Sziasztok, drágáim. <3
Elérkeztünk a blog végéhez, aminek már itt volt az ideje, hisz egyszer minden csoda véget ér. (Márha egyáltalán az én blogom csoda volt, bár azt hiszem a ritka részek miatt nyugodtan nevezhetem így. :P)
Nagyon szépen köszönök mindenkinek mindent! A 22 feliratkozót, a kommenteket, a 14 díjat, a több mint 30000 megtekintést, azt, hogy szakítottatok arra időt, hogy elolvassátok az agyamból kipattanó zagyvaságokat és a támogatást, amit tőletek kaptam! Egyszerűen elmondhatatlan érzés, hogy mennyi mindent és miféle dolgokat éltem át nektek köszönhetően. Álmomban sem gondoltam volna akkor, amikor belekezdtem ebbe a történetbe, hogy ennyi minden történik majd és hogy szeretni fogják az emberek azt, amit alkotok. Fantasztikus érzés, amikor értékelve van bármi, amit teszel, hogy nem csak feleslegesen megy el rá az időd, hanem tényleg van értelme csinálni! Rettenetesen hálás vagyok nektek mindenért és soha nem fogom elfelejteni életem ezen szakaszát, mert sok jóban volt részem általa! Szóval köszönök mindent mostmár sokadszorra, de tényleg nagyon nagyon hálás vagyok és imádlak titeket! <3
Remélem, erre is kapok kommenteket, mert mégha az utolsó rész is, de jól esne! <3
És végszóként itt van a szokásos:
Jó olvasást! :*
------------------------------------------------------------------------------
Épp egy hete tengettem vidáman napjaimat a szőke hercegem oldalán. Niall nagyon figyelmes és gondoskodó velem szemben. Van, hogy beszél a hasamhoz, ami kicsit vicces és mindig megmosolyogtat.
A doki ajánlásával beszereztünk nekem néhány görcsoldó teát, ami elég jól működik, mert enyhít a fájdalmakon.
Réka is örült, amikor bejelentettem neki, hogy semmi bajunk és, hogy viszonylag egészségesen fejlődik a baba. Arra a napra megbeszéltük, hogy elmegyünk négyesben (Réka, Josh, Niall és én) sétálni egyet a városban. Már vártam, hogy újra együtt legyen a mi kis csapatunk. Egyéb különlegesség, hogy Josh aznap tudta meg, hogy várandós vagyok.
*Visszaemlékezés*
A sétánk után, beültünk még a Starbucksba, hogy felmelegítsük magunkat egy-egy forró itallal. Az onnan hazafelé vezető úton hógolyózni kezdtünk, ugyanis Josh megdobott engem egy fagyos golyóval. Nem mondom azt, hogy nem fájt, de nagy bosszú vágy uralkodott el rajtam, így azon nyomban kezembe fogtam egy kis havat, majd miután kellően összegyúrtam Josh arcában landolt. Nevetni kezdtem, akár egy őrült, mire ő amikor feleszmélt, felkapott a kezébe és berohant velem a kb. térdig érő hóba, ahol én a földön landoltam, majd a srác rajtam. Letervezte, hogy a lehető legnagyobb mennyiségű havat nyomja a képembe, így folyamatosan kaptam az arcomba a megfagyott vízből. Súlya alatt majd' össze szakadtam, ami nagyon nem volt kellemes érzés és a babára tekintve egyáltalán nem tartozott a jó ötletek közé, hogy ő rám ült. Kiabálni kezdtem, hogy szálljon már le rólam, de ő teljesen elsötétült elmével kizárta mindezt és csak annak élt, hogy megbosszulja tettemet. Niallnek feltűnhetett a szenvedésem, mert odajött hozzánk és felkapta rólam nehéz barátját.
- Ésszel! Odabent egy pici teremtmény lakozik - segített fel engem is, majd még lesöpörte a havat a hátamról.
- Mi? - kerekedtek el Josh szemei. - Csak vicceltek! - kúszott egy amolyan 'nem vertek át' vigyor az arcára.
- Nem, tényleg várandós vagyok - mosolyogtam kicsit szégyenlősen.
Legjobb barátunk felvonta szemöldökét és enyhén kábultan pislogott le rám.
- Bizony Josh, valószínűleg mi leszünk a keresztszülők - lépett mellé Réka, miközben átkarolta a barátját.
- Uramisten! Gyerekek, nagyon gratulálok! - nehezen, de leesett neki, így ő is megtudta. Lekezelt Niallel, majd adott nekem két puszit. Aranyosan fogadta és ezek továbbra is elgondolkodva lépkedett társaságunkban.
*Visszaemlékezés vége*
Idővel apukám is beletörődött. Ami leginkább meglepett, hogy gratulált nekem és Niallnek is, amikor elmentünk meglátogatni őket. Teljesen másképp kezelte szöszi barátomat. Nem volt olyan ellenséges, amilyen általában szokott lenni.
Azóta már a terhességem is véget ért. Pontosabban tegnap hoztam világra a babánkat, aki az Adam George Horan névre hallgat. Szerencsére minden jól ment. Niall egy koncertet is kihagyott, mert ragaszkodott az apás szüléshez, amit én annyira nem támogattam, de végül kénytelen voltam beleegyezni akaratába.
Most épp itt ül az ágyam mellett és mosolyogva figyeli az arcomat. Nagyon büszke arra, hogy világra hoztam neki egy kisfiút.
- Remélem, mihamarabb hazajöhettek innen - szorongatta apró kézfejemet, ami az ő nagy tenyereiben teljesen eltűnt.
- Én is remélem - mosolyodtam el halványan. - Az otthoni ágy kényelmesebb.
Niall kuncogott egyet a kijelentésemen. Erre egy igazi őszinte mosoly kúszott az arcomra.
Én sem hittem volna képes leszek életet adni 18 évesen egy kis babának. Nem így terveztem az életemet, de már nem bánom, hogy így alakult, sőt nagyon is örülök. Mióta Niall az életem részévé vált, boldog vagyok, de úgy igazán és egy apró kis panaszkodás sem hagyhatja el a számat, mert ez a fantasztikus ember lesi minden kívánságomat és már ugrik is, amint kijelentek valamit, hogy nekem arra szükségem van. Nem is tudom, hogy érne-e bármit az életem nélküle. Ha akkor ősszel nem jön utánam, most nem lennék ilyen jó dolgok részese. Akkor nem ismerném őt, az egyetlen férfit, aki teljes egészében birtokolja a szívemet. Ezzel ő tisztában is van és nagyon vigyáz az értékre, ami az övé. Azt hiszem, ez a csoda, ami történt velünk, hogy szülők lettünk, csak még szorosabbá tette a köteléket köztünk. Hihetetlenül jó érzés, hogy mostmár nem csak kettőnkről van szó, hanem van egy harmadik kisember is az életünkben, aki a világot jelenti számunkra és mindennél többet ér.
Hát, ez lett volna az én olykor szomorú, vicces, dühítő, őrült és érzelmekkel dúsított történetem. Alexa Szeiler voltam, akinek egy álma vált valóra, csak annyival, hogy ember belépett az életébe.
