Közérdekű közlemény!

Sziasztok. :) Elkészült a blogom hivatalos Facebook oldala. Örülnék neki, ha rákattintanátok a linkre, majd az oldalon a 'Tetszik' gombra. Leginkább azért csináltam, hogy akik nem tudnak ide feliratkozni vagy komizni, akkor azok kedvelhetik facebook-on az oldalt. :) Ott értesülhettek bármilyen közleményről (pl. ha kések a résszel), ezenkívül lehet majd lesznek játékok meg egy csomó minden, ami érdekelhet titeket. Kérdezhettek is tőlem, vagy akár tanácsot is adok szívesen, ha szükségetek lenne rá. :)
U.i.: Remélem legalább az olvasóim fele kedveli majd az oldit. :DD


https://www.facebook.com/whenloveisstrong - katt és like ;)

62. fejezet: Újra együtt

Hali. :) Hosszú késéssel, de annál nagyobb szeretettel meghoztam az új részt. Nagyon sajnálom, hogy ennyit kellett rá várnotok. Remélem nem haragszotok rám emiatt, de sokminden összejött és nem az időm, hanem a hnagulatom miatt nem írtam. Tényleg nagyon sajnálom! Jó olvasást! Várom a komikat és a feliratkozókat! Puszi :* :)
Másik blogom: Never look back, 'cos it makes everything wrong

ZENE
-------------------------------------------------------------------------------------
- Jó éjt, Kicsim. - puszilta meg a nyakamat a szöszi, miközben az ágyamon feküdtünk.
Átfordultam a másik felemre, így Niall-lel szembe kerülve. Gyengéden megsimítottam apró, puha kezemmel az arcát. Olyan szép volt, ahogy ott feküdt mellettem. Nagy kék szemeivel csak engem nézett. Rózsaszín ajkai apró mosolyra húzódtak.
- Úgy hiányzott ez! - mondtam halkan. - Itt vagyunk újra együtt.. Olyan hihetetlen! Azt hittem soha többé nem lehetek majd veled. - folytattam ugyanolyan halkan.
A szőkeség csak pislogott egyet, majd egyik karjával közelebb húzott magához. Szorosan egymáshoz simultunk. Lehunytam szemeimet és még továbbra sem hagytam abba a mosolygást. Ez a mosoly már azóta az arcomon van, amióta Niall eljött hozzám a suliba. Igaz, először a keserűség kerített hatalmába, de amikor minden rendbe jött és sikerült megbeszélnünk a dolgokat, akkor egy ezer vattos mosoly terült el az arcomon.
Hiányzott már ez is, hogy izmos karjaival magához öleljen olyan szorosan, hogy érezzem minden egyes levegővételét és szívdobbanását. Ilyenkor mindkettőnk szíve egyformán, hevesen, egy ritmusban ver.

