II. évad - 5. fejezet: Beszélgetés a szülőkkel

Sziasztok. :)
Végre nem késtem a résszel! Yeah. Sőt, még siettem is vele! Igaz, nem valami hosszú, de a lényeg benne van.
Remélem tetszeni fog nektek!
Várom a komikat, feliratkozókat és a jelentkezőket a Facebook csoportba!
Jó olvasást! :)
Hivatalos FB-csoport: ~When love is strong~
ZENE
--------------------------------------------------------------------------------------
Bár hosszú útnak néztem elébe, nem féltem tőle. Ha elfáradok, majd megpihenek egy kicsit. Hirtelen döntés volt, de helyes, hiszen a szüleimmel is meg kell beszélnem ezt. Kifognak akadni... Tudom! Apa Niallt fogja hibáztatni, ahogy általában szinte mindenért. Anya... Nos, az ő reakcióját nem tudom nagyon megállapítani, hiszen ő mindig megértőbb volt.
Sötétben vezetni nem a legegyszerűbb dolog, főleg úgy, hogy minden ötödik percben könnyek gyűlnek a szemedbe, amiktől alig látsz. Lekanyarodtam egy benzinkúthoz, hogy megpihenjek kicsit. Nem sok pénz volt nálam, ezért csak egy kalácsot tudtam venni, hogy még maradjon egy kevés apróm a következő megállónál, ami valószínűleg már az utolsó lesz valahol Ausztriában. A kompon majd tudok egy picit aludni is.

Bekanyarodtam az utcánkba, majd leparkoltam. Kiszálltam az autóból, aztán a bejárati ajtóhoz lépkedtem. A lépcsőházban összefutottam az egyik szomszédnővel, aki kedvesen megkérdezte, hogy Karácsonyra-e jöttem haza. Igennel feleltem, hiszen nem köthetem az orrára, hogy valójában mi is a helyzet az életemmel.
Lassan fordítottam el a kulcsot a zárban. Erőtlenül léptem be a lakásba.
- Sziasztok. - köszöntem kedvesen.
Pár másodperc múlva anya sietett hozzám.
- Kicsim! - ölelt magához, majd egy csomó puszival halmozott el.
Apától is kaptam két puszit.
- Hol vannak a cuccaid? - kérdezte anya. - És, hogy-hogy hazajöttél?
- Londonban hagytam. - feleltem az első kérdésére. A másodikat inkább nem szerettem volna máris megválaszolni.
- Rendben. - mosolygott kedvesen. - Híztál, igaz? - vett szemügyre.
Elkapott a köhögés, ugyanis nagyon hirtelen jött ez a mondat. Ennyire látható? Pedig azt hittem, hogy tudom majd takargatni egy picit.
- Lehet. - szóltam halkan rekedtes hangon.
Beviharzottam a szobámba. Előkaptam a telefonomat a nadrágom zsebéből, majd bekapcsoltam.
Tizenöt nem fogadott hivás Nialltől, harminc Rékától, tíz Joshtól. Ennyire fontos lennék?
Épp az üzeneteimet szerettem volna megnézni, amikor a telóm képernyőjén Niall neve jelent meg, majd a csengőhangom is megszólalt. Letettem magam mellé a kis szerkentyűt, majd lehunytam szemeimet. Keserűen hallgattam meg még legalább ötször ugyanezt a zenét, miközben egyre inkább könnyeztem. Újra a képernyőre néztem. Mostmár az LB-m neve volt kiírva rajta. Felvettem a telefont. Réka hangja helyett Niallét hallottam meg. Azonnal kinyomtam. Csak nem gondolja, hogy még ezek után szóba állok vele?
Jelzett az apró készülék, hogy sms-t kaptam. Megnyitottam. Rékától jött: 'Vedd már fel azt a szart! Nem kell Niallel beszélned, ha nem akarsz! Legalább velem állj szóba!'.
Megint megcsörrent a készülék. Felvettem.
- Mi a franc ütött beléd, Lexa? Normális vagy?! Halálra rémítesz minket! Niall totál ki van! - üvöltött velem.
- Nem... Nem vagyok normális! - mondtam halkan. - Niall meg csak ne mártírkodjon! Akkor kellett volna gondolkodnia, amikor felvitte a lakására azt a nőt, akinek a csinos kis tangáját megtaláltam! - dühödtem fel.
- Tessék? - döbbent le az LB-m.
- Jól hallottad! A drága ír srác hűtlen volt hozzám! - folytattam.
- Micsoda? - hangja elcsuklott. - Igaz, ez? - kérdezte gondolom Nialltől.
A háttérben a szöszi hangját hallottam, aki kitartóan tagadta az egészet. Ezután egy nagy csattanást hallottam, majd Josh hangját:
- Réka, állj le!
- Mi történik ott? - kérdeztem riadtan.
- Csak pofon vágtam Niallt. Pofátlanul tagad mindent! - felelte idegesen Réka. - És, amúgy hol vagy? - váltott témát.
- Itthon a szüleimnél. - adtam választ kérdésére.
- Hazamentél? - kérdezett újra.
- Igen. - feleltem halkan.
- Elmondod a szüleidnek?
- Szeretném, de nem merem...
- Pedig muszáj lesz! Ezt te is tudod, hiszen nem sokáig takargathatod már! - magyarázott.
- Tudom. - gördült végig az arcomon egy újabb könnycsepp.
- Ez a sok feszültség és idegeskedés meg nagyon nem tesz jót, ezért próbálj meg lenyugodni! - tanácsolta.
- Megpróbálok.
- Tudod, hogy szeretünk! És az egy biztos, hogy én melletted leszek és segíteni fogok! - hangján hallottam, hogy majd' el sírja magát.
- Tudom, Réka! És köszönöm! - mosolyodtam el egy picit.
- Na, menj és beszélj velük! Nem lesz semmi gond! - biztatott.
- Rendben. Szia. - köszöntem el tőle, majd kinyomtam a készüléket.

