Sziasztok, Drágáim. :D
Azt hiszem egy elég rövid részt hoztam, de gondoljatok arra, hogy elagalább nem késtem vele. :P Nagyon remélem, hogy elnyeri tetszéseteket és mostmár (végre) kapok legalább egy komit! Ezenkívül sok szeretettel várom az új feliratkozókat és az új tagokat a Facebook-csoportba, aminek a linkjét egy picivel lejjebb megtaláljátok!
Jó olvasást! :*
FB-csoport: ~ When love is strong ~
ZENE
----------------------------------------------------------------------------
- Na-na, nem fog landolni senki sem az ágyon! - lépett be a szobába Maura. - Szeretném megkérni az Urat, hogy fáradjon ki innen - nézett fel fiára.
- Igenis! - játszotta el Niall, hogy ő egy katona.
A szöszi kivonult, én meg befeküdtem az ágyba.
- Először megmérjük a lázadat - nyomta kezembe a lázmérőt mellém ülve.
Én helyére raktam a kis szerkezetet, aztán csendben vártam, hogy jelezzen, miszerint megvan az eredmény.
Nemsokára bekövetkezett a pittyenés. Rápillantottam. 39,2 volt a kis képernyőre írva.
Maura kezébe adtam, hogy ő is szemügyre vegye.
- Hát, akkor megpróbálkozom a vizes borogatással. Reméljük, segíteni fog! Ha nem, akkor viszont marad a gyógyszer - nézett rám egy apró mosollyal az arcán.
Felpattant az ágyról, aztán átsietett a hálószobához tartozó fürdőszobába. Kezében néhány kis rongyot vitt, hogy azokat benedvesítse. Pár perc múlva visszajött. Megint helyet foglalt mellettem.
- Nehogy azt hidd, hogy haragszom akár rád, akár a fiamra. Nincs úgy, csak nem tartalak titeket, főként téged elég idősnek arra, hogy szülők legyetek - magyarázta, miközben rátekerte a jobb lábfejemre az egyik vizes anyagot.
- Nem terveztük és nem számítottunk arra, hogy ez lesz - pillantottam rá.
- Véletlenszerűen alakult így? - nézett rám ő is.
Bólintottam egyet.
- Megszeretnéd tartani? - kérdezte, miközben már a harmadik rongyot tekerte, mostmár a jobb csuklómra és egyben a kézfejemre.
- Őszintén szólva nem tudtam, mi legyen. Nehéz helyzetben voltam, főleg így, hogy Niall azt mondta mindenképp szeretné megtartani, de végül az igen mellett döntöttem - magyaráztam mosolyogva.
- Beszéltél vele? - érkezett egy újabb kérdés tőle.
- Igen.
- A szüleid mit szóltak, vagy tudják egyáltalán? - fejezte be eddigi műveleteit, így már csak nyugodtan ült mellettem csak rám koncentrálva.
- Kiakadtak, de azt hiszem beletörődtek már. Természetesen apának nagyon nem volt könnyű, de nem is vártam azt, hogy a nyakamba ugorjon, amint meghallja, mi a helyzet - feleltem felvázolva a történteket.
Ekkor a hasamhoz kaptam, mert egy közepesen erős fájdalmat éreztem, amolyan görcsöset. Összehúztam szemeimet, majd szaporán szedve a levegőt vártam, hogy elmúljon. Előfordultak már többször ezek a fájdalmak, de azt hiszem ezek természetesek, mégha még nem is nagy a baba, hogy rugdosson.
- Minden rendben? - tette a nedves anyaggal beborított kézfejemre a tenyerét.
- Persze - bólogattam.
- Ilyenkor még nem kéne, hogy fájdalmaid legyenek - szólt kicsit aggódva. - Bár, mindenkinél más. Voltál már orvosnál? - váltott témát.
- Amióta kiderült, hogy várandós vagyok, nem - vontam vállat.
- Szerintem mindenképp kérj majd időpontot a nőgyógyászodtól - tanácsolta.
- Rendben.
Ekkor Maura felpattant mellőlem és az ajtó felé indult.
- Maura - szóltam utána, mire ő megfordult. - Köszönöm - mosolyogtam rá hálásan. 'Válaszul' viszonozta a mosolyt, így az arckfejezése valamivel kedvesebbre váltott.
