hiszen nem sokáig takargathatod már! - magyarázott.
- Tudom. - gördült végig az arcomon egy újabb könnycsepp.
- Ez a sok feszültség és idegeskedés meg nagyon nem tesz jót, ezért próbálj meg lenyugodni! - tanácsolta.
- Megpróbálok.
- Tudod, hogy szeretünk! És az egy biztos, hogy én melletted leszek és segíteni fogok! - hangján hallottam, hogy majd' el sírja magát.
- Tudom, Réka! És köszönöm! - mosolyodtam el egy picit.
- Na, menj és beszélj velük! Nem lesz semmi gond! - biztatott.
- Rendben. Szia. - köszöntem el tőle, majd kinyomtam a készüléket.
ZENE
Vettem egy nagy levegőt, aztán felálltam és kivánszorogtam a konyhába, ahol a szüleim tartózkodtak.
- Anya, apa! Szeretnék veletek beszélni... - szóltam halkan.
Mindketten mosolyogva fordultak felém. Szemeikben ott csillogott a büszkeség és tisztelet, amit irántam táplálnak.
Nehéz volt nem elsírnom magam, vagy visszarohannom a szobába és inkább titkolózni tovább.
- Szóval... Öhm.... - kezdtem bele nagy nehezen. - A-az a helyzet,... - dadogtam. - ... h-hogy - itt vettem egy nagy levegőt. - Az a helyzet, hogy várandós vagyok... - mondtam ki egy szuszra.
Mindkettőjük arca eltorzult. Apa szemei elkerekedtek.
- Tessék? - kérdezte szigorúan. - Ez nem lehet igaz! Az a szemét ír gyerek volt, ugye? Tudtam, hogy ez lesz a vége! Tudtam! - akadt ki. - Normális vagy? Képes voltál összefeküdni vele? Tizenhét és fél éves vagy! Ez mindennek a teteje! - üvöltözött.
Csak álltam ott megsemmisülve és hallgattam apám prédikációját, miközben egyre kisebbnek éreztem magam. Legszívesebben elsüllyedtem volna szégyenemben. Anya még mindig döbbenten nézett.
Apa felállt, majd hozzám lépett.
- Csalódtam benned. - nézett a szemembe, aztán a kiviharzott a lakásból.
Lehajtottam a fejem. Hangos zokogásban törtem ki. Egyre inkább éreztem, hogy gyengülnek a lábaim. Lerogytam a hideg padlóra.
Anya lehajolt hozzám.
- Kelj fel, mert megfázol! Akár el is vetélhetsz! - húzott fel.
- Anyukám! - öleltem volna magamhoz, de ő eltolt magától.
- Én is csalódtam benned és természetesen Niallben is! Hol volt akkor az eszetek? - nézett szigorúan a szemembe.
Csak megráztam a fejem.
- Menj inkább a szobádba! - mondta higgadtan.
Engedelmeskedtem neki. Megfordultam, majd a szobám felé vettem az irányt. Leültem a kanapéra, ami egyben ágynak is szolgál számomra. Megtörölgettem szemeimet. Eszembe jutott, hogy kis Dávidnál még nem is jártam. Fogtam magam, aztán átsétáltam hozzá.
- Szia. - szóltam neki kedvesen.
Kezembefogtam, aztán gügyögtem neki és játszottam is vele egy picit. Végül nyomtam a fejére egy puszit, majd visszatettem őt a babaágyba és visszavonultam a szobámba.
Pár perc múlva anya kukucskált be az ajtón. Lassan jött beljebb. Megállt előttem. Felnéztem rá.
- Megszeretnéd tartani? - kérdezte halkan erőtlenül.
- Nem tudom... - hajtottam le a fejem elkeseredetten.
- Niall mit szólt hozzá? - jött egy újabb kérdés.
- Nem tudja... - feleltem.
- Micsoda?
- Nem tud erről... Nem mondtam el neki... - töröltem meg újra könnyekkel teli szemeimet.
- Miért nem? - ült le mellém.
- Nem szeretnék róla beszélni. Örülj neki, hogy nem tudod... - fordultam felé.
- Mitt tett az a fiú? - simított egy tincset a fülem mögé.
Csak lehajtottam a fejem és megráztam.
- Rendben nem muszáj elmondanod, de ha bármikor úgy érzed, hogy jó lenne kibeszélni magadból, akkor hozzám jöhetsz. - karolt át kedvesen, gondoskodóan.
A mellkasának dőltem.
- Sajnálom. - szóltam halkan.
- Mit? - nyomott egy puszit a fejemre.
- Hogy hibáztam! Tudom, hogy csalódtatok bennem! Apa nagyon kiakadt! Én ezt nem akartam! Emígy is nagyon félek! A mai napig nem fogtam fel teljesen, hogy mi a helyzet velem! - daráltam el a bennem kavargó gondolatokat.
- Nem kell sajnálnod! Hiszen te is csak egy ember vagy és mindannyian hibázunk! Nem tudhattad, hogy ez lesz! Igaz, feltaláltak már különböző dolgokat, amik megakadályozzák, hogy ez történjen, de a nagy hévben megfeledkezik az ember! - magyarázott és egyben vigasztalt.
Átkaroltam mindkét karommal és szinte szorítottam magamhoz drága anyukámat. Megért engem! Hangja cseppet sem tűnik haragosnak! Persze, belül biztosan bántja őt, de elfogadja, hiszen nem tud mit tenni ellene! Ó, ha ő nem lenne!
- Szeretlek, anya! - könnyeztem örömömben és bánatomban.
- Én is! - puszilta meg újra a fejemet.
Végre nem késtem a résszel! Yeah. Sőt, még siettem is vele! Igaz, nem valami hosszú, de a lényeg benne van.
Remélem tetszeni fog nektek!
Várom a komikat, feliratkozókat és a jelentkezőket a Facebook csoportba!
Jó olvasást! :)
Hivatalos FB-csoport: ~When love is strong~
ZENE
--------------------------------------------------------------------------------------
Bár hosszú útnak néztem elébe, nem féltem tőle. Ha elfáradok, majd megpihenek egy kicsit. Hirtelen döntés volt, de helyes, hiszen a szüleimmel is meg kell beszélnem ezt. Kifognak akadni... Tudom! Apa Niallt fogja hibáztatni, ahogy általában szinte mindenért. Anya... Nos, az ő reakcióját nem tudom nagyon megállapítani, hiszen ő mindig megértőbb volt.
Sötétben vezetni nem a legegyszerűbb dolog, főleg úgy, hogy minden ötödik percben könnyek gyűlnek a szemedbe, amiktől alig látsz. Lekanyarodtam egy benzinkúthoz, hogy megpihenjek kicsit. Nem sok pénz volt nálam, ezért csak egy kalácsot tudtam venni, hogy még maradjon egy kevés apróm a következő megállónál, ami valószínűleg már az utolsó lesz valahol Ausztriában. A kompon majd tudok egy picit aludni is.
Bekanyarodtam az utcánkba, majd leparkoltam. Kiszálltam az autóból, aztán a bejárati ajtóhoz lépkedtem. A lépcsőházban összefutottam az egyik szomszédnővel, aki kedvesen megkérdezte, hogy Karácsonyra-e jöttem haza. Igennel feleltem, hiszen nem köthetem az orrára, hogy valójában mi is a helyzet az életemmel.
Lassan fordítottam el a kulcsot a zárban. Erőtlenül léptem be a lakásba.
- Sziasztok. - köszöntem kedvesen.
Pár másodperc múlva anya sietett hozzám.
- Kicsim! - ölelt magához, majd egy csomó puszival halmozott el.
Apától is kaptam két puszit.
- Hol vannak a cuccaid? - kérdezte anya. - És, hogy-hogy hazajöttél?
- Londonban hagytam. - feleltem az első kérdésére. A másodikat inkább nem szerettem volna máris megválaszolni.
- Rendben. - mosolygott kedvesen. - Híztál, igaz? - vett szemügyre.
Elkapott a köhögés, ugyanis nagyon hirtelen jött ez a mondat. Ennyire látható? Pedig azt hittem, hogy tudom majd takargatni egy picit.
- Lehet. - szóltam halkan rekedtes hangon.
Beviharzottam a szobámba. Előkaptam a telefonomat a nadrágom zsebéből, majd bekapcsoltam.
Tizenöt nem fogadott hivás Nialltől, harminc Rékától, tíz Joshtól. Ennyire fontos lennék?
Épp az üzeneteimet szerettem volna megnézni, amikor a telóm képernyőjén Niall neve jelent meg, majd a csengőhangom is megszólalt. Letettem magam mellé a kis szerkentyűt, majd lehunytam szemeimet. Keserűen hallgattam meg még legalább ötször ugyanezt a zenét, miközben egyre inkább könnyeztem. Újra a képernyőre néztem. Mostmár az LB-m neve volt kiírva rajta. Felvettem a telefont. Réka hangja helyett Niallét hallottam meg. Azonnal kinyomtam. Csak nem gondolja, hogy még ezek után szóba állok vele?
Jelzett az apró készülék, hogy sms-t kaptam. Megnyitottam. Rékától jött: 'Vedd már fel azt a szart! Nem kell Niallel beszélned, ha nem akarsz! Legalább velem állj szóba!'.
Megint megcsörrent a készülék. Felvettem.
- Mi a franc ütött beléd, Lexa? Normális vagy?! Halálra rémítesz minket! Niall totál ki van! - üvöltött velem.
- Nem... Nem vagyok normális! - mondtam halkan. - Niall meg csak ne mártírkodjon! Akkor kellett volna gondolkodnia, amikor felvitte a lakására azt a nőt, akinek a csinos kis tangáját megtaláltam! - dühödtem fel.
- Tessék? - döbbent le az LB-m.
- Jól hallottad! A drága ír srác hűtlen volt hozzám! - folytattam.
- Micsoda? - hangja elcsuklott. - Igaz, ez? - kérdezte gondolom Nialltől.
A háttérben a szöszi hangját hallottam, aki kitartóan tagadta az egészet. Ezután egy nagy csattanást hallottam, majd Josh hangját:
- Réka, állj le!
- Mi történik ott? - kérdeztem riadtan.
- Csak pofon vágtam Niallt. Pofátlanul tagad mindent! - felelte idegesen Réka. - És, amúgy hol vagy? - váltott témát.
- Itthon a szüleimnél. - adtam választ kérdésére.
- Hazamentél? - kérdezett újra.
- Igen. - feleltem halkan.
- Elmondod a szüleidnek?
- Szeretném, de nem merem...
- Pedig muszáj lesz! Ezt te is tudod, hiszen nem sokáig takargathatod már! - magyarázott.
- Tudom. - gördült végig az arcomon egy újabb könnycsepp.
- Ez a sok feszültség és idegeskedés meg nagyon nem tesz jót, ezért próbálj meg lenyugodni! - tanácsolta.
- Megpróbálok.
- Tudod, hogy szeretünk! És az egy biztos, hogy én melletted leszek és segíteni fogok! - hangján hallottam, hogy majd' el sírja magát.
- Tudom, Réka! És köszönöm! - mosolyodtam el egy picit.
- Na, menj és beszélj velük! Nem lesz semmi gond! - biztatott.
- Rendben. Szia. - köszöntem el tőle, majd kinyomtam a készüléket.
ZENE
Vettem egy nagy levegőt, aztán felálltam és kivánszorogtam a konyhába, ahol a szüleim tartózkodtak.
- Anya, apa! Szeretnék veletek beszélni... - szóltam halkan.
Mindketten mosolyogva fordultak felém. Szemeikben ott csillogott a büszkeség és tisztelet, amit irántam táplálnak.
Nehéz volt nem elsírnom magam, vagy visszarohannom a szobába és inkább titkolózni tovább.
- Szóval... Öhm.... - kezdtem bele nagy nehezen. - A-az a helyzet,... - dadogtam. - ... h-hogy - itt vettem egy nagy levegőt. - Az a helyzet, hogy várandós vagyok... - mondtam ki egy szuszra.
Mindkettőjük arca eltorzult. Apa szemei elkerekedtek.
- Tessék? - kérdezte szigorúan. - Ez nem lehet igaz! Az a szemét ír gyerek volt, ugye? Tudtam, hogy ez lesz a vége! Tudtam! - akadt ki. - Normális vagy? Képes voltál összefeküdni vele? Tizenhét és fél éves vagy! Ez mindennek a teteje! - üvöltözött.
Csak álltam ott megsemmisülve és hallgattam apám prédikációját, miközben egyre kisebbnek éreztem magam. Legszívesebben elsüllyedtem volna szégyenemben. Anya még mindig döbbenten nézett.
Apa felállt, majd hozzám lépett.
- Csalódtam benned. - nézett a szemembe, aztán a kiviharzott a lakásból.
Lehajtottam a fejem. Hangos zokogásban törtem ki. Egyre inkább éreztem, hogy gyengülnek a lábaim. Lerogytam a hideg padlóra.
Anya lehajolt hozzám.
- Kelj fel, mert megfázol! Akár el is vetélhetsz! - húzott fel.
- Anyukám! - öleltem volna magamhoz, de ő eltolt magától.
- Én is csalódtam benned és természetesen Niallben is! Hol volt akkor az eszetek? - nézett szigorúan a szemembe.
Csak megráztam a fejem.
- Menj inkább a szobádba! - mondta higgadtan.
Engedelmeskedtem neki. Megfordultam, majd a szobám felé vettem az irányt. Leültem a kanapéra, ami egyben ágynak is szolgál számomra. Megtörölgettem szemeimet. Eszembe jutott, hogy kis Dávidnál még nem is jártam. Fogtam magam, aztán átsétáltam hozzá.
- Szia. - szóltam neki kedvesen.
Kezembefogtam, aztán gügyögtem neki és játszottam is vele egy picit. Végül nyomtam a fejére egy puszit, majd visszatettem őt a babaágyba és visszavonultam a szobámba.
Pár perc múlva anya kukucskált be az ajtón. Lassan jött beljebb. Megállt előttem. Felnéztem rá.
- Megszeretnéd tartani? - kérdezte halkan erőtlenül.
- Nem tudom... - hajtottam le a fejem elkeseredetten.
- Niall mit szólt hozzá? - jött egy újabb kérdés.
- Nem tudja... - feleltem.
- Micsoda?
- Nem tud erről... Nem mondtam el neki... - töröltem meg újra könnyekkel teli szemeimet.
- Miért nem? - ült le mellém.
- Nem szeretnék róla beszélni. Örülj neki, hogy nem tudod... - fordultam felé.
- Mitt tett az a fiú? - simított egy tincset a fülem mögé.
Csak lehajtottam a fejem és megráztam.