***
Reggel mosolyogva ébredtem, hiszen végre újra magam mellett tudhattam életem legfontosabb személyét, aki még legnehezebb napjaimon is mosolyt csal az arcomra csupán a jelenlétével.
- Jó reggelt, ír manó. - köszöntöttem egy puszival a mellettem fekvő szőkeséget, aki kedvesen mosolyogva fürkészett igéző szemeivel.
- Jó reggelt, Kincsem. - ölelt magához. - Megyünk reggelizni? - kérdezte, miután egy finom csókot nyomott a nyakamra.
- Menjünk. - mondtam halkan, erőtlenül. Az előbbi puszi kicsit zavarba hozott, pedig kezdtem hozzá szokni, aztán vége lett mindennek és sokáig szüneteltünk vele.
Anya mosolyogva köszöntött minket a konyhában. Niall helyet foglalt az egyik széken az asztalnál és hagyta, hogy kiszolgáljam. Tekintetével követte minden egyes mozdulatomat. Anya csak csendben figyelt minket.
Miután mindenkit kiszolgáltam (magamat is), nekiláttunk az evésnek.
- Mm.. ez nagyon finom volt. Köszönöm. - mosolygott kedvesen a szöszi.
- Örülök, hogy ízlett. - szedtem össze a tányérokat.
- Anya, ha nem lenne gond, akkor ma én és Niall vigyáznánk Dávidra. Kivinnénk sétálni, játszanánk vele meg satöbbi. - vázoltam fel anyának a mai nap terveit.
- Biztos, hogy ellesztek vele? Hiszen még elég kicsi. - kérdezte.
- Persze, hogy elleszünk vele. Nem olyan rossz kisbaba ő. - mondtam.
- Rendben. Akkor a mai napra a tiétek. - sétált ki a konyhából.
- Na, hárman töltjük a mai napot? - lépett mögém Niall, majd hátulról magához ölelt.
- Igen. Ma kivételesen hárman leszünk. - adtam meg neki a választ.
- Oké. Jó lesz. - nyomott egy puszit a fejem tetejére. - Segítek. - lépett mellém, majd kezébe vett egy rongyot és egy tányért.
Miután sikeresen, gyakori kisebb csókcsaták közepette eltörölgettünk és mindketten elvégeztük a reggeli teendőinket, beléptünk az öcsém szobájába.
Amikor behajoltam a babaágyba, hogy kiemeljem onnan a kicsit, megcsapott egy eléggé büdös szag. Azonnal visszahajoltam, majd köhögtem párat.
- Mi az? - nézett picit aggódóan a szöszi.
- Pelust kell cserélni, mert nagyon büdös szag árad tőle. - mondtam, majd még köhintettem kettőt.
Niall nevetni kezdett.
- Most komolyan attól "fulladozol"? - nézett rám mosolygó szemeivel. Odahajolt a kicsihez, majd abban a pillanatban fel is egyenesedett.
- Uhh... Öhm.. Tényleg nem a legillatosabb.. - köhintett ő is párat.
- Pedig ki kéne cserélni a pelusát.. - néztem rá kérlelően.
- A te öcséd. - emelte fel mentegetőzve két kezét.
- Azért segíthetnél.. - próbáltam kérlelni őt újra.
- Csak, ha kapok érte valamit.. - nézett a szemembe huncutan.
- Mit? Ha kell főzök neked egy nagy lábassal.
- Nem kajára gondoltam.. - mondta halkan, sejtelmesen.
- Óó... öö.. öhm.. - nyögtem össze-vissza. Nem tudtam mit mondani. - Mi lenne az? - nyeltem egy nagyot kérdőn nézve a szöszire.

- Semmi.. Csak kíváncsi voltam a reakciódra. - röhögött ki.
- Áá.., hogy te milyen rossz vagy! - böktem meg a hasát.
- Ezért most kapsz! - kapott fel, majd beszaladt velem a szobámba, rádobott az ágyra és rámugrott. Eszeveszettül csikizni kezdett.
- Neee! Niall! - sikítoztam. - Ááááhh... Niall! Ne már! - kiabáltam teljes hangerővel.
- De-de! - nevetett.
- De ne már! Hagyjál! Niall! Kérlek! - kérleltem.
- Oké, de cserébe kérek egy csókot. - hagyta abba.
Felemelkedtem, majd egy csókot nyomtam a szájára.
- Boldog vagy? - néztem a szemébe kicsit haragosan.
- Lehetnék boldogabb is, de mondhatjuk, hogy igen. - mondta elmerengve.
Az összes erőmet beleadva lelöktem magamról a szöszit, majd átsétáltam az öcsém szobájába. Lassan kiemeltem a kiságyból, aztán átraktam őt a pelenkázó asztalra. Miközben a pelenkával ügyeskedtem két kéz fonta körül a hasam. Elmosolyodtam, mikor arcát a nyakamba fúrta. Levegő kifújásánál kirázott a hideg.
- Segítsek akkor? - kérdezte halkan motyogva.
- Már nem kell. - vettem kezembe újra a kicsit, amikor átpelenkáztam. Odasétáltam a kisszekrényhez, amiben gondosan összehajtogatva hevertek az apró babaruhák a polcokon. Kiválasztottam a számomra "legszimpatikusabb" ruhát, aztán felöltöztettem a picit. Niall mellettünk a falnak támaszkodva figyelt.
Belefektettem Dávidot a babakocsiba, aztán betakartam őt egy vékony pokróccal. A konyhában töltöttem teát a cumisüvegbe, így most már indulásra készek voltunk.
- Anya. Akkor megyünk. - szóltam anyának.
- Rendben. Azért majd siessetek haza. - kiáltott ki a nappaliból.