Miután kiment, gondoltam pihenek egyet, így lehunytam a szemem és élveztem a nyugalmat. Nemsokára hallottam, hogy valaki a szobába lép. Felnéztem.
- Felébresztettelek? - vágott egy picit csalódott fejet a szöszi.
- Nem - ráztam a fejem mosolyogva.
- Vannak fájdalmaid? - tért a lényegre. Ezekszerint máris beszélt vele az anyukája.
Csak bólintottam.
- Anya szerint megkéne látogatnunk a dokit - feküdt mellém.
- Nekem is mondta már - néztem a hasamra, amikor Niall rátette nagy meleg tenyerét. Elmosolyodtam az érzésre, ahogy gyengéden megsimította.
- Amint visszaérünk Londonba, ez lesz az első dolgunk - nyomott egy kedves puszit a homlokomra.
Pár percig csendben feküdtünk egymás mellett, amikor megszólalt a szőkeség telefonja.
- Mondjad Josh - szólt bele - Okés ... Jól van - ekkor nevetett egy jót - Na ... Cső - s azzal kinyomta a készüléket.
Hozzám fordult.
- Szeretnék, ha minél hamarabb visszautaznánk, mert lesz egy nagyobb koncertünk - magyarázta. - Remélem lemegy a lázad és rendben leszel, hogy aztán akár már reggel elinduljunk - ült fel, majd felállt és magamra hagyott a szobában.
Újra lehunytam a szememet, aztán szépen lassan álomba szenderültem.
*Reggel*
A bőrömet melegséggel simogató Nap sugarai ébresztettek fel. Lassan nyitottam ki szemeimet. A szöszi mellettem feküdt egy alsónadrágban. Mosolyogva néztem őt ahogy alszik. Izmos karjához irányítottam apró kezemet, majd gyengéden végighúztam puha bőrén ujjaimat. Közben arcát figyeltem. Egy mosoly jelent meg rózsaszín ajkain.
- Jó reggelt - nyitotta ki szemeit.
Hunyorogva nézett rám, de így is gyönyörűen csillogott az igéző kék szempár. Arcához hajoltam és egy lágy csókkal köszöntöttem.
- Neked is - mosolyogtam.
- Ennél jobb nem is lehetne - fordult hasra, így negyedrészt rajtam feküdt.
Fejét oldalra fordította, hogy továbbra is figyelhessen.
- Akkor ma visszamegyünk Londonba? - érdeklődtem.
- Tényleg, azt terveztük - túrt bele szőke tincseibe. - Már jól vagy?
- Szerinted? - néztem rá huncutan.
- Mostanában igen kezdeget velem, Miss Szeiler - könyökölt fel, aztán vidámsággal teli szemekkel fordult újra felém. Már szinte vártam, mikor csap le rám. Tudtam, hogy arra készül.
Magára rántott, így rajta feküdtem. Vigyorogva bámultam tökéletes arcát.
Kifújta a levegőt, majd inkább így szólt:
- Menjük reggelizni, aztán húzzunk Londonba.
Lemásztam róla. Mindenképp felakartam öltözni mielőtt lementem volna a többiekhez, így neki is láttam. Niall úgy, ahogy volt kivonult a szobából. Végülis ő az otthonában tartózkodott.
Sziasztok. :)
Először is mivel még idén nem posztoltam, szeretnék boldog Újévet kívánni mindenkinek, aki betéved ide!
És most belekezdhetnék az elnézést kéregetésbe, de nem teszem, hiszen szinte felesleges, mert gondolom már megszoktátok. :P
Szóval hosszú idő után, de megérkezett a rész, ami elég hosszú és valamilyen szinten tartalmas lett. Remélem elégedettek lesztek miután elolvassátok!
Várom a komikat!!!
So I hope you like it! Jó olvasást! :*
Hivatalos FB-csoport: ~ When love is strong ~
ZENE
--------------------------------------------------------------------------------------
Hosszú útnak néztem elébe, de teljesen megérte egész idáig részben éheznem és fagyoskodnom. Igen, megérkeztem a sok emléket előidéző helyre.