- Rendben nem muszáj elmondanod, de ha bármikor úgy érzed, hogy jó lenne kibeszélni magadból, akkor hozzám jöhetsz. - karolt át kedvesen, gondoskodóan.
A mellkasának dőltem.
- Sajnálom. - szóltam halkan.
- Mit? - nyomott egy puszit a fejemre.
- Hogy hibáztam! Tudom, hogy csalódtatok bennem! Apa nagyon kiakadt! Én ezt nem akartam! Emígy is nagyon félek! A mai napig nem fogtam fel teljesen, hogy mi a helyzet velem! - daráltam el a bennem kavargó gondolatokat.
- Nem kell sajnálnod! Hiszen te is csak egy ember vagy és mindannyian hibázunk! Nem tudhattad, hogy ez lesz! Igaz, feltaláltak már különböző dolgokat, amik megakadályozzák, hogy ez történjen, de a nagy hévben megfeledkezik az ember! - magyarázott és egyben vigasztalt.
Átkaroltam mindkét karommal és szinte szorítottam magamhoz drága anyukámat. Megért engem! Hangja cseppet sem tűnik haragosnak! Persze, belül biztosan bántja őt, de elfogadja, hiszen nem tud mit tenni ellene! Ó, ha ő nem lenne!
- Szeretlek, anya! - könnyeztem örömömben és bánatomban.
- Én is! - puszilta meg újra a fejemet.
2013. november 9.
II. évad - 4. fejezet: Darren hazugsága
Sziasztok. :)
Úgy érzem már szinte felesleges bocsánatot kérnem, hogy mindig megvárattatlak titeket az új résszel! Természetesen most is sajnálom!
A részhez csak annyit, hogy most is elég szomorkásra sikerült. Van hozzá zene is lejjebb, hogy valamivel átérezhetőbb legyen.
Várom a kommenteket, feliratkozókat és az újabb jelentkezőket a blog Facebook csoporjába, aminek a linkjét szintén lejjebb megtaláljátok.
Jó olvasást kívánok! :)
FB-csoport: ~When love is strong~
ZENE
-------------------------------------------------------------------------------------
A lift gyorsan leért a tizenkettedik emeletről. Alig vártam, hogy elhagyjam ezt a helyet.
Kinyílt a lift ajtaja, én meg kiléptem onnan. Abban a pillanatban nekiütköztem valakinek.
- Ajjh... Bocs. - mondtam lehajtott fejjel, majd már mentem is volna tovább, de egy ismerős hang szólalt meg mögöttem.
- Alexa? - hangja kedvesen csengett.
- Darren. - fordultam felé.
Felnéztem a szemébe teljesen elfelejtve, hogy sírtam és ezt megláthatja.
- Miért sírsz? Mi történt? - kérdezte komolyan.
- Ne-nem sírok... - törölgettem az arcomat.
- És mi történt a kezeddel? - kérdezte, amikor megpillantotta a vértől átázott pólóm ujját.
- Semmi! - vágtam rá azonnal idegesen.
- Ez neked semmi? - kapta el a kezem. Feltűrte a póló ujját.
- Jesszusom! Miért tetted ezt? És mióta tart? - szemei elkerekedtek. Törődés csillogott bennük.
- Jajj, ne gyere te is ezzel! - rántottam ki karomat nagy erős kezei közül.
Niall is ezt kérdezte. Tisztán emlékszem szavaira, hiszen pár percre történt. 'Miért csinálod ezt?! És egyáltalán mióta?' - emlékeztem vissza rá.
- Mi az, hogy én is? - tett fel egy újabb kérdést.
Csak megvontam a vállam. Nem volt kedvem a magyarázkodáshoz.
- Alexa! Most azonnal mondd el, hogy mi folyik itt! - szólt dühösen.
- Hagyj már te is! - fordítottam neki hátat, majd elindultam az kijárat felé.
- Na, jó most azonnal beviszlek a kórházba, hogy ellássák a sérüléseidet! - kapott fel hirtelen.
- Azonnal tegyél le! - sikítottam.
Természetesen nem hallgatott rám. Nagy lépésekkel haladt a parkoló felé, ahol a fekete Toyota-ja állt.
Be ültetett az anyós ülésre, majd megkerülte a járgányt és leült mellém a kormányhoz.
- Kapcsold be magad! - szólt halkan.
- Nem! - fontam össze magam előtt karjaimat.
- Akkor majd én. - hajolt elém, aztán átvezette rajtam a biztonsági övet és bekapcsolta.
- Szívesen... - nézett a szemembe. Tekintete játékos volt. Viccesnek tartotta ezt az egészet.
Kiállt a parkolóból, majd útnak indultunk.
- Most pedig szépen elmesélhetnéd, hogy mi vezetett téged ahhoz, hogy felvagdosd az ereidet! - tanácsolta, bár picit parancsnak hangzott.
- Nincs kedvem erről beszélni! - bámultam magam elé idegesen.
- Jól van. Nem kötelező. - vonta meg a vállát.
Oldalról figyeltem őt. Ajkain egy apró mosoly játszott.
- Niall hűtlen volt hozzám... - szólaltam meg pár perc múltán.
- Tessék? - pillantott rám pár másodpercre.
- Megcsalt... - hajtottam le a fejem.
- Sajnálom! - mondta komolyan.
- Emiatt vagdostam fel az ereimet... - folytattam.
- Meg is ölhetted volna magad! - korholt.
- Tudom... - töröltem meg a szemem, ami megint könnyes lett.
- Nem szabad ilyet tenned! Ne már, hogy Niall miatt menjen tönkre az életed! Fiatal lány vagy! Még előtted a jövő! - magyarázott.
- Így senkinek sem fogok kelleni! - utaltam az állapotomra, amiről Darren nem tud.
- Hogy érted ezt? - figyelt rám, ugyanis épp pirosra váltott a jelzőlámpa.
- Mindegy... Nem fontos! - ráztam meg a fejem.
- De igenis az! - nézett a szemeimbe zavartan.
- Nem! Darren! Kérlek! - jeleztem, hogy nem szeretnék erről beszélni.
- Rendben. Bocs. - fordult előre az út felé.
Bekanyarodtunk a kórház parkolójába. Leparkoltunk, aztán kiszálltunk az autóból.
- Öhm... Az én kocsim ott maradt a lakótelepen... - jutott eszembe, hogy az én csodajárgányomról teljesen megfeledkeztem.
- Van kocsid? - mosolyodott el és döbbent le egyben.
- Van bizony. - feleltem büszkén.
- Ejjha. - mosolygott tovább.
Én is elmosolyodtam egy picit, bármennyire is rosszul éreztem magam emiatt az egész miatt.
Miután beértünk a kórház épületébe, elkanyarodtunk a sürgősségi felé. Nem várt kint senki sem, ezért hamar bejutottunk. Darren is bejött velem.
Az orvos megnézte a sérüléseimet, majd a nővér fertőtlenítette és bekötötte a kezemet. Kérdezősködtek, hogy ezt miért tettem, de nem beszéltem nekik róla, hiszen semmi közük hozzá.
Még vettek tőlem vért és megmérték a vérnyomásomat is a biztonság kedvéért. Meg kellett várnunk a vérvétel eredményét, ezért átküldtek minket egy üres szobába, hogy én letudjak dőlni.
Alig 10 perc múltán az orvos kihívta Darrent. A srác döbbenten jött vissza pár perc múltán.
ZENE
- Mintha éreztem volna, hogy be kell hozzalak. - mondta aggódóan, miközben helyet foglalt mellettem egy széken.
- Miért? - néztem rá értetlenül.
- Mert várandós vagy Alexa!
- Ja, azt tudtam. Most szerettem volna elmondani Niallnek, de mostmár nem tudja meg... - vontam meg a vállam, mintha mindegy lenne.
- Ezzel árthattál volna a babának és magadnak is! - mondta keserűen.
- És? - lettem újra ideges.
Miért kell mindenkinek ezzel törődnie?! Ugyanaz az ember maradtam, aki voltam, csak még ott van a hasamban egy növekvő kisbaba.
Gondolataimra könnyesek lettek a szemeim, majd az egyik könnycsepp végig is gördült az arcomon.
- Ne sírj! - ölelt át kedvesen.
- De van rá okom! - mondtam halkan.
- Hölgyem, Uram! - lépett be az ajtón az orvos.
Darrennel mindketten felé fordultunk.
- Ugyebár Miss Szeiler várandós... Maga az apa? - kérdezte Darrentől, miközben lassan végigmérte.
A srác felém fordult. Apró kezemet az övéibe fogta, majd az orvos felé fordulva bólintott egyet.
Na, várjunk csak! Miért hazudik az orvosnak?!
- Miért fontos ez? - kérdeztem halkan bizonytalanul.
- Csak egy kérdés volt... Viszont most hazamehet. - szólt kissé hivatalosan.
- Rendben. Köszönöm. - biccentettem.
Darrennel lassan kisétáltunk a kórházból, majd a parkolóban beültünk az autójába.
- Miért csináltad? - tértem rá a kérdésre, ami nagyon foglalkoztatott.
- Mit? - kérdezte értetlenül.
- Azt mondtad az orvosnak, hogy te vagy a baba apja... - emlékeztettem.
- Jegyzőkönyvezték volna, hogy nem az igazi apával vagy ott. Ebből problémátok lett volna Niallel. - magyarázta meg. - Amúgy miért nem védekeztetek? - tett fel egy kérdést.
- Halloween buli után be voltunk kicsit csiccsentve... Nem voltunk észnél ... És akkor történt... - feleltem felelevenítve az akkor történteket.
- Értem. - mosolygott.
Az út további részében mindketten csendben figyeltük az utat. Amikor megérkeztünk a lakótelepre, ahol Darren és Niall lakik, leparkoltunk a parkolóban, aztán kiszálltunk. Niall kocsija nem állt ott. Az enyém viszont igen.
Megköszöntem Darrennek a mai dolgokat, majd egy öleléssel búcsúztunk. Utolsó mondata ez volt: 'Aztán vigyázz magadra!'.
Odasétáltam a bordó Range Rover-emhez, aztán beszálltam és elindultam haza, ahol per pillanat Réka és én lakunk. Az ott lévő parkolóban Niall és Josh kocsija is ott volt, ezért inkább meggondoltam magam és elfurikáztam egy csendes, eldugott helyre. Kiszálltam az autómból, aztán lesétáltam a tisztáshoz. A csizmám sarka beleolvadt a puha homokba. Összefontam magam előtt két karomat. Szomorúan bámultam magam elé a messzeségbe. Gondolataim össze-vissza cikáztam az agyamban. Már szinte kezdtem beleőrülni ebbe az egészbe, pedig alig másfél órája történhetett az egész. Miért tette ezt velem Niall? Nem vagyok neki elég jó? Az aggódást látva a szemében nem éreztem dühöt. Inkább csalódott voltam. Legalább ismerte volna be, miután megtette!
Ráadásul nem elég ez, még itt van a várandósságom is. Egyáltalán nem tudom, hogy mit tegyek! Hiszen ez apró baba az enyém és a szőke ír srácé! Ők az én mindeneim! Mert bár haragszom Niallre és nem szeretném őt látni, attól még az érzéseim nem múltak el! Örökké szeretni fogom! Ez egyértelmű!
Apa utálkozásai mellett is kitartott mellettem. Joshnak köszönhetően tavaly szeptemberben még fel is keresett, hogy elhívjon magukkal Amerikába.
Könnyeim egyre inkább gyűltek, majd eszembe jutott valami. Fogtam magam és beszálltam a kocsimba, aztán útnak indultam...
Úgy érzem már szinte felesleges bocsánatot kérnem, hogy mindig megvárattatlak titeket az új résszel! Természetesen most is sajnálom!
A részhez csak annyit, hogy most is elég szomorkásra sikerült. Van hozzá zene is lejjebb, hogy valamivel átérezhetőbb legyen.
Várom a kommenteket, feliratkozókat és az újabb jelentkezőket a blog Facebook csoporjába, aminek a linkjét szintén lejjebb megtaláljátok.
Jó olvasást kívánok! :)
FB-csoport: ~When love is strong~
ZENE
-------------------------------------------------------------------------------------
A lift gyorsan leért a tizenkettedik emeletről. Alig vártam, hogy elhagyjam ezt a helyet.
Kinyílt a lift ajtaja, én meg kiléptem onnan. Abban a pillanatban nekiütköztem valakinek.
- Ajjh... Bocs. - mondtam lehajtott fejjel, majd már mentem is volna tovább, de egy ismerős hang szólalt meg mögöttem.
- Alexa? - hangja kedvesen csengett.
- Darren. - fordultam felé.
Felnéztem a szemébe teljesen elfelejtve, hogy sírtam és ezt megláthatja.
- Miért sírsz? Mi történt? - kérdezte komolyan.
- Ne-nem sírok... - törölgettem az arcomat.
- És mi történt a kezeddel? - kérdezte, amikor megpillantotta a vértől átázott pólóm ujját.
- Semmi! - vágtam rá azonnal idegesen.
- Ez neked semmi? - kapta el a kezem. Feltűrte a póló ujját.
- Jesszusom! Miért tetted ezt? És mióta tart? - szemei elkerekedtek. Törődés csillogott bennük.
- Jajj, ne gyere te is ezzel! - rántottam ki karomat nagy erős kezei közül.
Niall is ezt kérdezte. Tisztán emlékszem szavaira, hiszen pár percre történt. 'Miért csinálod ezt?! És egyáltalán mióta?' - emlékeztem vissza rá.
- Mi az, hogy én is? - tett fel egy újabb kérdést.
Csak megvontam a vállam. Nem volt kedvem a magyarázkodáshoz.
- Alexa! Most azonnal mondd el, hogy mi folyik itt! - szólt dühösen.
- Hagyj már te is! - fordítottam neki hátat, majd elindultam az kijárat felé.
- Na, jó most azonnal beviszlek a kórházba, hogy ellássák a sérüléseidet! - kapott fel hirtelen.
- Azonnal tegyél le! - sikítottam.
Természetesen nem hallgatott rám. Nagy lépésekkel haladt a parkoló felé, ahol a fekete Toyota-ja állt.
Be ültetett az anyós ülésre, majd megkerülte a járgányt és leült mellém a kormányhoz.
- Kapcsold be magad! - szólt halkan.
- Nem! - fontam össze magam előtt karjaimat.
- Akkor majd én. - hajolt elém, aztán átvezette rajtam a biztonsági övet és bekapcsolta.
- Szívesen... - nézett a szemembe. Tekintete játékos volt. Viccesnek tartotta ezt az egészet.
Kiállt a parkolóból, majd útnak indultunk.
- Most pedig szépen elmesélhetnéd, hogy mi vezetett téged ahhoz, hogy felvagdosd az ereidet! - tanácsolta, bár picit parancsnak hangzott.
