70. fejezet: Rosszullétek, majd kórház

Sziasztok. :)
Elérkeztünk az I. évad befejező részéhez. Nagyon szépen köszönöm mindenkinek, aki velem tartott, érdekelte és olvasta a történetet! Remélem továbbra is ugyanúgy fog menni minden!
Lehet, hogy nem lett valami hosszú ez a rész. Most az utolsó pillanatban írtam..
A trailer videó ma estére várható. Pontos időt nem tudok mondani, mert nem tudom, hogy kb. mikor lesz időm feltölteni a videómegosztóra (Youtubera).
Szóval remélem tetszeni fog nektek ez a rész (is).. Iratkozzatok fel és kommenteljetek, hogy nektek hogy tetszett a rész. Kritikát is elfogadok. ;)
U.i.: Szavazzatok itt oldalt, hogy ti ismeritek-e a 5 Seconds of Summer nevű ausztrál bandát! :)
Jó olvasást! :*
---------------------------------------------------------------------------------------------
Az október 31.-ei Halloween buli nagyon jól sikerült. Minden becsíptünk egy picit, így másnaposan, fejfájással és rosszullétekkel próbáltuk túlélni a pénteki sulit. Nálam ezek a tünetek kb. a buli egy hetére újra jelentkeztek. Azt gondoltam, hogy biztos valami olyat ettem, amit nem bírt a gyomrom, de másnapra sem múlt el. Hétfőn a suliban összeestem a folyosón. Réka felsikított mellettem. Jobban megijedt, mint én.
Ma december 10.-e van, vagyis két hét múlva Karácsony.
Törin nagyon paráztam, hogy engem hív ki a tanár felelni. Szerencsére megúsztam, viszont az irodalmat már nem.
- Mit tudsz Shakespeare-ről? - kérdezte Mrs. Curtis.
- Öö... Ő írta a Rómeó és Júliát... - mondtam.
- Igen... Még milyen műveket írt? - tett fel egy újabb kérdést.
- A Hamletet is ő írta... - válaszoltam.
- Mesélj a munkásságáról is, kérlek! - adta ki a feladatot.
- Hmm... Munkásság... - gondolkodtam. - Öö...
Egyszerűen nem jutott eszembe semmi sem. Kb. három perce próbáltam összeszedni az összes tudásomat, hogy kinyögjek valamit Shakespeare munkásságáról. Ekkor éreztem, hogy lábaim gyengülnek. Elhomályosodott minden. Nem tudtam megakadályozni, hogy ne rogyjak össze.
- Lexa! - sikított fel Réka, amikor a padlóra zuhantam. Mellém térdelt.
Eszméletemet nem vesztettem el, de felállni nem tudtam. Erőtlennek éreztem magam. Felkapott két srác, Nick és Dave, majd a helyemre vittek. Mrs. Curtis a kezembe nyomott egy üveg hideg vizet. Nagynehezen felemeltem a karomat és ittam egy kortyot.
- Beszélek az osztályfőnököddel, hogy engedjen haza! Pihend ki magad otthon! - szólt a tanárnő.
Réka mellé lépett, aztán suttogott neki valamit. A Mrs. csak bólintott egyet, az LB-m pedig kiviharzott a teremből, majd kb. 2-3 perc múlva visszajött. A padomhoz lépett.
- Josh eljön érted. Hazavisz és veled is marad addig, amíg én haza nem érek. - magyarázta.
- Köszi. - mosolyogtam rá. - De ugye Niall nem tud semmiről sem?! - kérdeztem idegesen.
- Nem tud semmit sem, és nyugi Joshtól sem fogja megtudni! - nyugtatott meg.
Kicsengettek, így visszamentünk az osztályunkba. Összepakoltam, aztán kiültem a folyosóra a bejárathoz. Csend volt az egész suliban, mert már becsengettek.
- Lexi! - sietett hozzám Josh, amikor belépett az ajtón és meglátott. - Jól vagy? - ölelt át.
- Jól... Mostmár jól... - mosolyogtam.
- Gyere, siessünk hozzátok, hogy minél hamarabb le tudj pihenni! - húzott fel a padról. - Viszem a táskádat! - vette el tőlem.
- Köszi.
Lassan sétáltunk ki a suliból a parkolóba, ahol Josh autója parkolt. Beszálltunk, aztán elindultunk.
- Nem gond, ha még megállunk egy percre a szüleimnél? Eszembe jutott, hogy még anyámnak el kell majd intéznem valamit. - szólt.
- Nem gond... - mondtam halkan. Egy kicsit fáradt voltam. Meg, hát, megijedtem. Nem értem, hogy mitől vagyok rosszul és egyáltalán mitől szédülök és rogyok össze.
Josh leparkolt egy szép nagy családi ház előtt. Riadtan néztem a srácra, amikor megláttam a fekete Range Rovert, ami előttünk parkolt.
- Ez Niall kocsija! - mondtam bepánikolva.