A tó; a mutatós part, ami most éppen havas volt; a szabadság, amit ezen a helyen érez az ember.
Kiszálltam az autóból. Megszédültem. Jó pár órája nem ettem már semmit, viszont valószínűleg az állapotom is közrejátszhatott.
Elindultam le a nem valami meredek lejtőn. Csak picit hallhatóan ropogott a csizmám talpa alatt a frissen hullott hó. Elkanyarodtam jobbra, elvégre arra található az a hely, ahova igazából indultam.
Odacammogtam. Lassan toltam el a kaput. Megerőltető volt, de ezzel nem törődve beléptem a területre. Az épületbe érve a lépcsők felé vettem az irányt. Mindenegyes emeleten körülnéztem, hátha ott találom Őt. A harmadikon, vagyis az utolsón célba értem. Dzsekije a talajra volt dobva. Ő az ablaknak szánt kis helyen ült. A várost fürkészte. Megálltam picit távolabb tőle. Pár percig bámultam, hogy vajon észre vesz-e. Mivel nem történt meg, megszólítottam:
- Niall... - suttogtam kedvesen. Hangom erőtlen volt.
Lassan fordította felém fejét. Kicsit durcásan nézett rám, de amint felfogta, ki áll előtte, megváltozott a tekintete.
Felállt, majd hozzám lépett. Felnéztem ragyogó kék szemeibe, amik könnyekkel voltak teli.
- Alexa! - ölelt magához szorosan.
Átkaroltam a derekát, miközben örömömben patakokban folytak a könnyeim.
- Eljöttél utánam? - nézett le szemeimbe, miután elváltunk.
Karjaival közel tartott magához, ahogy a derekamnál összefonta karjait. Én apró tenyereimet a mellkasára illesztettem.
Kérdésére egy bólintással válaszoltam.
- Honnan tudtad, hogy itt vagyok? - tett fel egy újabb kérdést.
- Annyi a titka, hogy nagyon jól ismerlek... - mosolyogtam rá kedvesen.
Ekkor odahajolt hozzám, majd puha ajkait az enyémekre nyomta. Pontosan olyan gyengéden csókolt meg, ahogyan legelőször.
Ezután újra felvettük az előző pózunkat.
Megint megszédültem, így nekidőltem Niallnek. Természetesen feltűnt neki, hogy valami nincs rendben.
Nagy tenyerét a homlokomra nyomta. Arckifejezése komorra váltott.
- Úristen, Alexa, nagyon forró a homlokod! - szólt kicsit riadtan.
- Pedig nincs semmi bajom! - vontam meg a vállam.
- Nem vigyáztál és megfáztál! - korholt.
- Engem te ne oktass ki, amikor rövidujjúban üldögéltél itt a mínusz valamennyi fokban! - vágtam vissza.
- Az lehet, de neked sokkal jobban kell vigyáznod magadra ... Vagyis magatokra! - az utolsó szót kiejtve elmosolyodott.
Bizony apuka lesz ez a csodálatos fiú, aki csak az enyém. Történjék bármi mellettem áll és szeret mégha olykor meg is bántom.
Visszamosolyogtam rá. Ekkor ő felkapott karjaiba.
- Itt ne hagyd a dzsekid! - figyelmeztettem.
Leguggolt, hogy én felvehessem a talajról az említett ruhadarabot. Ez megtörtént. Lassan állt fel, nehogy elveszítse egyensúlyát. Leporoltam a dzsekijét, majd kicsit nehezen, de ráterítettem a vállára, hogy legalább úgy védje őt a hidegtől.
Lelépkedett a hosszú lépcsősorokon, így egyre közelebb érve a következő kitűzött célhoz, vagyis az autómhoz. Kisietett az épületből még engem cipelve. Sikeresen túlértünk már a kapun is, amikor teljesen hirtelen egy nagyot borultunk. Én nem sínylettem meg az esést, viszont Niall annál inkább.
Persze hatalmas röhögésben törtünk ki.
- Minden rendben veled? - nézett aggódóan a szemembe, amikor már lenyugvóban voltunk.
Csak bólintottam egyet. Ezután feltápászkodtunk a hóból, majd útnak indultunk az autó felé.
- Én vezetek. - nyújtotta felém kezét, hogy adjam át neki a kocsikulcsot.