- Nincs kedvem erről beszélni! - bámultam magam elé idegesen.
- Jól van. Nem kötelező. - vonta meg a vállát.
Oldalról figyeltem őt. Ajkain egy apró mosoly játszott.
- Niall hűtlen volt hozzám... - szólaltam meg pár perc múltán.
- Tessék? - pillantott rám pár másodpercre.
- Megcsalt... - hajtottam le a fejem.
- Sajnálom! - mondta komolyan.
- Emiatt vagdostam fel az ereimet... - folytattam.
- Meg is ölhetted volna magad! - korholt.
- Tudom... - töröltem meg a szemem, ami megint könnyes lett.
- Nem szabad ilyet tenned! Ne már, hogy Niall miatt menjen tönkre az életed! Fiatal lány vagy! Még előtted a jövő! - magyarázott.
- Így senkinek sem fogok kelleni! - utaltam az állapotomra, amiről Darren nem tud.
- Hogy érted ezt? - figyelt rám, ugyanis épp pirosra váltott a jelzőlámpa.
- Mindegy... Nem fontos! - ráztam meg a fejem.
- De igenis az! - nézett a szemeimbe zavartan.
- Nem! Darren! Kérlek! - jeleztem, hogy nem szeretnék erről beszélni.
- Rendben. Bocs. - fordult előre az út felé.
Bekanyarodtunk a kórház parkolójába. Leparkoltunk, aztán kiszálltunk az autóból.
- Öhm... Az én kocsim ott maradt a lakótelepen... - jutott eszembe, hogy az én csodajárgányomról teljesen megfeledkeztem.
- Van kocsid? - mosolyodott el és döbbent le egyben.
- Van bizony. - feleltem büszkén.
- Ejjha. - mosolygott tovább.
Én is elmosolyodtam egy picit, bármennyire is rosszul éreztem magam emiatt az egész miatt.
Miután beértünk a kórház épületébe, elkanyarodtunk a sürgősségi felé. Nem várt kint senki sem, ezért hamar bejutottunk. Darren is bejött velem.
Az orvos megnézte a sérüléseimet, majd a nővér fertőtlenítette és bekötötte a kezemet. Kérdezősködtek, hogy ezt miért tettem, de nem beszéltem nekik róla, hiszen semmi közük hozzá.
Még vettek tőlem vért és megmérték a vérnyomásomat is a biztonság kedvéért. Meg kellett várnunk a vérvétel eredményét, ezért átküldtek minket egy üres szobába, hogy én letudjak dőlni.
Alig 10 perc múltán az orvos kihívta Darrent. A srác döbbenten jött vissza pár perc múltán.
ZENE
- Mintha éreztem volna, hogy be kell hozzalak. - mondta aggódóan, miközben helyet foglalt mellettem egy széken.
- Miért? - néztem rá értetlenül.
- Mert várandós vagy Alexa!
- Ja, azt tudtam. Most szerettem volna elmondani Niallnek, de mostmár nem tudja meg... - vontam meg a vállam, mintha mindegy lenne.
- Ezzel árthattál volna a babának és magadnak is! - mondta keserűen.
- És? - lettem újra ideges.
Miért kell mindenkinek ezzel törődnie?! Ugyanaz az ember maradtam, aki voltam, csak még ott van a hasamban egy növekvő kisbaba.
Gondolataimra könnyesek lettek a szemeim, majd az egyik könnycsepp végig is gördült az arcomon.
- Ne sírj! - ölelt át kedvesen.
- De van rá okom! - mondtam halkan.
- Hölgyem, Uram! - lépett be az ajtón az orvos.
Darrennel mindketten felé fordultunk.
- Ugyebár Miss Szeiler várandós... Maga az apa? - kérdezte Darrentől, miközben lassan végigmérte.
A srác felém fordult. Apró kezemet az övéibe fogta, majd az orvos felé fordulva bólintott egyet.
Na, várjunk csak! Miért hazudik az orvosnak?!
- Miért fontos ez? - kérdeztem halkan bizonytalanul.
- Csak egy kérdés volt... Viszont most hazamehet. - szólt kissé hivatalosan.
- Rendben. Köszönöm. - biccentettem.
Darrennel lassan kisétáltunk a kórházból, majd a parkolóban beültünk az autójába.
- Miért csináltad? - tértem rá a kérdésre, ami nagyon foglalkoztatott.
- Mit? - kérdezte értetlenül.
- Azt mondtad az orvosnak, hogy te vagy a baba apja... - emlékeztettem.
- Jegyzőkönyvezték volna, hogy nem az igazi apával vagy ott. Ebből problémátok lett volna Niallel. - magyarázta meg. - Amúgy miért nem védekeztetek? - tett fel egy kérdést.
- Halloween buli után be voltunk kicsit csiccsentve... Nem voltunk észnél ... És akkor történt... - feleltem felelevenítve az akkor történteket.
- Értem. - mosolygott.
Az út további részében mindketten csendben figyeltük az utat. Amikor megérkeztünk a lakótelepre, ahol Darren és Niall lakik, leparkoltunk a parkolóban, aztán kiszálltunk. Niall kocsija nem állt ott. Az enyém viszont igen.
Megköszöntem Darrennek a mai dolgokat, majd egy öleléssel búcsúztunk. Utolsó mondata ez volt: 'Aztán vigyázz magadra!'.
Odasétáltam a bordó Range Rover-emhez, aztán beszálltam és elindultam haza, ahol per pillanat Réka és én lakunk. Az ott lévő parkolóban Niall és Josh kocsija is ott volt, ezért inkább meggondoltam magam és elfurikáztam egy csendes, eldugott helyre. Kiszálltam az autómból, aztán lesétáltam a tisztáshoz. A csizmám sarka beleolvadt a puha homokba. Összefontam magam előtt két karomat. Szomorúan bámultam magam elé a messzeségbe. Gondolataim össze-vissza cikáztam az agyamban. Már szinte kezdtem beleőrülni ebbe az egészbe, pedig alig másfél órája történhetett az egész. Miért tette ezt velem Niall? Nem vagyok neki elég jó? Az aggódást látva a szemében nem éreztem dühöt. Inkább csalódott voltam. Legalább ismerte volna be, miután megtette!
Ráadásul nem elég ez, még itt van a várandósságom is. Egyáltalán nem tudom, hogy mit tegyek! Hiszen ez apró baba az enyém és a szőke ír srácé! Ők az én mindeneim! Mert bár haragszom Niallre és nem szeretném őt látni, attól még az érzéseim nem múltak el! Örökké szeretni fogom! Ez egyértelmű!
Apa utálkozásai mellett is kitartott mellettem. Joshnak köszönhetően tavaly szeptemberben még fel is keresett, hogy elhívjon magukkal Amerikába.
Könnyeim egyre inkább gyűltek, majd eszembe jutott valami. Fogtam magam és beszálltam a kocsimba, aztán útnak indultam...
2013. október 18.
II. évad - 3. fejezet: A balhé
Sziasztok. :)
Először is szeretnék bocsánatot kérni (már nem tudom, hányadszorra!), hogy ennyire megvárattalak titeket az új részt illetően! Tényleg nagyon sajnálom, hogy nem voltam képes időt szánni rá, hogy megírjam, de egyszerűen nem volt kedvem és erőm hozzá... (Nem valami jó kifogás, mi?! haha)
Szóval a részhez csak annyit, hogy nem valami hosszú, de szerintem annál tartalmasabb! Remélem tetszeni fog nektek, esetleg sírtok is egyet rajta (:P). Örülnék néhány kommentnek, csakhogy tudjam, hogy nem űztelek el titeket ezzel a hosszas szünettel és természetesen nagyon érdekel a véleményetek, hogy nektek hogy tetszett a sztori! Szeretettel várok/fogadok minden újabb feliratkozót/olvasót is!
Jó olvasást! :* :)
U.i.: Bocsi a zárójelezésekért! :D
Hivatalos FB-csoport: ~When love is strong~
ZENE
----------------------------------------------------------------------------
Egy hét van Karácsonyig. Niallel még mindig nem beszéltem, sőt, még nem is találkoztam. Eddig még nem mertem a szeme elé kerülni. Egyszerűen úgy éreztem, hogy még nem állok készen arra, hogy találkozzak vele és a szemébe mondjam, hogy apa lesz. Ma viszont eljött az idő, hogy szembesüljön a dologgal. Nem húzhattam tovább. Réka folyton azzal nyaggatott, hogy menjek el Niallhöz és beszéljek vele. Így, hát mára terveztem.
Egy napsütéses napnak ígérkezett ez a szombati nap. Az ablakon besütő napsugarak nagyon hangulatossá varázsolták a szobámat. Felültem az ágyban, aztán a szélére húzódzkodtam. Tekintetem végig futott a ébresztőórámon, amit Joshtól kaptam csak úgy, majd megakadt a mögötte álló képtartón, amiben rólam és Niallről van egy kép. Egy éve készülhetett, amikor még csak barátok voltunk. Milyen jó is volt akkor. Nem cipeltem egy ekkora terhet magammal. Figyelnünk és vigyáznunk kellett volna!
Kiszálltam az ágyból, aztán a tükröm elé álltam. Oldalra fordultam, hogy szemügyre vegyem a hasam. Egy picit kidagadt már a pólóban. Nem volt olyan szokásosan lapos. Végig simítottam rajta. Lehunytam a szemem. Még mindig nem tudom, hogy meg tartsam-e. Már eleve belegondolni is rossz abba, hogy anya leszek. Kinyitottam a szemem, majd abban a pillanatban egy könnycsepp gördült végig az arcomon. Olyan hihetetlen az egész. Felfoghatatlan. Azt hittem, velem ez nem fog megtörténni... Erre tessék.
Letöröltem az arcomon végigfolyt könnycsepp nyomát, aztán felkaptam magamra a köntösömet. Kimentem a szobámból. Réka nyakig betakarózva pihent a kanapén.
- Reggelt. - köszöntöttem.
- Neked is. - ült fel.
Helyet foglaltam mellette.
- Ma elmondom neki. - mondtam a padlót bámulva.
- Igen? - nézett rám.
Bólintottam egyet.
- O-okés... - dadogott. - Biztos vagy benne? - kérdezte, miközben átkarolta a vállamat.
- Azt hiszem... - feleltem.
- Hát, örülök, hogy.... Figyelj, bármi lesz..., bárhogy reagál, azt remélem tudod, hogy én itt vagyok és leszek is neked örökké! Segíteni fogok! - magyarázta halkan.
- Tudom... És köszönöm! - öleltem magamhoz.
Eltoltuk magunktól a másikat, aztán csak egymás szemébe bámultunk. Mindkettőnké könnyes volt.
- Nem tudom, mit tegyek... Szerinted megtartsam?! - kérdeztem komolyan.
- Szerintem mindenképp beszélj Niallel... A többi majd eldől. Egyenlőre az a legfontosabb, hogy megtudja mi a helyzet. - felelte.
- Ajjh... Ez olyan nehéz! Félek! - fakadt ki belőlem. Hangos sírásban törtem ki.
- Nem kell félned! - próbált nyugtatni.
- Már hogyne kéne félnem?! Az egész életem el van cseszve! - keseregtem.
- Jajj, Lexa! - simogatta a hátam megnyugtatóan.
Felpattantam Réka mellől. Kicsit meginogtam, aztán elindultam a konyhába, hogy megreggelizzek. Csak egy kevés müzlit ettem. Ezután elvégeztem az egyéb reggeli tennivalóimat és már el is jött a pillanat, hogy elinduljak Niallhöz.
Az LB-mtől megtudtam, hogy délelőttől egészen késő délutánig próbájuk lesz a srácoknak, így nyugodtan besurranhattam a szöszi lakásába. Szokásosan elég nagy rendetlenség fogadott. Úgy döntöttem, hogy rendet teszek, amíg várakozok és felkészülök a nagy beszélgetésre.
Először elmosogattam, aztán következhetett az ágyazás, portörlés, ruhák elrakása stb. Még mielőtt a porszívózáshoz jutottam volna, ami az utolsó elvégzendő dolog volt, bekapcsoltam a mosógépet. Ezután előszedtem a porszívót. A hálóval kezdtem, aztán jöhetett a nappali. A kávézóasztal alatti és körülötti résszel kezdtem. Nagynehezen, de arrébb toltam a kanapét, ami alól egy piros ruhadarab bukkant elő. Lehajoltam érte és a kezembe fogtam. Szemügyre vettem. Azt hittem, rosszul látok, ugyanis egy női fehérnemű volt az. Lesokkolt a látvány. Nem tudtam, mire gondoljak. Ez most komolyan azt akarja jelenteni, hogy Niall nem volt hű hozzám?!
Szemeim egyre inkább kezdtek bekönnyesedni. Elindult szépen lassan az első könnycsepp végig az arcomon, majd lecseppent a mellkasomra. Ezután már több és több könnycsepp követte az előbbit. Mélyen érintett ez a dolog, hiszen ennek szőke ír srácnak adtam a számomra két legfontosabb dolgot az életemben. Övé lettem teljesen, erre ő csak úgy összefekszik egy másik lánnyal. Én elhiszem és megértem, hogy a többi lány sokkal szebb és tökéletesebb nálam, de ha már ilyet tesz, legalább tüntesse el a nyomait, hogy én mégcsak véletlenül se tudjam meg!
Kipottyant a ruhadarab a kezeimből. Lenéztem a hasamra. Megérintettem apró csontos ujjaimmal. Végig simítottam rajta. Odabent egy baba lakozik. A mi babánk, Niallé és az enyém.
Miért kell ennek történnie pont most?! Miért pont velem történik egyáltalán mindez?!
Hirtelen felindulásból berohantam a fürdőszobába. Erővel, szinte kitéptem a sarokkád melletti szekrény ajtaját. Kikaptam onnan egy pengét. Végighúztam az egyik ujjamat az élén. Hmm... jó éles. Leültem a padlóra a kádnak támasztva a hátamat. Magam elé irányítottam a bal karomat, a másik kezemben a pengét tartottam. Szemügyre vettem az apró veszélyes tárgyat.
Gondoltam egyet, aztán a csuklómra illesztettem az élét. Lassan húztam végig a kezemen, miközben szemeimet a fájdalomtól összeszorítottam. Fájt az előbbi tettem, de megkönnyítette a 'dolgom'. Elnyomta a lelki bánatomat. A fizikai fájdalomtól nem éreztem bánatot csak dühöt. Okokat kezdtem keresni miért is húzhatnám még végig a pengét a csuklómon.
- Ezt azért, mert ostoba voltál... - mondtam halkan, aztán megrántottam a tárgyat.
