II. évad - 6. fejezet: Felejts el egy életre

Sziasztok. :)
Bizony, új részt hoztam. Sajnos nem lett hosszú, de valószínűleg annál tartalmasabb. Remélem, mindannyiótoknak tetszeni fog!
Várom a kommenteket, az új feliratkozókat és az újabb jelentkezőket a FB-csoportba!
Jó olvasást! :)
Hivatalos FB-csoport: ~When love is strong~
5 Seconds of Summer blog: We need to be together
ZENE
--------------------------------------------------------------------------------
Egy hete itthon vagyok. Anyukám megbékélt velem és a helyzettel. Apukámnak nehezebb ezt elfogadni, így épphogy csak köszön nekem. Szerencsére mindannyiónk javára senki sem szól semmit erről.
Reggel, vagyis inkább délelőtt kipihenten ébredten. Most aludtam át legelőször az éjszakát anélkül, hogy felkeltem volna az éjszaka folyamán az idegeskedésektől.
Kisétáltam a szobámból a konyhában tartózkodó szüleimhez. Anya finom húslevest, a gyerekkori nyelvem szerint gyógy- vagy csokilevest főzött épp.
- Jó reggelt. - köszöntöttem őket kedvesen.
- Szia. - köszöntek vissza szinte egyszerre.
Megreggeliztem, majd még elvégeztem a szokásos reggeli teendőimet. Ezután leültem a laptopom elé, hogy nézzek valami jó vígjátékot, ami méginkább feldobja a kedvem.
A twitteremet már egy ideje nem néztem meg. Nincs kedvem semmiféle baromságokhoz, amik csak leszívják az ember agyát, azokat olvasva. Ráadásul Niall sajnálkozó tweetjeihez sincs hangulatom. Gondolom Josh is üzent nekem már vagy ezerszer.

Délután kettő körül lehetett, amikor a filmből már csak pár perc volt hátra, amikor csengettek. Anyukám kiáltott, hogy ő megy és megnézi ki az. Alig egy perc múltán kiabálást hallottam. Rájöttem ki lehet az anyukám mondatából:
- You made my daughter pregnant! - üvöltötte teljes hangerővel.
Leállítottam a filmet. Kipillantottam az ablakon, ami a parkolóra néz. Ott állt az az ismerős nagy fekete autó.
Kisiettem az előszobába.
Anyukám a szőke ír srác mellkasát püfölte. Persze Niall meg sem érezhette.
- Alexa! - mért végig.
Nem törődtem vele. Anyához léptem.
- Anyukám! Hagyd! Menj be a szobába! Beszélek vele... - fogtam meg mindkét vállát, majd elhúztam onnan és a konyhába vezető kis folyosóhoz vezettem.
- Biztos vagy benne? - kérdezte.
- Biztos. - bólintottam.
A szöszihez léptem. Felnéztem kék szemeibe. Varázslatosak voltak, ahogy mindig is.
- Szóval várandós vagy? - kérdezte csillogó szemekkel.
Csak bólintottam egyet.
- Hány hónapos? - tett fel egy újabb kérdést.
- Majdnem kettő... - feleltem.
- Mikor tudtad meg? - feszegette tovább a témát.
- Pár hete. - válaszoltam.
- Nekem mikor akartad elmondani? - kért számon.
- Egy hete, amikor nálad jártam.
- Miért nem mondtad el?
- A vita közben teljesen kiment a fejemből, hogy miért is mentem oda hozzád. Aztán meg már nem is tartottam úgy, hogy kéne tudnod azok után, amik történtek.
A szöszi nyelt egyet.
- Alexa! Én nem csaltalak meg! Hidd el! Nem tudom, hogy került oda az a piros női fehérnemű! Hű voltam hozzád! Eszembe sem jutott, hogy felszedjek valami sarkit! - magyarázkodott.
Lehajtottam a fejem. Nem akartam, hogy sírni lásson. Felzaklatott, hogy idejött és erről beszél.
- Nézd, Niall! Ezzel kapcsolatban csak az a gond, hogy nem hiszek neked! Nem érzem úgy, hogy hinnem kéne! Egyszerűen csak... - elcsuklott a hangom. Oldalra fordítottam a fejem. Nagyokat pislogva próbáltam visszatartani könnyeimet. Nem sikerült. Elindult útjára az első könnycsepp. Niall leakarta törölni, mire én hátrébb léptem.
- Ne érj hozzám! - mondtam csalódottan és egyben dühösen.
- Alexa! - nyújtotta kezét felém.
Csak megráztam a fejem.
- Hagyj! - néztem rá dühödten.
- Ha szeretnéd, hogy elmenjek és békén hagyjalak örökre, akkor csak mondd ki és én megteszem! - szólt erőtlenül.
Beleharaptam alsó ajkamba. Szomorúan néztem magam elé. Bólintottam egyet.
- Rendben. Szeretném, ha elfelejtenél egy életre és soha többet nem keresnél! - néztem fel kék szemeibe. Könnyektől csillogott a mámorító szempár.
- Sajnálom! - mondta halkan elcsukló hangon.
Sarkon fordult, majd lenyomta a kilincset és kilépett az ajtón. Elment... Végleg. A szívem szakadt meg. Hangos zokogásban törtem ki. Miért kellett ennek történnie?!
Berohantam a szobámba. Az ablakba álltam. Arcomon patakokban folyó könnyekkel bámultam, ahogy a szöszi odakullog az autójához, beszáll, majd pár perc múltán elindul vissza Londonba.
Összerogytam a szívemben érződő fájdalomtól. Anyukám sietett be a szobába. Felhúzott a padlóról, aztán a kanapéhoz vezetett. Mindketten helyet foglaltunk. Próbált vigasztalni, de nem nagyon sikerült neki.

*Niall szemszöge*
Ezt nem hiszem el! Elküldött és én engedelmeskedtem neki. Akkora idióta vagyok! Nagyon fájt ez az egész! Leginkább viszont az, hogy nem hisz nekem, nem bízik bennem! Még mindig a fülemben cseg, ahogy kiejtette a száján. Nem tud bízni bennem.
Ezenkívül állapotos, vagyis az én gyermekemet hordja a szíve alatt, ami csodálatos érzés. Ennél jobb dolog nem is történhetett volna velem, velünk. A kettőnk babája, ami szerelmünket jelképezi.
Csak egyet remélek, hogy megtartja!