Mivel már fáradt voltam, szó nélkül átnyújtottam neki. Kinyitotta nekem az anyósülésnél lévő ajtót, aztán be is csukta. Megkerülte a bordó járgányt és beült mellém a volán mögé.
- Te gyalog jöttél ide? - kérdeztem tőle.
Válaszként bólintott egyet.
- És hol az autód? - tettem fel ne egy kérdést.
- Anyukáméknál, ahova most tartunk. Amúgy is beszélnünk kéne már az én szüleimmel is. - magyarázta.
Felfogva második mondatát nyeltem egy nagyot.
- Biztos vagy benne, hogy... - kezdtem bele, majd inkább be is fejeztem a mondatomat.
- Teljesen biztos vagyok. - pillantott rám.
Idegességemben sóhajtottam egyet, aztán hogy oldjam a hangulatot bekapcsoltam a rádiót.
Az út további részében mindketten csendben ültünk az autó kicsi hangfalából szóló zenéket hallgatva. Őszintén szólva én tutira nem tudnám megmondani, hogy azalatt a 10 perc alatt milyen zenék hangzottak fel, mert teljesen másmerre jártak a gondolataim. Még azt sem döntöttem el, hogy megtartom-e a babát. Erről is kéne beszélnem Niall-lel, de olyan szinten zavarba hozó ilyenről beszélni.
A szöszi leparkolt az ismerős családiház előtt. Kiszálltunk a kocsiból, aztán besiettünk a házba. Az előszobába lépve hangos nevetés töltötte be a földszintet, ami az étkezőből indult.
Niall és én levetettük magunkról téli ruháinkat, majd kézenfogva vonultunk be a többiekhez.
- Jó estét! - köszöntöttem őket.
Minden felálltak az asztaltól. Sorban adtunk egymásnak két-két puszit.
Természetesen meginvitáltak minket is, hogy csatlakozzunk hozzájuk vacsorázni. Niall megterített kettőnknek, majd falatozni kezdtünk. A vacsi közben telebombáztak minket kérdésekkel. Voltak amikre szívesen és voltak amikre nem sok kedvvel adtunk választ.
Amint befejeztük a vacsorát, Lana már fel is pattant és magával húzott az emeletre. A nekem szánt vendégszobába vonultunk. Ott leültünk egymás mellé az ágyra.
- De régen láttalak, csajszi! - méregetett.
Elejtettem egy kedves mosolyt.
- Híztál, igaz? - nézett a szemembe válaszra várva.
- Ennyire észrevenni? - keseredtem el.
- Jól áll és nem híztál el, hanem olyan pont jó. Ennyi kellett neked! - próbált vigasztalni.
- Lehet. - álltam fel, aztán a ruhásszekrény eltolhatós ajtaján lévő tükör elé álltam, hogy felmérjem magam.
- Sokáig eltűntél, akárcsak Niall. - folytatta a csevegést.
- Elég zűrös az élet Londonban. - vontam vállat.
- Londonban? Oda költöztél? - nézett fel szemeimbe, amikor felé fordultam.
- Bizony. - vigyorogtam boldogan. Az utóbbi időben ez az első ilyen pillanatom.
- Ellophatom Alexát? - nyitott be Niall a szobába. - Bár, Lana gyere te is.
Felém nyújtotta kezét, én meg megfogtam, így siettünk le a nappaliba, ahol Maura, Bobby és Greg már vártak ránk. Lana is csatlakozott hozzájuk Greg mellett foglalva helyet.
- Miben sántikáltok? - nézett felváltva a szöszire és rám Bobby.
- Öhm... - köhintett egyet Niall, mielőtt belekezdett volna. - Szóval, ... Nehéz ezt így elmondani nektek, de az a helyzet, hogy én és Alexa szülők leszünk... - nyögte ki kicsit nehezen.
Csendben vártuk, hogy mégis mit fognak reagálni. Mindannyian ledöbbenve meredtek ránk.
- Ezért híztál... - szólalt meg elsőként Lana.
A szöszivel egyszerre bólintottunk.
- Megtartjátok? - tett fel egy kérdést Greg.
Na, pont ettől féltem.
- Mindenképp. - felelte határozottan Niall.