- Ezt meg azért, mert nem vagy elég jó... - követtem el újra az előbbi folyamatot.
Számtalan okot találtam még emellett. Valószínűleg az utolsó következett, miközben már legalább tíz heg sorakozott egymás alatt.
- Ezt azért, ... - kezdtem bele, mire Niall mély kellemes, viszont most csalódott hangját hallottam meg:
- Alexa! Te jó Isten! Ne, ne tedd! - sietett hozzám.
Döbbenten néztem szomorúsággal teli kék szemeibe. Eldobtam a pengét, ami picit "csörömpölve" esett a fehér csempére.
- Hagyj! - néztem a szőke fiúra dühösen.
Könnyeim még mindig patakokban folytak úgy, ahogy csuklómból is élénk piros vérem.
- Nem! - húzott fel a padlóról. - Miért csinálod ezt?! És egyáltalán mióta? - hangja egyben dühös, csalódott és korholó volt.
- Ó, nem tudom, hogy mégis mit tettél, ami ezt hozta ki belőlem?! - ordítottam.
- Ha elmondanád tudnám! - szorította az 'egészséges' csuklómat.
- Menj a francba! - kiáltottam a képébe.
Niall lehajtotta a fejét. Szabaddá tette a karomat.
- A nappaliban találod az okot... - szóltam picit nyugodtabb hangsúlyban egy sóhajtás után.
Kisétáltam a fürdőszobából. A nappaliban kezembe fogtam a telefonomat, majd az előszobában a kabátomat is.
Már épp nyitottam az ajtót, amikor Niall hangja hallatszott mögülem:
- Hová mész?
- El! Csak nem gondolod, hogy itt maradok?! - néztem vissza.
- Ne menj! - lépkedett közelebb.
Nem hallgattam rá. Kiléptem a lakásból, mostmár harmadszorra ugyanazzal a szívszorító érzéssel.
- Ne menj! - ismételte meg az előbbi mondatát.
Megráztam a fejem, miközben behúztam magam után az ajtót. Megnyomtam a liftet hívó gombot. Amikor felért a szerkezet, beszálltam. Becsukódott a liftajtó, majd abban a pillanatban szinte kettészakadt a szívem. Leírhatatlan érzés fogott el. Egyszerre utáltam, szerettem és csodáltam az ír srácot, aki teljesen ellopta a szívem.
Először is szeretnék bocsánatot kérni (már nem tudom, hányadszorra!), hogy ennyire megvárattalak titeket az új részt illetően! Tényleg nagyon sajnálom, hogy nem voltam képes időt szánni rá, hogy megírjam, de egyszerűen nem volt kedvem és erőm hozzá... (Nem valami jó kifogás, mi?! haha)
Szóval a részhez csak annyit, hogy nem valami hosszú, de szerintem annál tartalmasabb! Remélem tetszeni fog nektek, esetleg sírtok is egyet rajta (:P). Örülnék néhány kommentnek, csakhogy tudjam, hogy nem űztelek el titeket ezzel a hosszas szünettel és természetesen nagyon érdekel a véleményetek, hogy nektek hogy tetszett a sztori! Szeretettel várok/fogadok minden újabb feliratkozót/olvasót is!
Jó olvasást! :* :)
U.i.: Bocsi a zárójelezésekért! :D
Hivatalos FB-csoport: ~When love is strong~
ZENE
----------------------------------------------------------------------------
Egy hét van Karácsonyig. Niallel még mindig nem beszéltem, sőt, még nem is találkoztam. Eddig még nem mertem a szeme elé kerülni. Egyszerűen úgy éreztem, hogy még nem állok készen arra, hogy találkozzak vele és a szemébe mondjam, hogy apa lesz. Ma viszont eljött az idő, hogy szembesüljön a dologgal. Nem húzhattam tovább. Réka folyton azzal nyaggatott, hogy menjek el Niallhöz és beszéljek vele. Így, hát mára terveztem.
Egy napsütéses napnak ígérkezett ez a szombati nap. Az ablakon besütő napsugarak nagyon hangulatossá varázsolták a szobámat. Felültem az ágyban, aztán a szélére húzódzkodtam. Tekintetem végig futott a ébresztőórámon, amit Joshtól kaptam csak úgy, majd megakadt a mögötte álló képtartón, amiben rólam és Niallről van egy kép. Egy éve készülhetett, amikor még csak barátok voltunk. Milyen jó is volt akkor. Nem cipeltem egy ekkora terhet magammal. Figyelnünk és vigyáznunk kellett volna!
Kiszálltam az ágyból, aztán a tükröm elé álltam. Oldalra fordultam, hogy szemügyre vegyem a hasam. Egy picit kidagadt már a pólóban. Nem volt olyan szokásosan lapos. Végig simítottam rajta. Lehunytam a szemem. Még mindig nem tudom, hogy meg tartsam-e. Már eleve belegondolni is rossz abba, hogy anya leszek. Kinyitottam a szemem, majd abban a pillanatban egy könnycsepp gördült végig az arcomon. Olyan hihetetlen az egész. Felfoghatatlan. Azt hittem, velem ez nem fog megtörténni... Erre tessék.
Letöröltem az arcomon végigfolyt könnycsepp nyomát, aztán felkaptam magamra a köntösömet. Kimentem a szobámból. Réka nyakig betakarózva pihent a kanapén.
- Reggelt. - köszöntöttem.
- Neked is. - ült fel.
Helyet foglaltam mellette.
- Ma elmondom neki. - mondtam a padlót bámulva.
- Igen? - nézett rám.
Bólintottam egyet.
- O-okés... - dadogott. - Biztos vagy benne? - kérdezte, miközben átkarolta a vállamat.
- Azt hiszem... - feleltem.
- Hát, örülök, hogy.... Figyelj, bármi lesz..., bárhogy reagál, azt remélem tudod, hogy én itt vagyok és leszek is neked örökké! Segíteni fogok! - magyarázta halkan.
- Tudom... És köszönöm! - öleltem magamhoz.
Eltoltuk magunktól a másikat, aztán csak egymás szemébe bámultunk. Mindkettőnké könnyes volt.
- Nem tudom, mit tegyek... Szerinted megtartsam?! - kérdeztem komolyan.
- Szerintem mindenképp beszélj Niallel... A többi majd eldől. Egyenlőre az a legfontosabb, hogy megtudja mi a helyzet. - felelte.
- Ajjh... Ez olyan nehéz! Félek! - fakadt ki belőlem. Hangos sírásban törtem ki.
- Nem kell félned! - próbált nyugtatni.
- Már hogyne kéne félnem?! Az egész életem el van cseszve! - keseregtem.
- Jajj, Lexa! - simogatta a hátam megnyugtatóan.
Felpattantam Réka mellől. Kicsit meginogtam, aztán elindultam a konyhába, hogy megreggelizzek. Csak egy kevés müzlit ettem. Ezután elvégeztem az egyéb reggeli tennivalóimat és már el is jött a pillanat, hogy elinduljak Niallhöz.
Az LB-mtől megtudtam, hogy délelőttől egészen késő délutánig próbájuk lesz a srácoknak, így nyugodtan besurranhattam a szöszi lakásába. Szokásosan elég nagy rendetlenség fogadott. Úgy döntöttem, hogy rendet teszek, amíg várakozok és felkészülök a nagy beszélgetésre.
Először elmosogattam, aztán következhetett az ágyazás, portörlés, ruhák elrakása stb. Még mielőtt a porszívózáshoz jutottam volna, ami az utolsó elvégzendő dolog volt, bekapcsoltam a mosógépet. Ezután előszedtem a porszívót. A hálóval kezdtem, aztán jöhetett a nappali. A kávézóasztal alatti és körülötti résszel kezdtem. Nagynehezen, de arrébb toltam a kanapét, ami alól egy piros ruhadarab bukkant elő. Lehajoltam érte és a kezembe fogtam. Szemügyre vettem. Azt hittem, rosszul látok, ugyanis egy női fehérnemű volt az. Lesokkolt a látvány. Nem tudtam, mire gondoljak. Ez most komolyan azt akarja jelenteni, hogy Niall nem volt hű hozzám?!
Szemeim egyre inkább kezdtek bekönnyesedni. Elindult szépen lassan az első könnycsepp végig az arcomon, majd lecseppent a mellkasomra. Ezután már több és több könnycsepp követte az előbbit. Mélyen érintett ez a dolog, hiszen ennek szőke ír srácnak adtam a számomra két legfontosabb dolgot az életemben. Övé lettem teljesen, erre ő csak úgy összefekszik egy másik lánnyal. Én elhiszem és megértem, hogy a többi lány sokkal szebb és tökéletesebb nálam, de ha már ilyet tesz, legalább tüntesse el a nyomait, hogy én mégcsak véletlenül se tudjam meg!
Kipottyant a ruhadarab a kezeimből. Lenéztem a hasamra. Megérintettem apró csontos ujjaimmal. Végig simítottam rajta. Odabent egy baba lakozik. A mi babánk, Niallé és az enyém.
Miért kell ennek történnie pont most?! Miért pont velem történik egyáltalán mindez?!
Hirtelen felindulásból berohantam a fürdőszobába. Erővel, szinte kitéptem a sarokkád melletti szekrény ajtaját. Kikaptam onnan egy pengét. Végighúztam az egyik ujjamat az élén. Hmm... jó éles. Leültem a padlóra a kádnak támasztva a hátamat. Magam elé irányítottam a bal karomat, a másik kezemben a pengét tartottam. Szemügyre vettem az apró veszélyes tárgyat.
Gondoltam egyet, aztán a csuklómra illesztettem az élét. Lassan húztam végig a kezemen, miközben szemeimet a fájdalomtól összeszorítottam. Fájt az előbbi tettem, de megkönnyítette a 'dolgom'. Elnyomta a lelki bánatomat. A fizikai fájdalomtól nem éreztem bánatot csak dühöt. Okokat kezdtem keresni miért is húzhatnám még végig a pengét a csuklómon.
- Ezt azért, mert ostoba voltál... - mondtam halkan, aztán megrántottam a tárgyat.
- Ezt meg azért, mert nem vagy elég jó... - követtem el újra az előbbi folyamatot.
Számtalan okot találtam még emellett. Valószínűleg az utolsó következett, miközben már legalább tíz heg sorakozott egymás alatt.
- Ezt azért, ... - kezdtem bele, mire Niall mély kellemes, viszont most csalódott hangját hallottam meg:
- Alexa! Te jó Isten! Ne, ne tedd! - sietett hozzám.
Döbbenten néztem szomorúsággal teli kék szemeibe. Eldobtam a pengét, ami picit "csörömpölve" esett a fehér csempére.
- Hagyj! - néztem a szőke fiúra dühösen.
Könnyeim még mindig patakokban folytak úgy, ahogy csuklómból is élénk piros vérem.
- Nem! - húzott fel a padlóról. - Miért csinálod ezt?! És egyáltalán mióta? - hangja egyben dühös, csalódott és korholó volt.
- Ó, nem tudom, hogy mégis mit tettél, ami ezt hozta ki belőlem?! - ordítottam.
- Ha elmondanád tudnám! - szorította az 'egészséges' csuklómat.
- Menj a francba! - kiáltottam a képébe.
Niall lehajtotta a fejét. Szabaddá tette a karomat.
- A nappaliban találod az okot... - szóltam picit nyugodtabb hangsúlyban egy sóhajtás után.
Kisétáltam a fürdőszobából. A nappaliban kezembe fogtam a telefonomat, majd az előszobában a kabátomat is.
Már épp nyitottam az ajtót, amikor Niall hangja hallatszott mögülem:
- Hová mész?
- El! Csak nem gondolod, hogy itt maradok?! - néztem vissza.
- Ne menj! - lépkedett közelebb.
Nem hallgattam rá. Kiléptem a lakásból, mostmár harmadszorra ugyanazzal a szívszorító érzéssel.
- Ne menj! - ismételte meg az előbbi mondatát.
Megráztam a fejem, miközben behúztam magam után az ajtót. Megnyomtam a liftet hívó gombot. Amikor felért a szerkezet, beszálltam. Becsukódott a liftajtó, majd abban a pillanatban szinte kettészakadt a szívem. Leírhatatlan érzés fogott el. Egyszerre utáltam, szerettem és csodáltam az ír srácot, aki teljesen ellopta a szívem.
2013. szeptember 16.
II. évad - 2. fejezet: A titokra fény derül
Sziasztok. :)
Nagyon sajnálom, hogy ennyit késtem a résszel. Igazából még most sem volt sok kedvem írni, de már nem húzhattam tovább..!
Remélem tetszeni fog nektek! Várom a komikat és az új feliratkozókat! Jó olvasást! :)
FB-csoport: ~ When love is strong ~
FB-oldal: When love is strong
Másik blog: We need to be together
----------------------------------------------------------------------------------------
Reggel fél hatkor a telefonomon beállított ébresztőóra hangjára riadtam fel. Az LB-mel szokatlanul korán keltünk fel, mert ma még suli előtt szeretnénk lebonyolítani az orvosom meglátogatását.
Egyáltalán nem volt étvágyam, ezért nem is reggeliztem. Reszkető kezekkel végeztem el reggeli teendőimet. Féltem, de nagyon, hogy hogyan fog eltelni ez a nap, hogy vajon mit mond az orvos.
Kiléptem a szobám ajtaján, így belépve a nappaliba, ami össze van kötve a konyhával. Réka épp zabpelyhet falatozott.
- Jó reggelt. - köszöntött kedvesen.
- Nem a legjobb, de neked is. - 'köszöntem' vissza.
- Jajj, már! Nyugi! Nem lesz semmi gond!!! - tette félre reggelijét, aztán felém lépkedett. Kedvesen átkarolta a vállamat.
- De igen az lesz! Tudom! Érzem! - mondtam kétségbeesetten.
- Ne legyél már ilyen negatív és pesszimista! - korholt.
Visszasétált a pulthoz, én meg levágtam magam a kanapéra.
Még Réka is elvégezte teendőit, aztán kiléptünk a lakásból és elindultunk. Megint ő vezetett.
Viszonylag hamar odaértünk a kórházhoz. Az LB-m leparkolta az autót, aztán bementünk az épületbe, majd fel az elsőre.
A váróterem üres volt, de az orvosiból mocorgás hallatszott, így gondoltunk, hogy nem jöttünk korán.
- Jó reggelt. - nyílt ki az ajtó.
- Jó reggelt. - köszöntünk vissza.
- Tessék jöjjön be. - tárta kijebb mosolyogva az ajtót a nővér.
Felálltam a székről, majd bevonultam az orvosiba.
Köszöntem az orvosnak, aki viszonozta gesztusomat.
