45. fejezet: Otthon

Sziasztok. :)
Meghoztam megint az új részt. :) Olvasgassátok és komizzatok.
Nem tudom mit szóltok ahhoz, hogy zenéket rakok a részekhez, de remélem hallgassátok őket, miközben olvastok. Erről is írhatnátok vélcsit. :)
Itt van megint egy:

Lessetek be a másik blogomra is: http://stellaandjim.blogspot.sk/

Kérdezzetek tőlem ask.fm-en, ah szeretnétek: http://ask.fm/Csilla4398

--------------------------------------------------------------------------------------------

Kedd van. Ma leveszik a gipszem és újra "szabad" leszek. Ez így mind szép és jó, de gipsz nélkül suliba kell mennem, viszont Niall még tudna maradni ezen a héten és akkor még együtt lehetnénk egy kicsit, mert aztán kezdődik minden elölről: nekem suli, neki pedig az interjúk, koncertek és fotózások.
- Akkor indulhatunk? - nyitott be a szobámba Niall.
Mint általában, most is nagyon jól nézett ki. A szürke buggyos gatyája volt rajta és ahhoz egy nagy szemgolyós póló. Én sikeresen magamra küzdöttem a párducmintás cicanadrágomat ahhoz pedig egy sötétkék póló vettem fel.
- Indulhatunk. - álltam fel nagynehezen. Niall odasietett, aztán a derekamat átkarolva segített kisétálni az előszobába. Ott Niall belelépett fehér Nike cipőjébe, én meg felvettem gipsz nélküli lábamra a mamuszomat. A mamusz párját beletettük egy táskába, mert hazafelé már gipsz nélkül utazom.

Kiléptünk a lakásajtón és miután bezártam, elindultunk Niall Range Rover-éhez.

Elég hamar beértünk a kórházba. Kb. öten voltak előttünk. Egy tíz év körüli kislány futott oda Niall-höz. Elég jól beszélt angolul. Megkérdezte Niall-től, hogy mit keres ott. Niall őszintén válaszolt.. megmondta neki, hogy velem van ott, mert most fogják levenni a lábamról a gipszet. A kislány kedvesen sok szerencsét kívánt, aztán visszasétált a szüleihez.

Alig vártunk félórát, mire sorra kerültünk. Hamar végeztem bent az orvosnál.

- Szeretnél menni iskolába? - kérdezte mielőtt kimentem volna.
- Nem. - feleltem őszintén.
- Akkor hozd vissza az ellenőrződ. - nyújtotta a kezét az ellenőrzőmért. Odaadtam neki.
- Adok erre a hétre igazolást, de a következőn már muszáj menned, mert sokat kell majd pótolnod. Így is biztos sok összejött már.
- Köszönöm, doktor úr. - léptem ki az ajtón. Az orvos csak biccentett egyet.
Niall elém rakta a mamuszom, én meg beleléptem. Összekulcsoltuk kezeinket, aztán kisétáltunk az épületből.
- Bírsz menni? - kérdezte Niall pár lépés után.
- Bírok, nyugi! - néztem rá mosolyogva.
- Hmm.. nembaj.. - mondta, aztán felkapott a kezébe és elkezdett futni velem a kijárat felé.
- Héé.. Niall! Tegyél le! - kiáltoztam. Az utcán lévő emberek mind hülyének néztek minket.
Amikor odaértünk az autóhoz végre letett a földre. Kinyitotta nekem a kocsi ajtaját, én meg beültem. Niall megkerülte az autót, aztán ő is beszállt.
- Akkor holnap minden kezdődik elölről, ugye? Te mész suliba, én meg vissza Londonba.. - mondta az utat bámulva. Hallottam a hangján, hogy csalódott és szomorú.
- Kaptam igazolást erre a hétre, vagyis még van pár napunk. - mondta boldogan.
- Mi?! - kérdezte döbbenten.
- Nem kell meg haza menne.. - kezdtem el.
- Ez eszméletlen. De hogy-hogy? - vágott a szavamba.
- Az orvos kérdezte, hogy szeretnék-e suliba menni, mire mondtam, hogy nem, így ő adott erre a hétre igazolást, úgyhogy itthon leszek. És gondolom, akkor te maradsz. - magyaráztam.
- Még szép, hogy maradok! Minden napot, amit lehet ki akarok használni veled. - nézett rám mosolyogva, amikor épp pirosra váltott a jelzőlámpa.
- Otthon csinálunk majd ebédre gyrost? - váltottam témát.
- Ilyet kérdezni.. - ingatta a fejét.
- Akkor be kell menni üzletbe.
- Oké. Merre van innen legközelebb egy üzlet?
Elkezdtem magyarázni neki, hogy merre menjen, aztán pár perc múlva sikeresen le is parkoltunk az üzlet előtt.
Kiválasztottunk egy bevásárlókocsit, majd belehelyeztünk egy ötven centest.
- Velem nehéz élelmiszerboltban vásárolni, de te ki fogod bírni.. Már úgyis sokmindent kibírtál mellettem. - nézett rám. Én csak bólintottam egyet, aztán besétáltunk a boltba. Ott minden szükséges hozzávalót megvettünk.. Na, jó vettünk pár olyat is, ami a gyrosba nem kell..
Beraktuk a táskákat a csomagtartóba és már indulhattunk is haza.
Otthon kirakodtunk a táskákból és neki álltunk főzni, vagyis neki álltam, mert Niall csak nézte.
- Én majd először a desszertet kérném. - búgta a fülembe, miközben körülfonta karjaival a hasamat. Meg kell, hogy mondjam, elég csábító volt.
- És mi van, ha nem kapsz? - fordultam meg, aztán huncutan néztem rá.
- Akkor durci leszek. - vágott egy durci arcot. Elkezdtem röhögni rajta, mert nagyon viccesen nézett ki. - Ne nevess! - bökte meg az oldalam. Tudja, hogy nagyon csiklandós vagyok.
- Naa..! - kiáltottam egyet nevetve. Niall tovább bökdösött. - Ááh.. nee! - sikítottam.
- Csak akkor hagyom abba, ha kapok desszertet. - zsarolt meg.
- Oké-oké. De hogyan? Milyet?
- Téged, most azonnal, így, ahogy vagy.
- De tudod, hogy nem szabad! - néztem rá. Kezdtem félni tőle..
- Ajjh.. tudom.. - ült le szomorkásan.
Visszafordultam és tovább szeleteltem a húst.
- Bocsi.., csak... - állt oda mellém.
- Semmi gond.. Férfiból vagy.. - fordultam felé. Niall a padlót figyelte. - Jajj.. te! - öleltem őt magamhoz. Viszonozta az ölelésem.
- De, tényleg sajnálom. - cirógatta a hátam.
- Jól van. Semmi baj. - nyomtam egy puszit az arcára.

Viszonylag hamar kész lett a gyros. Szerintem finom lett. Niall-nek is ízlett. Miután jól laktunk, lepihentünk a szobámban. Amikor ezt meguntuk, Niall egy sapiban, fehér pólóban és szürkés nadrágjában (őrületesen nézett ki!) gitározott. Mint mindig, most is nagyon szépen. Este, lefekvés előtt pedig megnéztük a Kung-fu pandát.