- Hát, hamarabb apa leszel, mint én, öcsi. - állt fel a kanapéról a középső Horan - Gratulálok! - pacsizott le a szöszivel, majd megölelgette. Ezután hozzám lépett majd adott két puszit gratulációként.
Lana is felállt, aztán kivonult a szobából barátjával együtt, így ott hagyva minket a leendőbeli nagyszülőkkel.
- Nagypapa leszek? - nézett fel Niallre Bobby.
- Úgy tűnik. - mosolyodott el a srác.
- Alexa, nem vagy te még fiatal erre és hát te sem vagy még szerintem elég idős, fiam! - állt velük szembe Maura. - Egy gyerek nagy felelősség! Készen vagytok, hogy szülők legyetek?
- Majd kiderül. - szólt Niall.
Eközben kicsit bátorítóan megsimította a hátamat. Keze a derekamon állapodott meg. Egy apró mosoly jelent meg az arcomon, mert jólesett egy kis támogatás.
- Majd kiderül? Ez mégis miféle hozzáállás? - váltott idegesebbre Maura.
- Nézd anya, ha már így adta a sors, megtartjuk! Nem szeretnék kockáztatni, hiszen te is tudod, hogyha elvetetnénk, akkor fennáll annak a veszélye, hogy nem lehet már többet babánk! Amúgysem szeretném megöletni a saját gyerekemet! - magyarázta kissé dühösen Niall az anyjának.
- Alexa, te ehhez mit szólsz? - fordult felém Maura.
- Őszintén szólva sokat filóztam már ezen, de még mindig fogalmam sincs... - bámultam inkább a fapadlót.
- Hát, gratulálok nektek! Igazán jól álltok hozzá a dolgokhoz! - szidott meg minket, majd kiviharzott a többiek után a nappaliból.
Ekkor a szöszi felém fordult.
- Nem szeretnéd megtartani? - nézett le rám.
Két kezemet az övéibe fogta.
- Fogalmam sincs... - lábadtak könnybe szemeim. - Éjjeleket virrasztottam át emiatt, de nem tudom mi legyen! Képesek lennénk gondoskodni egy apró babáról? Nekem még ott az iskola is! - fakadtam ki fokozatosan sorolva kétségeimet.
- Figyelj, a sulival kapcsolatban ne aggódj! Eltudom intézni, hogy magántanárok kiképezzenek úgy, ahogy az iskolában tennék! - ajánlott fel segítséget.
- Szeretnék normális életet élni, mint a többi 17 éves lány! - mondtam halkan.
- Jól van, akkor gondold át, aztán megbeszéljük! - ölelt magához, majd egy puszit nyomott a homlokomra, ezáltal diagnosztizálva, hogy a lázam attól még nem múlt el. Kiadta parancsba, hogy menjek fel a szobámba, amíg keres valami gyógyszert.
Miután ő átviharzott a konyhába, én még maradtam ott. Hallottam, ahogy segítséget kér az anyjától.
- Gyógyszert! Ne merd megmérgezni az unokámat! Inkább majd én felmegyek és megpróbálkozok a vizes borogatással! - korholta enyhén a fiát Maura.
Felsiettem a szobába, ahol tartózkodni fogok. Bevágódtam az ágyba és úgy vártam Maurát. Helyette Niall érkezett meg.
- Segítsek levetkőzni? Adok neked egy pólót pizsinek. - mosolygott rám. Éreztem benne egy kis keserűséget. Bár, meg is értem, hiszen lehet nem fogom megtartani a gyerekét...
Felültem az ágyon, aztán felkeltem és Niallhöz léptem. Felemeltem rövid karjaimat, hogy lehúzhassa rólam a pólómat. Ezután sikeresen leráncigattuk a csőnacimat is. A szöszi rámadta az egyik pólóját, majd a tükörhöz vezetett. Ott ő mögém állt. Átkarolta a már picit megnőtt hasamat.
- Pici Niall, illetve pici Alexa. - bámulta mosolyogva a tükörben visszatükröződő pocakomat.
- Hatni próbálsz rám? - mosolyodtam el. - Ha igen, sikerült! Meg amúgy is, igazad van, ő a mi babánk! És én sem szeretném úgymond megöletni a saját gyerekemet! - mondtam ki a végleges döntésemet, miszerint megtartjuk a babát.