- Tehát... Két dolog lehetséges az Ön esetében. - kezdte. - Az egyik nagyon nem jó, a másik viszonylag az. Mielőtt elmondom szeretném még egyszer megnézni az ultrahangját, ezért legyen szíves felfeküdni az ágyra. - állt fel az asztalától, majd az ágy felé mutatott. Én is felálltam, aztán odalépkedtem és lefeküdtem.
Miután elkészült a vizsgálat, az orvos az ultrahang képpel a kezében ült vissz az íróasztalához. Én előtte álltam.
- Szerencséje van... A jobbik esetet "kapta"... - bámulta a papírt. Picit megkönnyebültem.
- Van barátja, igaz? - kérdezte.
- Igen, van. - feleltem.
- Akkor gondolom, majd Ön átadja neki a jó hírt, miszerint apa lesz. - mosolygott.
- Tessék?! - zuhantam bele a mögöttem lévő székbe.
- Maga várandós... - nézett rám komolyan.
- Nem... Nem... Ez nem lehet igaz! - fogtam a fejem. Szemeimbe egyre több könny gyűlt.
Én még nem vagyok kész erre! 17 és fél éves vagyok! Nem lehetek ilyen fiatalon anya!!!
- És mennyi hetes vagy hónapos vagyok?! - kérdeztem halkan.
- Másfél hónapos... - kaptam meg a választ.
- Ha gondolja maradjon még otthon ma... - tért át egy másabb témára. - És írok fel Önnek nyugtatót. - mondta, aztán már el is kezdett firkálni egy cetlire. A kezembe nyomta az igazolást, az ultrahangot és a receptet is, majd kitessékelt a teremből.
Amíg bent voltam eléggé megtelt a váróterem.
Zene
Idegesen léptem Rékához.
- Na, mit mondott? Mi van veled?! - pattant fel a székről.
- Most hagyj! - kaptam fel a kabátom és már el is indultam a lépcsők felé.
- Hé, várj már! - rohant utánam.
Lesiettem a lépcsőkön, aztán ki a kórházból. Nagy, sűrű léptekkel közeledtem a parkolóban lévő bordó Range Roverömhöz.
- Lexa! - kapta el a karom Réka, amikor mellém ért. - Elmondhatnád, hogy mi van ahelyett, hogy ezt csinálod! Szóval?! Nagy a gond?! - nézett a szemembe dühösen.
- Én..... én.... magam sem hiszem el...! - dadogtam. - Réka... Én.... én....
- Te?!
- Terhes vagyok. - sírtam el magam még jobban.
- Tessék?! - döbbent le. - Mondd azt, hogy csak viccelsz!
- Nem... Sajnos, nem! Bár lehetne rosszabb is... - hajtottam le a fejem.
- Ezt nem hiszem el! - rázta a fejét. - Ez nem lehet igaz! De, hogy és mikor?! Basszus! Azt mondtad, hogy nem lesz gond!
- Az orvos azt mondta másfél hónapos vagyok, vagyis.... Uramisten! - emlékeztem vissza a Halloween partyra. Mindenki ivott... Niall elég sokat, és én sem voltam teljesen tiszta pia téren.
- Mi az?! - riadtan figyelt engem.
- A Halloween buli... - mondtam halkan.
- Akkor is megtörtént?!
- Igen...
- Basszus! - káromkodta el magát már másodszorra.
Nem szóltam semmit, csak fogtam magam és beültem a kormány elé. Úgy gondoltam Réka most nem lenne képes normális vezetni. Túl ideges. Idegesebb nálam, pedig én vagyok bajban.
Ő is beszállt mellém az anyósülésre. Csodáltam, hogy nem szólta meg, hogy én ülök a volán mögött.
- Elmondod Niallnek? - kérdezte halkan, amikor beindítottam a motort.
- Valamikor biztosan. - feleltem.
- Nem titkolhatod sokáig! - figyelmeztetett.
- Tudom... Csak még át kell gondolnom, és meg kell próbálnom elfogadni és feldolgozni... - mondtam komolyan.
- Megfordult már a fejedben, hogy elveteted? - tett fel egy újabb kérdést.
- Őszintén eddig még nem, bár még csak pár perce tudtam meg. - válaszoltam.
- És, most, hogy így említettem? - folytatta a kíváncsiskodást.
- Nem tudom... Ő a mi babánk... Niallé és az enyém. A mi vérünk. - gondolkodtam hangosan.
- Hát, bármi is lesz, vagy bárhogy is döntesz én melletted állok és segíteni foglak mindenben! - tette rá kezét az enyémre. Mosolyogva néztem rá, de aztán vissza is fordultam hiszen én vezetem most az autót és az utat kell figyelnem.
- Kiteszlek a sulinál... Én még ma is otthon maradok. - szólaltam meg pár perc után.
- Rendben. Átküldjem Josht, hogy ne legyél egyedül? - kérdezte.
- Nem fontos... Ha meg még addig változik az akaratom, akkor majd én szólok neki.
Megálltam az iskola előtt. Az LB-mel egymásra néztünk. Mindketten elmosolyodtunk. Még így is megértettük egymást. Egyszerre indultunk meg a másik felé. Átöleltük egymást. Megint könnyesek lettek a szemeim.
- Köszönöm. - suttogtam, miközben utat adtam egy könnynek, ami végig gördült az arcomon.
- Mit is?! - tolt el magától, aztán a szemembe nézett.
- Hogy megérted és nem szidsz le meg ilyenek...
- Azt megteszik helyettem a szüleid...
Erre a kijelentésére elnevettük magunkat. Pár másodperc múlva, viszont elkomolyodtam. Róluk totál megfeledkeztem. Nekik hogyan fogom elmondani?! Úristen! Nagyon kifognak akadni! Apa Niallt fogja hibáztatni! Még jobban megutálja!
Réka megkapta a táskáját, aztán kiszállt a kocsiból. Visszanézett és intett egyet. Viszonoztam.
Nem indultam el egyből, mert a gondolataim még mindig a szüleimnél jártak. Legszívesebben világgá mentem volna. Valahova el. Jó messzire, ahol senki sem keresne. Igazából még nem tudom, hogy egyáltalán hogyan fogom elmondani Niallnek. Félek a reakciójától. Mi van, ha elküld? Ha várandósan már nem fogok megfelelni neki?! Igaz, nem így ismerem őt, de nem tudhatom, mit hoz a jövő, hogy mit fog kiváltani belőle ez az egész, amikor megtudja.
Nagyon sajnálom, hogy ennyit késtem a résszel. Igazából még most sem volt sok kedvem írni, de már nem húzhattam tovább..!
Remélem tetszeni fog nektek! Várom a komikat és az új feliratkozókat! Jó olvasást! :)
FB-csoport: ~ When love is strong ~
FB-oldal: When love is strong
Másik blog: We need to be together
----------------------------------------------------------------------------------------
Reggel fél hatkor a telefonomon beállított ébresztőóra hangjára riadtam fel. Az LB-mel szokatlanul korán keltünk fel, mert ma még suli előtt szeretnénk lebonyolítani az orvosom meglátogatását.
Egyáltalán nem volt étvágyam, ezért nem is reggeliztem. Reszkető kezekkel végeztem el reggeli teendőimet. Féltem, de nagyon, hogy hogyan fog eltelni ez a nap, hogy vajon mit mond az orvos.
Kiléptem a szobám ajtaján, így belépve a nappaliba, ami össze van kötve a konyhával. Réka épp zabpelyhet falatozott.
- Jó reggelt. - köszöntött kedvesen.
- Nem a legjobb, de neked is. - 'köszöntem' vissza.
- Jajj, már! Nyugi! Nem lesz semmi gond!!! - tette félre reggelijét, aztán felém lépkedett. Kedvesen átkarolta a vállamat.
- De igen az lesz! Tudom! Érzem! - mondtam kétségbeesetten.
- Ne legyél már ilyen negatív és pesszimista! - korholt.
Visszasétált a pulthoz, én meg levágtam magam a kanapéra.
Még Réka is elvégezte teendőit, aztán kiléptünk a lakásból és elindultunk. Megint ő vezetett.
Viszonylag hamar odaértünk a kórházhoz. Az LB-m leparkolta az autót, aztán bementünk az épületbe, majd fel az elsőre.
A váróterem üres volt, de az orvosiból mocorgás hallatszott, így gondoltunk, hogy nem jöttünk korán.
- Jó reggelt. - nyílt ki az ajtó.
- Jó reggelt. - köszöntünk vissza.
- Tessék jöjjön be. - tárta kijebb mosolyogva az ajtót a nővér.
Felálltam a székről, majd bevonultam az orvosiba.
Köszöntem az orvosnak, aki viszonozta gesztusomat.
- Tehát... Két dolog lehetséges az Ön esetében. - kezdte. - Az egyik nagyon nem jó, a másik viszonylag az. Mielőtt elmondom szeretném még egyszer megnézni az ultrahangját, ezért legyen szíves felfeküdni az ágyra. - állt fel az asztalától, majd az ágy felé mutatott. Én is felálltam, aztán odalépkedtem és lefeküdtem.
Miután elkészült a vizsgálat, az orvos az ultrahang képpel a kezében ült vissz az íróasztalához. Én előtte álltam.
- Szerencséje van... A jobbik esetet "kapta"... - bámulta a papírt. Picit megkönnyebültem.
- Van barátja, igaz? - kérdezte.
- Igen, van. - feleltem.
- Akkor gondolom, majd Ön átadja neki a jó hírt, miszerint apa lesz. - mosolygott.
- Tessék?! - zuhantam bele a mögöttem lévő székbe.
- Maga várandós... - nézett rám komolyan.
- Nem... Nem... Ez nem lehet igaz! - fogtam a fejem. Szemeimbe egyre több könny gyűlt.
Én még nem vagyok kész erre! 17 és fél éves vagyok! Nem lehetek ilyen fiatalon anya!!!
- És mennyi hetes vagy hónapos vagyok?! - kérdeztem halkan.
- Másfél hónapos... - kaptam meg a választ.
- Ha gondolja maradjon még otthon ma... - tért át egy másabb témára. - És írok fel Önnek nyugtatót. - mondta, aztán már el is kezdett firkálni egy cetlire. A kezembe nyomta az igazolást, az ultrahangot és a receptet is, majd kitessékelt a teremből.
Amíg bent voltam eléggé megtelt a váróterem.
Zene
Idegesen léptem Rékához.
- Na, mit mondott? Mi van veled?! - pattant fel a székről.
- Most hagyj! - kaptam fel a kabátom és már el is indultam a lépcsők felé.
- Hé, várj már! - rohant utánam.
Lesiettem a lépcsőkön, aztán ki a kórházból. Nagy, sűrű léptekkel közeledtem a parkolóban lévő bordó Range Roverömhöz.
- Lexa! - kapta el a karom Réka, amikor mellém ért. - Elmondhatnád, hogy mi van ahelyett, hogy ezt csinálod! Szóval?! Nagy a gond?! - nézett a szemembe dühösen.
- Én..... én.... magam sem hiszem el...! - dadogtam. - Réka... Én.... én....
- Te?!
- Terhes vagyok. - sírtam el magam még jobban.
- Tessék?! - döbbent le. - Mondd azt, hogy csak viccelsz!
- Nem... Sajnos, nem! Bár lehetne rosszabb is... - hajtottam le a fejem.
- Ezt nem hiszem el! - rázta a fejét. - Ez nem lehet igaz! De, hogy és mikor?! Basszus! Azt mondtad, hogy nem lesz gond!
- Az orvos azt mondta másfél hónapos vagyok, vagyis.... Uramisten! - emlékeztem vissza a Halloween partyra. Mindenki ivott... Niall elég sokat, és én sem voltam teljesen tiszta pia téren.
- Mi az?! - riadtan figyelt engem.
- A Halloween buli... - mondtam halkan.
- Akkor is megtörtént?!
- Igen...
- Basszus! - káromkodta el magát már másodszorra.
Nem szóltam semmit, csak fogtam magam és beültem a kormány elé. Úgy gondoltam Réka most nem lenne képes normális vezetni. Túl ideges. Idegesebb nálam, pedig én vagyok bajban.
Ő is beszállt mellém az anyósülésre. Csodáltam, hogy nem szólta meg, hogy én ülök a volán mögött.
- Elmondod Niallnek? - kérdezte halkan, amikor beindítottam a motort.
- Valamikor biztosan. - feleltem.
- Nem titkolhatod sokáig! - figyelmeztetett.
- Tudom... Csak még át kell gondolnom, és meg kell próbálnom elfogadni és feldolgozni... - mondtam komolyan.
- Megfordult már a fejedben, hogy elveteted? - tett fel egy újabb kérdést.
- Őszintén eddig még nem, bár még csak pár perce tudtam meg. - válaszoltam.
- És, most, hogy így említettem? - folytatta a kíváncsiskodást.
- Nem tudom... Ő a mi babánk... Niallé és az enyém. A mi vérünk. - gondolkodtam hangosan.
- Hát, bármi is lesz, vagy bárhogy is döntesz én melletted állok és segíteni foglak mindenben! - tette rá kezét az enyémre. Mosolyogva néztem rá, de aztán vissza is fordultam hiszen én vezetem most az autót és az utat kell figyelnem.
- Kiteszlek a sulinál... Én még ma is otthon maradok. - szólaltam meg pár perc után.
- Rendben. Átküldjem Josht, hogy ne legyél egyedül? - kérdezte.
- Nem fontos... Ha meg még addig változik az akaratom, akkor majd én szólok neki.
Megálltam az iskola előtt. Az LB-mel egymásra néztünk. Mindketten elmosolyodtunk. Még így is megértettük egymást. Egyszerre indultunk meg a másik felé. Átöleltük egymást. Megint könnyesek lettek a szemeim.
- Köszönöm. - suttogtam, miközben utat adtam egy könnynek, ami végig gördült az arcomon.
- Mit is?! - tolt el magától, aztán a szemembe nézett.
- Hogy megérted és nem szidsz le meg ilyenek...
- Azt megteszik helyettem a szüleid...
Erre a kijelentésére elnevettük magunkat. Pár másodperc múlva, viszont elkomolyodtam. Róluk totál megfeledkeztem. Nekik hogyan fogom elmondani?! Úristen! Nagyon kifognak akadni! Apa Niallt fogja hibáztatni! Még jobban megutálja!
Réka megkapta a táskáját, aztán kiszállt a kocsiból. Visszanézett és intett egyet. Viszonoztam.
Nem indultam el egyből, mert a gondolataim még mindig a szüleimnél jártak. Legszívesebben világgá mentem volna. Valahova el. Jó messzire, ahol senki sem keresne. Igazából még nem tudom, hogy egyáltalán hogyan fogom elmondani Niallnek. Félek a reakciójától. Mi van, ha elküld? Ha várandósan már nem fogok megfelelni neki?! Igaz, nem így ismerem őt, de nem tudhatom, mit hoz a jövő, hogy mit fog kiváltani belőle ez az egész, amikor megtudja.