                                                  ZENE

Vettem egy nagy levegőt, aztán felálltam és kivánszorogtam a konyhába, ahol a szüleim tartózkodtak.
- Anya, apa! Szeretnék veletek beszélni... - szóltam halkan.
Mindketten mosolyogva fordultak felém. Szemeikben ott csillogott a büszkeség és tisztelet, amit irántam táplálnak.
Nehéz volt nem elsírnom magam, vagy visszarohannom a szobába és inkább titkolózni tovább.
- Szóval... Öhm.... - kezdtem bele nagy nehezen. - A-az a helyzet,... - dadogtam. - ... h-hogy - itt vettem egy nagy levegőt. - Az a helyzet, hogy várandós vagyok... - mondtam ki egy szuszra.
Mindkettőjük arca eltorzult. Apa szemei elkerekedtek.
- Tessék? - kérdezte szigorúan. - Ez nem lehet igaz! Az a szemét ír gyerek volt, ugye? Tudtam, hogy ez lesz a vége! Tudtam! - akadt ki. - Normális vagy? Képes voltál összefeküdni vele? Tizenhét és fél éves vagy! Ez mindennek a teteje! - üvöltözött.
Csak álltam ott megsemmisülve és hallgattam apám prédikációját, miközben egyre kisebbnek éreztem magam. Legszívesebben elsüllyedtem volna szégyenemben. Anya még mindig döbbenten nézett.
Apa felállt, majd hozzám lépett.
- Csalódtam benned. - nézett a szemembe, aztán a kiviharzott a lakásból.
Lehajtottam a fejem. Hangos zokogásban törtem ki. Egyre inkább éreztem, hogy gyengülnek a lábaim. Lerogytam a hideg padlóra.
Anya lehajolt hozzám.
- Kelj fel, mert megfázol! Akár el is vetélhetsz! - húzott fel.
- Anyukám! - öleltem volna magamhoz, de ő eltolt magától.
- Én is csalódtam benned és természetesen Niallben is! Hol volt akkor az eszetek? - nézett szigorúan a szemembe.
Csak megráztam a fejem.
- Menj inkább a szobádba! - mondta higgadtan.
Engedelmeskedtem neki. Megfordultam, majd a szobám felé vettem az irányt. Leültem a kanapéra, ami egyben ágynak is szolgál számomra. Megtörölgettem szemeimet. Eszembe jutott, hogy kis Dávidnál még nem is jártam. Fogtam magam, aztán átsétáltam hozzá.
- Szia. - szóltam neki kedvesen.
Kezembefogtam, aztán gügyögtem neki és játszottam is vele egy picit. Végül nyomtam a fejére egy puszit, majd visszatettem őt a babaágyba és visszavonultam a szobámba.
Pár perc múlva anya kukucskált be az ajtón. Lassan jött beljebb. Megállt előttem. Felnéztem rá.
- Megszeretnéd tartani? - kérdezte halkan erőtlenül.
- Nem tudom... - hajtottam le a fejem elkeseredetten.
- Niall mit szólt hozzá? - jött egy újabb kérdés.
- Nem tudja... - feleltem.
- Micsoda?
- Nem tud erről... Nem mondtam el neki... - töröltem meg újra könnyekkel teli szemeimet.
- Miért nem? - ült le mellém.
- Nem szeretnék róla beszélni. Örülj neki, hogy nem tudod... - fordultam felé.
- Mitt tett az a fiú? - simított egy tincset a fülem mögé.
Csak lehajtottam a fejem és megráztam.
- Rendben nem muszáj elmondanod, de ha bármikor úgy érzed, hogy jó lenne kibeszélni magadból, akkor hozzám jöhetsz. - karolt át kedvesen, gondoskodóan.
A mellkasának dőltem.
- Sajnálom. - szóltam halkan.
- Mit? - nyomott egy puszit a fejemre.
- Hogy hibáztam! Tudom, hogy csalódtatok bennem! Apa nagyon kiakadt! Én ezt nem akartam! Emígy is nagyon félek! A mai napig nem fogtam fel teljesen, hogy mi a helyzet velem! - daráltam el a bennem kavargó gondolatokat.
- Nem kell sajnálnod! Hiszen te is csak egy ember vagy és mindannyian hibázunk! Nem tudhattad, hogy ez lesz! Igaz, feltaláltak már különböző dolgokat, amik megakadályozzák, hogy ez történjen, de a nagy hévben megfeledkezik az ember! - magyarázott és egyben vigasztalt.
Átkaroltam mindkét karommal és szinte szorítottam magamhoz drága anyukámat. Megért engem! Hangja cseppet sem tűnik haragosnak! Persze, belül biztosan bántja őt, de elfogadja, hiszen nem tud mit tenni ellene! Ó, ha ő nem lenne!
- Szeretlek, anya! - könnyeztem örömömben és bánatomban.
- Én is! - puszilta meg újra a fejemet.