- Mi? - kérdezte értetlenül, aztán ő is észrevette. - Jesszus! - Mit keres ez itt?
Válaszul megvontam a vállam.
- Hát, akkor maradj itt... Pár perc és jövök. - mondta, majd kiszállt és magamra hagyott.
A lakásajtóban összefutott a szöszivel. Olyan jól nézett ki. Boldog volt. Mosolygott. Legszívesebben odafutottam volna hozzá és megöleltem volna, de nem lehetett. Most nem, mert ha meglát, akkor megkérdezi, mi van velem, miért nem vagyok suliban. Elvisz legalább 25 orvoshoz. Erre meg egyikünknek sincs szüksége.
Lebuktam, amikor Niall arra közeledett. Amikor hallottam egy kocsiajtó csapódást, felnéztem. Na, ezt megúsztam.
A szöszi elment a sötét autóval, így nyugodtan üldögéltem tovább. Pár perc múlva Josh visszaült az autóba és már mehettünk is.
Otthon egyből az ágyam felé vettem az irányt.
-Tessék itt van egy pohár víz. - nyújtotta felém. - Ezt most mind meg kell innod! - parancsolta.
Engedelmeskedtem neki. Ezután álomba szenderültem. Délután négy körül ébredtem fel. Kisétáltam a nappaliba, ahol Réka a háziait írta. Érkezésemre felnézett.
- Már jól vagy? - kérdezte.
- Már igen. - mosolyogtam.
- Jajj, te lány! - károlta át a vállam, amikor mellé ültem. - Még egy ilyen és viszlek orvoshoz! - fenyegetett.
- De ha én nem akarok menni, akkor bizony nem is fogok! - jelentettem ki.
- Komolyan beszéltem! Nem tudom hogyan, de tutira elviszlek! - mondta komoly arckifejezéssel. - Rendben? Nem szeretném, ha valami bajod esne! ... És gondolom te is ugyanígy vagy vele!
- Rendben. Ha mégegyszer összeesek, akkor elvihetsz orvoshoz csak, hogy megnyugodhass! - álltam fel, majd átmentem a konyhába, ugyanis eléggé megéheztem. Kivettem a hűtőből egy üveg kovászos uborkát és egy üveg Nutellát.
Visszaültem Réka mellé.
- Ez szerinted így finom lesz? - nézett furán rám, majd a kajámra. - Ettől vagy rosszul!
- Már nem először eszek ilyet... - vontam meg a vállam.
- Mikor ettél ilyet legelőször?
- Egy hónapja. - feleltem, miközben kibontottam mindkét üveget, majd falatozni kezdtem.
- Uramisten! - szólt riadtan.
- Mi az? - néztem rá, aztán beleharaptam egy uborkába.
- S-semmi... - dadogott.

*Következő hét csütörtök*
Az elmúlt napokban még kétszer összeestem. Szerencsémre akkor Réka épp nem volt a közelemben, viszont ma a suliban már igen. A lányvécében voltunk, amikor megint elgyengültek a lábaim és a fehér csempére estem.
- Azonnal megyünk orvoshoz! - mondta idegesen, miután már jobban lettem.
- De én nem akarok! - néztem rá.
- Megígérted! Hidd el neked lesz jobb, ha kivizsgálnak! Kapsz gyógyszert, amitől jobban leszel! - magyarázta.
Az LB-m elment az osztályfőnökünk után, hogy engedjen el minket. Addig én bepakoltam Réka és az én cuccaimat.
Először hazamentünk, aztán onnan a kórházba az autómmal. Az LB-m vezetett. Miután laparkoltunk, bementünk az orvosi rendelőbe. Elég sokan voltak, így hosszan várakoztunk, hogy végre mi, vagyis én kerüljek sorra.
- Jó napot! - köszöntött az orvos.
- Jó napot! - köszöntem vissza.
- Mik a panaszok? - kérdezte.
- Még november elején jelentkeztek nálam rendszeres rosszullétek, aztán később már szédülés is társult hozzá. Azt hiszem körülbelül ötször össze is estem. - magyaráztam.
Ezután az orvos megvizsgált. Feltett pár személyes kérdést is, majd ennyit mondott:
- Elküldöm Önt Dr. Steele-hez. Örülnék neki, ha még ma ellátogatna hozzá!
- Rendben. Köszönöm. Viszlát. - köszöntem el, aztán kiléptem a teremből.
- Meg kell keresnünk Dr. Steelet. - néztem Rékára.
- Uh... Rendben... Mondott bármi konkrétot az orvos? - kérdezte, miközben elindultunk a recepcióshoz megkérdezni, hogy merre a találjuk Dr. Steelet.
- Nem, semmit. - feleltem.
Miután megtudtuk, merre kell mennünk, felmentünk az első emeletre. Ott balra fordultunk és már meg is találtuk. Csak ketten vártak kint a rendelőben. Ránéztem az orvos névjegyére. Amikor megláttam mi a szakmája, Réka felé fordultam.
- Na, nem! Én ide nem megyek be! - mondtam idegesen.