2013. augusztus 20.
II. évad - 1. fejezet: Titokzatoskodás
Hello. :D
Meghoztam a második évad 1. fejezetét. Na, igen nem bírtam ki, hogy ne osszam meg veletek újabb gondolataimat. Nagyon remélem, hogy mindannyiótoknak tetszett a 70. fejezet, vagyis az I. évad befejező része és a trailer videó. Szintúgy remélem, hogy ez a rész (is) elnyeri tetszéseteket. Továbbra is várom a kommentjeiteket, az újabb feliratkozókat és a szavazataitokat bal oldalt!
Jó olvasást! :*
Hivatalos FB-oldal: When love is strong
Hivatalos FB-csoport: ~ When love is strong ~
Új blog: We need to be together
---------------------------------------------------------------------------------------
Meghoztam a második évad 1. fejezetét. Na, igen nem bírtam ki, hogy ne osszam meg veletek újabb gondolataimat. Nagyon remélem, hogy mindannyiótoknak tetszett a 70. fejezet, vagyis az I. évad befejező része és a trailer videó. Szintúgy remélem, hogy ez a rész (is) elnyeri tetszéseteket. Továbbra is várom a kommentjeiteket, az újabb feliratkozókat és a szavazataitokat bal oldalt!
Jó olvasást! :*
Hivatalos FB-oldal: When love is strong
Hivatalos FB-csoport: ~ When love is strong ~
Új blog: We need to be together
---------------------------------------------------------------------------------------
Ránéztem az orvos névjegyére. Amikor megláttam, mi a szakmája, Réka felé fordultam.
- Na, nem! Én ide nem megyek be! - mondtam idegesen.
- De bizony, hogy bemész! - hangja szigorú volt.
- Nem! - indultam visszafelé.
- Akkor szólok Niallnek..! - zsarolt. Megtorpantam.
- Nem mered megtenni! - fordultam vissza. A szemébe néztem.
- Dehogynem! - kapta elő a telóját.
- Réka, ne csináld! - néztem rá dühösen.
- Nyugi, nem teszem meg, de muszáj bemenned! - mondta rafinált mosollyal a fején. Elég eszelősen nézett ki. - Egyáltalán voltál már nőgyógyásznál?! - kérdezte.
- Nem.. - feleltem szégyenlősen.
- Akkor épp itt az ideje, hogy meglátogasd! - mondta, majd leült.
- Alexa és Réka? - lépett hozzánk egy 15-16 év körüli lány.
- Igen. - mosolyogtam rá.
- Úristen! Annyira imádlak titeket! - rajongott körül minket.
Az LB-mel csak mosolyogva figyeltük.
- Csináltok velem egy képet? - kérdezte kedvesen.
- Persze. - bólintottam.
Réka felállt a lány mellé, majd én is a másik felére. Odaadtuk az előttem várakozó nőnek a lány telóját, hogy ő készítse el rólunk a képet. Mindhárman elmosolyodtunk, aztán már el is készült a kép.
- Hogy van Niall és Josh? - mosolygott a lány. - Ja, amúgy Sam vagyok. - mutatkozott be.
- Pont hív a szöszi. - néztem a telómra, aminek kejelzőjén Niall neve világított.
- Szia. - köszöntem.
- Szia, Kicsim. - köszönt vissza kedvesen a szöszi. - Merre vagytok?
- Huh... Merre vagyunk... - jeleztem az LB-mnek, hogy mondjon valamit. Eltátogta, hogy a 'plázában'.
- A plázában vagyunk. - ismételtem el hangosan.
- Akkor miért van olyan csend ott? - kérdezte Niall.
- Öö... M-mert a vécében vagyunk... - hazudtam tovább.
- Oh... Egy félóra múlva csatlakoznánk hozzátok Josh-sal... - mondta.
- Öö.. Addigra már haza megyünk. - vágtam rá.
- Rendben. Akkor majd találkozunk nálatok. Ma még nem is láttalak! Hiányzol! - szólt szomorkásan.
- Te is hiányzol nagyon! - mondtam halkan. - Hé, lenne itt egy lány, aki szeretne beszélni veled.. - utaltam Samre.
- Mi, én? - kerekedtek el a szemei. Bólintottam.
- Oké. - szólt Niall a telefonba.
Átadtam Samnek a készüléket.
- Haló, Niall?! - szólt bele bizonytalanul.
Elbeszélgettek pár percig, aztán visszaadta a telómat. Elköszöntem Nialltől, majd csendben várakoztam, hogy én kerüljek sorra. Nemsokára bekövetkezett.
Félve álltam meg az orvos előtt. Letettem az asztalára a papírt, amit lent kaptam.
- Rendben. Szóval tünetei: rosszullétek, szédülés és már többször is összeesett. - sorolta a papírról olvasva.
- Igen. - mondtam halkan.
- Rendben. Szeretném, ha a nővér venne magától vért, aztán beszélgetünk majd egy kicsit, meg megnézzük az ultrahangot.
- Oké. - mondtam, majd leültem egy székre.
A vérvétel pár perc alatt megvolt.
Dr. Steele odagurult hozzám a székével. Feltett pár kérdést, aztán felfeküdtem egy ágyra, ami mellett egy kisebb TV szerűség volt. Bezselézte a hasam, majd egy kis szerkezettel végigvizsgálta. Gyanakodva nézte a TV képernyőjét.
- A vérvétel eredménye holnap lesz kész, így csak holnap tudok biztos információt mondani.. - szólt az orvos, miután az ultrahanggal is kész lettünk. - Holnap reggel várom.
- Rendben. Viszlát. - köszöntem el, aztán kimentem a teremből.
Az orvosi előtt elköszöntünk Samtől, majd elindultunk ki a kórházból. A parkolóban beszálltunk az autóba és már 'száguldottunk' is haza felé.
- Remélem sejted, miért játunk itt! - bökte oda nekem kissé bunkón az LB-m, miközben az utat figyelte. Inkább nem szóltam vissza neki semmit, mert magam sem értettem, mi okozott nála ekkora hangulatváltozást. Előbb még aggódott értem...
Már a lépcsőház előtt várakozott Niall és Josh is.
- Sziasztok. - léptünk oda hozzájuk egy álmosoly kíséretével.
- Csövi. - köszönt vissza Josh, majd megölelt. Ezután Niallhöz léptem.
- Niall! - szorítottam magamhoz.
- Úgy hiányoztál! - suttogta, miközben a hátamat simogatta.
- Te is! - nyomtam egy gyengéd csókot rózsaszín ajkaira.
Réka kizárta az ajtót, majd bementünk a lépcsőházba. Azután minden beszálltunk a liftbe és felutaztunk az 5. emeletre. A lakásban mind a négyen helyet foglaltunk a kanapén. Az LB-m Josh-hoz, én Niallhöz bújva néztük együtt a TV-t.
- Na, nem! Én ide nem megyek be! - mondtam idegesen.
- De bizony, hogy bemész! - hangja szigorú volt.
- Nem! - indultam visszafelé.
- Akkor szólok Niallnek..! - zsarolt. Megtorpantam.
- Nem mered megtenni! - fordultam vissza. A szemébe néztem.
- Dehogynem! - kapta elő a telóját.
- Réka, ne csináld! - néztem rá dühösen.
- Nyugi, nem teszem meg, de muszáj bemenned! - mondta rafinált mosollyal a fején. Elég eszelősen nézett ki. - Egyáltalán voltál már nőgyógyásznál?! - kérdezte.
- Nem.. - feleltem szégyenlősen.
- Akkor épp itt az ideje, hogy meglátogasd! - mondta, majd leült.
- Alexa és Réka? - lépett hozzánk egy 15-16 év körüli lány.
- Igen. - mosolyogtam rá.
- Úristen! Annyira imádlak titeket! - rajongott körül minket.
Az LB-mel csak mosolyogva figyeltük.
- Csináltok velem egy képet? - kérdezte kedvesen.
- Persze. - bólintottam.
Réka felállt a lány mellé, majd én is a másik felére. Odaadtuk az előttem várakozó nőnek a lány telóját, hogy ő készítse el rólunk a képet. Mindhárman elmosolyodtunk, aztán már el is készült a kép.
- Hogy van Niall és Josh? - mosolygott a lány. - Ja, amúgy Sam vagyok. - mutatkozott be.
- Pont hív a szöszi. - néztem a telómra, aminek kejelzőjén Niall neve világított.
- Szia. - köszöntem.
- Szia, Kicsim. - köszönt vissza kedvesen a szöszi. - Merre vagytok?
- Huh... Merre vagyunk... - jeleztem az LB-mnek, hogy mondjon valamit. Eltátogta, hogy a 'plázában'.
- A plázában vagyunk. - ismételtem el hangosan.
- Akkor miért van olyan csend ott? - kérdezte Niall.
- Öö... M-mert a vécében vagyunk... - hazudtam tovább.
- Oh... Egy félóra múlva csatlakoznánk hozzátok Josh-sal... - mondta.
- Öö.. Addigra már haza megyünk. - vágtam rá.
- Rendben. Akkor majd találkozunk nálatok. Ma még nem is láttalak! Hiányzol! - szólt szomorkásan.
- Te is hiányzol nagyon! - mondtam halkan. - Hé, lenne itt egy lány, aki szeretne beszélni veled.. - utaltam Samre.
- Mi, én? - kerekedtek el a szemei. Bólintottam.
- Oké. - szólt Niall a telefonba.
Átadtam Samnek a készüléket.
- Haló, Niall?! - szólt bele bizonytalanul.
Elbeszélgettek pár percig, aztán visszaadta a telómat. Elköszöntem Nialltől, majd csendben várakoztam, hogy én kerüljek sorra. Nemsokára bekövetkezett.
Félve álltam meg az orvos előtt. Letettem az asztalára a papírt, amit lent kaptam.
- Rendben. Szóval tünetei: rosszullétek, szédülés és már többször is összeesett. - sorolta a papírról olvasva.
- Igen. - mondtam halkan.
- Rendben. Szeretném, ha a nővér venne magától vért, aztán beszélgetünk majd egy kicsit, meg megnézzük az ultrahangot.
- Oké. - mondtam, majd leültem egy székre.
A vérvétel pár perc alatt megvolt.
Dr. Steele odagurult hozzám a székével. Feltett pár kérdést, aztán felfeküdtem egy ágyra, ami mellett egy kisebb TV szerűség volt. Bezselézte a hasam, majd egy kis szerkezettel végigvizsgálta. Gyanakodva nézte a TV képernyőjét.
- A vérvétel eredménye holnap lesz kész, így csak holnap tudok biztos információt mondani.. - szólt az orvos, miután az ultrahanggal is kész lettünk. - Holnap reggel várom.
- Rendben. Viszlát. - köszöntem el, aztán kimentem a teremből.
Az orvosi előtt elköszöntünk Samtől, majd elindultunk ki a kórházból. A parkolóban beszálltunk az autóba és már 'száguldottunk' is haza felé.
- Remélem sejted, miért játunk itt! - bökte oda nekem kissé bunkón az LB-m, miközben az utat figyelte. Inkább nem szóltam vissza neki semmit, mert magam sem értettem, mi okozott nála ekkora hangulatváltozást. Előbb még aggódott értem...
Már a lépcsőház előtt várakozott Niall és Josh is.
- Sziasztok. - léptünk oda hozzájuk egy álmosoly kíséretével.
- Csövi. - köszönt vissza Josh, majd megölelt. Ezután Niallhöz léptem.
- Niall! - szorítottam magamhoz.
- Úgy hiányoztál! - suttogta, miközben a hátamat simogatta.
- Te is! - nyomtam egy gyengéd csókot rózsaszín ajkaira.
Réka kizárta az ajtót, majd bementünk a lépcsőházba. Azután minden beszálltunk a liftbe és felutaztunk az 5. emeletre. A lakásban mind a négyen helyet foglaltunk a kanapén. Az LB-m Josh-hoz, én Niallhöz bújva néztük együtt a TV-t.
2013. augusztus 18.
Új blog
Sziasztok. :)
Egy új bloggal jelentkezem most. A csoportban és néhány ismerősömtől is megkérdeztem, hogy olvasnának-e egy 5sos-os fanfictiont. A válasz igen volt, így létrehoztam az új blogomat. Szeretném, vagy inkább örülnék neki, ha belesnétek, elolvasnátok és esetleg komiznátok is, hogy nektek hogy tetszik. Természetesen kritikát is elfogadok, hiszen én is csak emberből vagyok és hibázok..! :)
Egy új bloggal jelentkezem most. A csoportban és néhány ismerősömtől is megkérdeztem, hogy olvasnának-e egy 5sos-os fanfictiont. A válasz igen volt, így létrehoztam az új blogomat. Szeretném, vagy inkább örülnék neki, ha belesnétek, elolvasnátok és esetleg komiznátok is, hogy nektek hogy tetszik. Természetesen kritikát is elfogadok, hiszen én is csak emberből vagyok és hibázok..! :)
2013. augusztus 13.
Trailer videó
Sziasztok. :) Nagy örömötökre a trailer videóval jelentkezem. Estére ígértem, így hát itt is van! Remélem tetszeni fog és ezek után még jobban várjátok majd a következő részt! Ha nem fogom bírni, hogy ne írjak újat és ne osszam meg veletek, akkor lehet, hogy már következő héten olvashatjátok! :)
Blog FB-oldala: When love is strong
Blog FB-csoportja: When love is strong
Blog FB-oldala: When love is strong
Blog FB-csoportja: When love is strong
70. fejezet: Rosszullétek, majd kórház
Sziasztok. :)
Elérkeztünk az I. évad befejező részéhez. Nagyon szépen köszönöm mindenkinek, aki velem tartott, érdekelte és olvasta a történetet! Remélem továbbra is ugyanúgy fog menni minden!
Lehet, hogy nem lett valami hosszú ez a rész. Most az utolsó pillanatban írtam..
A trailer videó ma estére várható. Pontos időt nem tudok mondani, mert nem tudom, hogy kb. mikor lesz időm feltölteni a videómegosztóra (Youtubera).
Szóval remélem tetszeni fog nektek ez a rész (is).. Iratkozzatok fel és kommenteljetek, hogy nektek hogy tetszett a rész. Kritikát is elfogadok. ;)
U.i.: Szavazzatok itt oldalt, hogy ti ismeritek-e a 5 Seconds of Summer nevű ausztrál bandát! :)
Jó olvasást! :*
---------------------------------------------------------------------------------------------
Az október 31.-ei Halloween buli nagyon jól sikerült. Minden becsíptünk egy picit, így másnaposan, fejfájással és rosszullétekkel próbáltuk túlélni a pénteki sulit. Nálam ezek a tünetek kb. a buli egy hetére újra jelentkeztek. Azt gondoltam, hogy biztos valami olyat ettem, amit nem bírt a gyomrom, de másnapra sem múlt el. Hétfőn a suliban összeestem a folyosón. Réka felsikított mellettem. Jobban megijedt, mint én.
Ma december 10.-e van, vagyis két hét múlva Karácsony.
Törin nagyon paráztam, hogy engem hív ki a tanár felelni. Szerencsére megúsztam, viszont az irodalmat már nem.
- Mit tudsz Shakespeare-ről? - kérdezte Mrs. Curtis.
- Öö... Ő írta a Rómeó és Júliát... - mondtam.
- Igen... Még milyen műveket írt? - tett fel egy újabb kérdést.
- A Hamletet is ő írta... - válaszoltam.
- Mesélj a munkásságáról is, kérlek! - adta ki a feladatot.
- Hmm... Munkásság... - gondolkodtam. - Öö...
Egyszerűen nem jutott eszembe semmi sem. Kb. három perce próbáltam összeszedni az összes tudásomat, hogy kinyögjek valamit Shakespeare munkásságáról. Ekkor éreztem, hogy lábaim gyengülnek. Elhomályosodott minden. Nem tudtam megakadályozni, hogy ne rogyjak össze.
- Lexa! - sikított fel Réka, amikor a padlóra zuhantam. Mellém térdelt.
Eszméletemet nem vesztettem el, de felállni nem tudtam. Erőtlennek éreztem magam. Felkapott két srác, Nick és Dave, majd a helyemre vittek. Mrs. Curtis a kezembe nyomott egy üveg hideg vizet. Nagynehezen felemeltem a karomat és ittam egy kortyot.
- Beszélek az osztályfőnököddel, hogy engedjen haza! Pihend ki magad otthon! - szólt a tanárnő.
Réka mellé lépett, aztán suttogott neki valamit. A Mrs. csak bólintott egyet, az LB-m pedig kiviharzott a teremből, majd kb. 2-3 perc múlva visszajött. A padomhoz lépett.
- Josh eljön érted. Hazavisz és veled is marad addig, amíg én haza nem érek. - magyarázta.
- Köszi. - mosolyogtam rá. - De ugye Niall nem tud semmiről sem?! - kérdeztem idegesen.
- Nem tud semmit sem, és nyugi Joshtól sem fogja megtudni! - nyugtatott meg.
Kicsengettek, így visszamentünk az osztályunkba. Összepakoltam, aztán kiültem a folyosóra a bejárathoz. Csend volt az egész suliban, mert már becsengettek.
- Lexi! - sietett hozzám Josh, amikor belépett az ajtón és meglátott. - Jól vagy? - ölelt át.
- Jól... Mostmár jól... - mosolyogtam.
- Gyere, siessünk hozzátok, hogy minél hamarabb le tudj pihenni! - húzott fel a padról. - Viszem a táskádat! - vette el tőlem.
- Köszi.
Lassan sétáltunk ki a suliból a parkolóba, ahol Josh autója parkolt. Beszálltunk, aztán elindultunk.
- Nem gond, ha még megállunk egy percre a szüleimnél? Eszembe jutott, hogy még anyámnak el kell majd intéznem valamit. - szólt.
- Nem gond... - mondtam halkan. Egy kicsit fáradt voltam. Meg, hát, megijedtem. Nem értem, hogy mitől vagyok rosszul és egyáltalán mitől szédülök és rogyok össze.
Josh leparkolt egy szép nagy családi ház előtt. Riadtan néztem a srácra, amikor megláttam a fekete Range Rovert, ami előttünk parkolt.
- Ez Niall kocsija! - mondtam bepánikolva.
- Mi? - kérdezte értetlenül, aztán ő is észrevette. - Jesszus! - Mit keres ez itt?
Válaszul megvontam a vállam.
- Hát, akkor maradj itt... Pár perc és jövök. - mondta, majd kiszállt és magamra hagyott.
A lakásajtóban összefutott a szöszivel. Olyan jól nézett ki. Boldog volt. Mosolygott. Legszívesebben odafutottam volna hozzá és megöleltem volna, de nem lehetett. Most nem, mert ha meglát, akkor megkérdezi, mi van velem, miért nem vagyok suliban. Elvisz legalább 25 orvoshoz. Erre meg egyikünknek sincs szüksége.
Lebuktam, amikor Niall arra közeledett. Amikor hallottam egy kocsiajtó csapódást, felnéztem. Na, ezt megúsztam.
A szöszi elment a sötét autóval, így nyugodtan üldögéltem tovább. Pár perc múlva Josh visszaült az autóba és már mehettünk is.
Otthon egyből az ágyam felé vettem az irányt.
-Tessék itt van egy pohár víz. - nyújtotta felém. - Ezt most mind meg kell innod! - parancsolta.
Engedelmeskedtem neki. Ezután álomba szenderültem. Délután négy körül ébredtem fel. Kisétáltam a nappaliba, ahol Réka a háziait írta. Érkezésemre felnézett.
- Már jól vagy? - kérdezte.
- Már igen. - mosolyogtam.
- Jajj, te lány! - károlta át a vállam, amikor mellé ültem. - Még egy ilyen és viszlek orvoshoz! - fenyegetett.
- De ha én nem akarok menni, akkor bizony nem is fogok! - jelentettem ki.
- Komolyan beszéltem! Nem tudom hogyan, de tutira elviszlek! - mondta komoly arckifejezéssel. - Rendben? Nem szeretném, ha valami bajod esne! ... És gondolom te is ugyanígy vagy vele!
- Rendben. Ha mégegyszer összeesek, akkor elvihetsz orvoshoz csak, hogy megnyugodhass! - álltam fel, majd átmentem a konyhába, ugyanis eléggé megéheztem. Kivettem a hűtőből egy üveg kovászos uborkát és egy üveg Nutellát.
Visszaültem Réka mellé.
- Ez szerinted így finom lesz? - nézett furán rám, majd a kajámra. - Ettől vagy rosszul!
- Már nem először eszek ilyet... - vontam meg a vállam.
- Mikor ettél ilyet legelőször?
- Egy hónapja. - feleltem, miközben kibontottam mindkét üveget, majd falatozni kezdtem.
- Uramisten! - szólt riadtan.
- Mi az? - néztem rá, aztán beleharaptam egy uborkába.
- S-semmi... - dadogott.
*Következő hét csütörtök*
Az elmúlt napokban még kétszer összeestem. Szerencsémre akkor Réka épp nem volt a közelemben, viszont ma a suliban már igen. A lányvécében voltunk, amikor megint elgyengültek a lábaim és a fehér csempére estem.
- Azonnal megyünk orvoshoz! - mondta idegesen, miután már jobban lettem.
- De én nem akarok! - néztem rá.
- Megígérted! Hidd el neked lesz jobb, ha kivizsgálnak! Kapsz gyógyszert, amitől jobban leszel! - magyarázta.
Az LB-m elment az osztályfőnökünk után, hogy engedjen el minket. Addig én bepakoltam Réka és az én cuccaimat.
Először hazamentünk, aztán onnan a kórházba az autómmal. Az LB-m vezetett. Miután laparkoltunk, bementünk az orvosi rendelőbe. Elég sokan voltak, így hosszan várakoztunk, hogy végre mi, vagyis én kerüljek sorra.
- Jó napot! - köszöntött az orvos.
- Jó napot! - köszöntem vissza.
- Mik a panaszok? - kérdezte.
- Még november elején jelentkeztek nálam rendszeres rosszullétek, aztán később már szédülés is társult hozzá. Azt hiszem körülbelül ötször össze is estem. - magyaráztam.
Ezután az orvos megvizsgált. Feltett pár személyes kérdést is, majd ennyit mondott:
- Elküldöm Önt Dr. Steele-hez. Örülnék neki, ha még ma ellátogatna hozzá!
- Rendben. Köszönöm. Viszlát. - köszöntem el, aztán kiléptem a teremből.
- Meg kell keresnünk Dr. Steelet. - néztem Rékára.
- Uh... Rendben... Mondott bármi konkrétot az orvos? - kérdezte, miközben elindultunk a recepcióshoz megkérdezni, hogy merre a találjuk Dr. Steelet.
- Nem, semmit. - feleltem.
Miután megtudtuk, merre kell mennünk, felmentünk az első emeletre. Ott balra fordultunk és már meg is találtuk. Csak ketten vártak kint a rendelőben. Ránéztem az orvos névjegyére. Amikor megláttam mi a szakmája, Réka felé fordultam.
- Na, nem! Én ide nem megyek be! - mondtam idegesen.
Elérkeztünk az I. évad befejező részéhez. Nagyon szépen köszönöm mindenkinek, aki velem tartott, érdekelte és olvasta a történetet! Remélem továbbra is ugyanúgy fog menni minden!
Lehet, hogy nem lett valami hosszú ez a rész. Most az utolsó pillanatban írtam..
A trailer videó ma estére várható. Pontos időt nem tudok mondani, mert nem tudom, hogy kb. mikor lesz időm feltölteni a videómegosztóra (Youtubera).
Szóval remélem tetszeni fog nektek ez a rész (is).. Iratkozzatok fel és kommenteljetek, hogy nektek hogy tetszett a rész. Kritikát is elfogadok. ;)
U.i.: Szavazzatok itt oldalt, hogy ti ismeritek-e a 5 Seconds of Summer nevű ausztrál bandát! :)
Jó olvasást! :*
---------------------------------------------------------------------------------------------
Az október 31.-ei Halloween buli nagyon jól sikerült. Minden becsíptünk egy picit, így másnaposan, fejfájással és rosszullétekkel próbáltuk túlélni a pénteki sulit. Nálam ezek a tünetek kb. a buli egy hetére újra jelentkeztek. Azt gondoltam, hogy biztos valami olyat ettem, amit nem bírt a gyomrom, de másnapra sem múlt el. Hétfőn a suliban összeestem a folyosón. Réka felsikított mellettem. Jobban megijedt, mint én.
Ma december 10.-e van, vagyis két hét múlva Karácsony.
Törin nagyon paráztam, hogy engem hív ki a tanár felelni. Szerencsére megúsztam, viszont az irodalmat már nem.
- Mit tudsz Shakespeare-ről? - kérdezte Mrs. Curtis.
- Öö... Ő írta a Rómeó és Júliát... - mondtam.
- Igen... Még milyen műveket írt? - tett fel egy újabb kérdést.
- A Hamletet is ő írta... - válaszoltam.
- Mesélj a munkásságáról is, kérlek! - adta ki a feladatot.
- Hmm... Munkásság... - gondolkodtam. - Öö...
Egyszerűen nem jutott eszembe semmi sem. Kb. három perce próbáltam összeszedni az összes tudásomat, hogy kinyögjek valamit Shakespeare munkásságáról. Ekkor éreztem, hogy lábaim gyengülnek. Elhomályosodott minden. Nem tudtam megakadályozni, hogy ne rogyjak össze.
- Lexa! - sikított fel Réka, amikor a padlóra zuhantam. Mellém térdelt.
Eszméletemet nem vesztettem el, de felállni nem tudtam. Erőtlennek éreztem magam. Felkapott két srác, Nick és Dave, majd a helyemre vittek. Mrs. Curtis a kezembe nyomott egy üveg hideg vizet. Nagynehezen felemeltem a karomat és ittam egy kortyot.
- Beszélek az osztályfőnököddel, hogy engedjen haza! Pihend ki magad otthon! - szólt a tanárnő.
Réka mellé lépett, aztán suttogott neki valamit. A Mrs. csak bólintott egyet, az LB-m pedig kiviharzott a teremből, majd kb. 2-3 perc múlva visszajött. A padomhoz lépett.
- Josh eljön érted. Hazavisz és veled is marad addig, amíg én haza nem érek. - magyarázta.
- Köszi. - mosolyogtam rá. - De ugye Niall nem tud semmiről sem?! - kérdeztem idegesen.
- Nem tud semmit sem, és nyugi Joshtól sem fogja megtudni! - nyugtatott meg.
Kicsengettek, így visszamentünk az osztályunkba. Összepakoltam, aztán kiültem a folyosóra a bejárathoz. Csend volt az egész suliban, mert már becsengettek.
- Lexi! - sietett hozzám Josh, amikor belépett az ajtón és meglátott. - Jól vagy? - ölelt át.
- Jól... Mostmár jól... - mosolyogtam.
- Gyere, siessünk hozzátok, hogy minél hamarabb le tudj pihenni! - húzott fel a padról. - Viszem a táskádat! - vette el tőlem.
- Köszi.
Lassan sétáltunk ki a suliból a parkolóba, ahol Josh autója parkolt. Beszálltunk, aztán elindultunk.
- Nem gond, ha még megállunk egy percre a szüleimnél? Eszembe jutott, hogy még anyámnak el kell majd intéznem valamit. - szólt.
- Nem gond... - mondtam halkan. Egy kicsit fáradt voltam. Meg, hát, megijedtem. Nem értem, hogy mitől vagyok rosszul és egyáltalán mitől szédülök és rogyok össze.
Josh leparkolt egy szép nagy családi ház előtt. Riadtan néztem a srácra, amikor megláttam a fekete Range Rovert, ami előttünk parkolt.
- Ez Niall kocsija! - mondtam bepánikolva.
- Mi? - kérdezte értetlenül, aztán ő is észrevette. - Jesszus! - Mit keres ez itt?
Válaszul megvontam a vállam.
- Hát, akkor maradj itt... Pár perc és jövök. - mondta, majd kiszállt és magamra hagyott.
A lakásajtóban összefutott a szöszivel. Olyan jól nézett ki. Boldog volt. Mosolygott. Legszívesebben odafutottam volna hozzá és megöleltem volna, de nem lehetett. Most nem, mert ha meglát, akkor megkérdezi, mi van velem, miért nem vagyok suliban. Elvisz legalább 25 orvoshoz. Erre meg egyikünknek sincs szüksége.
Lebuktam, amikor Niall arra közeledett. Amikor hallottam egy kocsiajtó csapódást, felnéztem. Na, ezt megúsztam.
A szöszi elment a sötét autóval, így nyugodtan üldögéltem tovább. Pár perc múlva Josh visszaült az autóba és már mehettünk is.
Otthon egyből az ágyam felé vettem az irányt.
-Tessék itt van egy pohár víz. - nyújtotta felém. - Ezt most mind meg kell innod! - parancsolta.
Engedelmeskedtem neki. Ezután álomba szenderültem. Délután négy körül ébredtem fel. Kisétáltam a nappaliba, ahol Réka a háziait írta. Érkezésemre felnézett.
- Már jól vagy? - kérdezte.
- Már igen. - mosolyogtam.
- Jajj, te lány! - károlta át a vállam, amikor mellé ültem. - Még egy ilyen és viszlek orvoshoz! - fenyegetett.
- De ha én nem akarok menni, akkor bizony nem is fogok! - jelentettem ki.
- Komolyan beszéltem! Nem tudom hogyan, de tutira elviszlek! - mondta komoly arckifejezéssel. - Rendben? Nem szeretném, ha valami bajod esne! ... És gondolom te is ugyanígy vagy vele!
- Rendben. Ha mégegyszer összeesek, akkor elvihetsz orvoshoz csak, hogy megnyugodhass! - álltam fel, majd átmentem a konyhába, ugyanis eléggé megéheztem. Kivettem a hűtőből egy üveg kovászos uborkát és egy üveg Nutellát.
Visszaültem Réka mellé.
- Ez szerinted így finom lesz? - nézett furán rám, majd a kajámra. - Ettől vagy rosszul!
- Már nem először eszek ilyet... - vontam meg a vállam.
- Mikor ettél ilyet legelőször?
- Egy hónapja. - feleltem, miközben kibontottam mindkét üveget, majd falatozni kezdtem.
- Uramisten! - szólt riadtan.
- Mi az? - néztem rá, aztán beleharaptam egy uborkába.
- S-semmi... - dadogott.
*Következő hét csütörtök*
Az elmúlt napokban még kétszer összeestem. Szerencsémre akkor Réka épp nem volt a közelemben, viszont ma a suliban már igen. A lányvécében voltunk, amikor megint elgyengültek a lábaim és a fehér csempére estem.
- Azonnal megyünk orvoshoz! - mondta idegesen, miután már jobban lettem.
- De én nem akarok! - néztem rá.
- Megígérted! Hidd el neked lesz jobb, ha kivizsgálnak! Kapsz gyógyszert, amitől jobban leszel! - magyarázta.
Az LB-m elment az osztályfőnökünk után, hogy engedjen el minket. Addig én bepakoltam Réka és az én cuccaimat.
Először hazamentünk, aztán onnan a kórházba az autómmal. Az LB-m vezetett. Miután laparkoltunk, bementünk az orvosi rendelőbe. Elég sokan voltak, így hosszan várakoztunk, hogy végre mi, vagyis én kerüljek sorra.
- Jó napot! - köszöntött az orvos.
- Jó napot! - köszöntem vissza.
- Mik a panaszok? - kérdezte.
- Még november elején jelentkeztek nálam rendszeres rosszullétek, aztán később már szédülés is társult hozzá. Azt hiszem körülbelül ötször össze is estem. - magyaráztam.
Ezután az orvos megvizsgált. Feltett pár személyes kérdést is, majd ennyit mondott:
- Elküldöm Önt Dr. Steele-hez. Örülnék neki, ha még ma ellátogatna hozzá!
- Rendben. Köszönöm. Viszlát. - köszöntem el, aztán kiléptem a teremből.
- Meg kell keresnünk Dr. Steelet. - néztem Rékára.
- Uh... Rendben... Mondott bármi konkrétot az orvos? - kérdezte, miközben elindultunk a recepcióshoz megkérdezni, hogy merre a találjuk Dr. Steelet.
- Nem, semmit. - feleltem.
Miután megtudtuk, merre kell mennünk, felmentünk az első emeletre. Ott balra fordultunk és már meg is találtuk. Csak ketten vártak kint a rendelőben. Ránéztem az orvos névjegyére. Amikor megláttam mi a szakmája, Réka felé fordultam.
- Na, nem! Én ide nem megyek be! - mondtam idegesen.
2013. augusztus 6.
69. fejezet: Niall szülinapja
Sziasztok. :)
És igen megérkezett az új rész! "Picit" másabb lett, mint az eddigiek, de hát ilyen résznek is kell lenni, hiszen csak egyszer van 69. fejezet.. Remélem tetszeni fog azért nektek! Várom a komikat és a feliratkozókat!
Hivatalos FB-oldal: When love is strong
Hivatalos FB-csoport: ~ When love is strong ~
ZENE
-----------------------------------------------------------------------------------
Elérkezett Niall szülinapja is. Napokon, sőt heteken át készültem erre a napra lelkileg, fizikailag és mindenhogy. Nem tudja, hogy Londonban élek, így ez is egy meglepi lesz számára.
- Nem egyezteted legalább velem a tervedet? - kérdezte az LB-m, miközben a liftben álltunk és épp suliba indultunk.
- Nem tudom.. - szóltam bizonytalanul.
- Csak egy kérdés... Nagyon nagy és számodra fontos ajándék lesz?! - kerülte meg a szót, hogy ne kelljen kimondania. Tökéletesen írta körbe.
- Igen. - bólintottam. Bizonytalanul néztem Rékára.
- Úristen! - sikította el magát.
- Ugye?! - fordultam szembe vele.
- Minden szükséges dolog elő van készítve?!
- Nálam és nála is van tutira. - biztosítottam őt.
***
- Sok sikert! Érezzétek jól magatokat! - köszönt el tőlem.
- Köszi. Szia. - öleltem át.
Beszálltam a liftbe, aztán amikor leért a földszintre, akkor ki.
Kiléptem az üvegajtón. Végigmértem magam az ajtóban. Barackszínű combközépig érő miniruha; barackszínű magassarkú; gyönyörű smink, amit az LB-m készített nekem; göndör loknik.
Elsétáltam a parkolóba, ott beszálltam a bordó Range Roverömbe. Még utoljára átgondoltam, hogy mit is fogok tenni, aztán elindultam.
Most nem Niallt, hanem az egyik szomszédját vertem át, hogy csak a postás jött. Niall valószínűleg rájött volna, hogy én vagyok az.
Miután feljutottam a lifttel, bekopogtam Niallhöz. Mikor kinyitotta az ajtót, meglepetten nézett végig rajtam. Köpni-nyelni nem tudott.
- Nagyon boldog szülinapot! - ugrottam a nyakába.
Ő magához szorított. Mikor elengedtük egymást, kérdőn nézett rám. Szemei könnyesek voltak.
- Tudod, arra gondoltam, most mondom el neked, hogy itt Londonban tanulok. Rékával egy közeli panel házban bérelünk lakást. - magyaráztam.
- Uramisten! - kapta szája elé a kezeit. - Ez a legjobb és legszebb szülinapom! - ölelt, vagyis inkább szorított újra magához.
'Ohó, még nem tudod, mi vár rád!' - gondoltam magamban.
Leültünk a nappaliban lévő kanapéra, majd elmeséltem Niallnek, hogy hogy-hogy ide járok suliba és, hogy hogy jutottam be a lépcsőházba.
A mesélés után csak úgy magamtól (még én is meglepődtem) bele ültem Niall ölébe. Körbefontam lábaimmal a derekát, karjaimmal pedig a nyakát. Döbbenten, de csillogó vággyal teli szemekkel nézett rám. Ő átkarolta karjaival a derekamat, majd szinte egyszerre indultunk meg fejünkkel a másiké felé. Vadul csókoltuk egymást, még ennyire vadul sohasem.
Amikor már nagyon 'benne voltunk a dologban', Niall felállt, aztán becipelt a hálóba. Lassan rádöntött az ágyra, miközben folyamatosan csókcsatáztunk.
Leszedtem róla a pólóját, aztán végigsimítottam felsőtestén. Elsötéltült szemekkel bámult rám.
- Megőrjítesz! - zihálta.
Feálltunk az ágyról, hogy letudja húzni a ruhám a cipzárját.
Fehérneműben döntött vissza az ágyra, ott tovább folytattuk 'játékunkat'.
Ezekután Niallről is lekerült a gatya, majd folyamatosan mindkettőnkről minden.
Elváltak ajkaink, ő pedig az éjjeliszekrényéhez hajolt. Kikapott a fiókból egy óvszert. Kibontotta, majd felhúzta magára.
- Biztos vagy benne, hogy akarod? - kérdezte utoljára.
- Biztos! - szóltam izgatottan.
Belém csusszant. Fájdalomtól eltorzult arccal próbáltam megszokni méretét.
- Nagyon fáj? Nem akarlak bántani! - szólt megbánóan.
- Nem! Jó lesz! - nyögtem ki nehezen.
***
Már lezuhanyozva egy csodálatos este után feküdtem az ágyban. Éjjel fél egy lehetett. Niallre vártam, hogy aztán együtt aludjunk el.
Hallottam, ahogy kinyitódott a fürdőszobaajtó.
- Köszönöm ezt a gyönyörű ajándékot! Örülök, hogy ennyire megbízol bennem! - feküdt mögém, majd magához ölelt
- Mégérdemelted! - mondtam. - Hiszen erre vártál már mióta! - fordultam szembe vele. - Niall, én nagyon szeretlek! Mostmár teljesen a tiéd vagyok, aminek örülök, hiszen te egy csodálatos ember vagy! - simítottam meg angyali arcát. Odahajolt hozzám, majd egy puszit nyomott a homlokomra.
- Aludj. Jó éjt! - mosolygott.
- Jó éjt neked is! - suttogtam, majd behunytam szemeimet és már álomba is szenderültem.
És igen megérkezett az új rész! "Picit" másabb lett, mint az eddigiek, de hát ilyen résznek is kell lenni, hiszen csak egyszer van 69. fejezet.. Remélem tetszeni fog azért nektek! Várom a komikat és a feliratkozókat!
Hivatalos FB-oldal: When love is strong
Hivatalos FB-csoport: ~ When love is strong ~
ZENE
-----------------------------------------------------------------------------------
Elérkezett Niall szülinapja is. Napokon, sőt heteken át készültem erre a napra lelkileg, fizikailag és mindenhogy. Nem tudja, hogy Londonban élek, így ez is egy meglepi lesz számára.
- Nem egyezteted legalább velem a tervedet? - kérdezte az LB-m, miközben a liftben álltunk és épp suliba indultunk.
- Nem tudom.. - szóltam bizonytalanul.
- Csak egy kérdés... Nagyon nagy és számodra fontos ajándék lesz?! - kerülte meg a szót, hogy ne kelljen kimondania. Tökéletesen írta körbe.
- Igen. - bólintottam. Bizonytalanul néztem Rékára.
- Úristen! - sikította el magát.
- Ugye?! - fordultam szembe vele.
- Minden szükséges dolog elő van készítve?!
- Nálam és nála is van tutira. - biztosítottam őt.
***
- Sok sikert! Érezzétek jól magatokat! - köszönt el tőlem.
- Köszi. Szia. - öleltem át.
Beszálltam a liftbe, aztán amikor leért a földszintre, akkor ki.
Kiléptem az üvegajtón. Végigmértem magam az ajtóban. Barackszínű combközépig érő miniruha; barackszínű magassarkú; gyönyörű smink, amit az LB-m készített nekem; göndör loknik.
Elsétáltam a parkolóba, ott beszálltam a bordó Range Roverömbe. Még utoljára átgondoltam, hogy mit is fogok tenni, aztán elindultam.
Most nem Niallt, hanem az egyik szomszédját vertem át, hogy csak a postás jött. Niall valószínűleg rájött volna, hogy én vagyok az.
Miután feljutottam a lifttel, bekopogtam Niallhöz. Mikor kinyitotta az ajtót, meglepetten nézett végig rajtam. Köpni-nyelni nem tudott.
- Nagyon boldog szülinapot! - ugrottam a nyakába.
Ő magához szorított. Mikor elengedtük egymást, kérdőn nézett rám. Szemei könnyesek voltak.
- Tudod, arra gondoltam, most mondom el neked, hogy itt Londonban tanulok. Rékával egy közeli panel házban bérelünk lakást. - magyaráztam.
- Uramisten! - kapta szája elé a kezeit. - Ez a legjobb és legszebb szülinapom! - ölelt, vagyis inkább szorított újra magához.
'Ohó, még nem tudod, mi vár rád!' - gondoltam magamban.
Leültünk a nappaliban lévő kanapéra, majd elmeséltem Niallnek, hogy hogy-hogy ide járok suliba és, hogy hogy jutottam be a lépcsőházba.
A mesélés után csak úgy magamtól (még én is meglepődtem) bele ültem Niall ölébe. Körbefontam lábaimmal a derekát, karjaimmal pedig a nyakát. Döbbenten, de csillogó vággyal teli szemekkel nézett rám. Ő átkarolta karjaival a derekamat, majd szinte egyszerre indultunk meg fejünkkel a másiké felé. Vadul csókoltuk egymást, még ennyire vadul sohasem.
Amikor már nagyon 'benne voltunk a dologban', Niall felállt, aztán becipelt a hálóba. Lassan rádöntött az ágyra, miközben folyamatosan csókcsatáztunk.
Leszedtem róla a pólóját, aztán végigsimítottam felsőtestén. Elsötéltült szemekkel bámult rám.
- Megőrjítesz! - zihálta.
Feálltunk az ágyról, hogy letudja húzni a ruhám a cipzárját.
Fehérneműben döntött vissza az ágyra, ott tovább folytattuk 'játékunkat'.
Ezekután Niallről is lekerült a gatya, majd folyamatosan mindkettőnkről minden.
Elváltak ajkaink, ő pedig az éjjeliszekrényéhez hajolt. Kikapott a fiókból egy óvszert. Kibontotta, majd felhúzta magára.
- Biztos vagy benne, hogy akarod? - kérdezte utoljára.
- Biztos! - szóltam izgatottan.
Belém csusszant. Fájdalomtól eltorzult arccal próbáltam megszokni méretét.
- Nagyon fáj? Nem akarlak bántani! - szólt megbánóan.
- Nem! Jó lesz! - nyögtem ki nehezen.
***
Már lezuhanyozva egy csodálatos este után feküdtem az ágyban. Éjjel fél egy lehetett. Niallre vártam, hogy aztán együtt aludjunk el.
Hallottam, ahogy kinyitódott a fürdőszobaajtó.
- Köszönöm ezt a gyönyörű ajándékot! Örülök, hogy ennyire megbízol bennem! - feküdt mögém, majd magához ölelt
- Mégérdemelted! - mondtam. - Hiszen erre vártál már mióta! - fordultam szembe vele. - Niall, én nagyon szeretlek! Mostmár teljesen a tiéd vagyok, aminek örülök, hiszen te egy csodálatos ember vagy! - simítottam meg angyali arcát. Odahajolt hozzám, majd egy puszit nyomott a homlokomra.
- Aludj. Jó éjt! - mosolygott.
- Jó éjt neked is! - suttogtam, majd behunytam szemeimet és már álomba is szenderültem.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)