- Beleegyezel? - fordított magával szembe.
Mosolyogva bólintottam egyet.
- Jó döntés. - nyomott egy puszit az arcomra. - Azért remélem tisztában vagy vele, hogyha nem lennél beteg már az ágyon landoltál volna. - nézett huncutan a szemembe.
- Úgy gondolja, Mr. Horan? - kezdegettem vele meghúzogatva pólója nyakát.
Sziasztok. :)
Igaz nem résszel, csak egy-két eléggé feltűnő infóval és egy ötlettel jöttem.
Az infó az lenne, hogy amint látjátok új kinézete lett a blognak. Gondoltam, ha már úgyis újabb év következik kicsit újítok rajta. A rózsaszín-bordó kombináció megmaradt, ami remélem tetszik nektek.
A fejlécet nagyon köszönöm egy kedves ismerősömnek Lacinak. Szintén ő csinálta az előző fejlécet is. Van hozzá tehetsége ez tény. :)
A hátteret én magam választottam, ugyanis rózsa szerelmes vagyok. :D
Az ötletem pedig csak annyi lenne, hogy ugyebár egyre inkább közeledünk a blog végéhez épp ezért arra gondoltam, hogy ha lenne kedvetek akkor esetleg összehozhatnánk egy 'búcsú' videót, amit a blog utolsó részének egy hetére töltenék fel.
A videót 2 esetleg 3-4 percesnek tervezem, de nagyon fontos tényező hozzá a ti segítségetek! Annyit kell tennetek, hogy a kedvenc mondatotokat, szólásotokat leírjátok nekem vagy ehhez a bejegyzéshez, vagy bármelyik a jövőben általam kiposztolt részhez kommentbe, esetleg a hivatalos FB-csoportba vagy Facebook-on elkülditek nekem üzenetben.
A képekről én gondoskodom! :)
Remélem ezt is összehozzuk, ahogy már néhány dolgot is sikerült. Szóval, jó szórakozást továbbra is a blogon és nagyon remélem, hogy sokan részt fogtok venni ebben a közös videószerkesztésben! :)
FB-csoport: ~ When love is strong ~ - itt megtaláltok engem is, ezért nem fogom belinkelni a saját adatlapomat!
Sziasztok. :)
Sokat késve, de hoztam egy rövidebb, mégis elég tartalmas részt. Valószínűleg a következő már hosszabb lesz.
Remélem tetszeni fog nektek. Várok néhány komit a részre, hogy megtudjam nektek hogy tetszett ez a rész.
Ha gondoljátok nyugodtan feliratkozhattok a blogra és csatlakozhattok a Facebook csoportba.
Jó olvasást és kellemes ünnepeket kívánok mindenkinek! :)
FB-csoport: ~When love is strong~
ZENE
--------------------------------------------------------------------------
Kereken egy hete, hogy Niall itt járt. Mindennapjaimat aláfestette a hiánya. Talán nem kellett volna elküldenem. Megbeszélhettük volna a dolgokat, viszont a harag és a szinte már gyűlölet felmúlta az érzéseimet.
Épp anyukám ebédre főzött levesét kevergettem, amikor megszólalt a telefonom. Réka neve villogott a kijelzőn. Nem volt kedvem még az LB-mhez sem, ezért csak félretettem a készüléket. A csörgés abbamaradt, majd alig fél perc múlva érkezett egy üzenetem. Gondoltam ezt megnézem. Természetesen Réka írta. Ez állt benne: 'Megtisztelnél, ha felvennéd a telódat! FONTOS dologról kell beszélnem veled!'.
Elgondolkodtatott, hogy vajon mi lehet olyan fontos.
- Anyukám, beszélnem kell Rékával... - pattantam fel az asztaltól.
- De hiszen nem is ettél! - nézett fel rám.
Csak vállat vontam, majd már el is tűntem a szobámba. Tárcsáztam az LB-m számát. Szinte ki sem csörgött, mire ő felvette.
- Lexa! - szólt idegesen.
- Hűha... Mi ilyen sürgős? - viccelődtem.
- Öhm... A Halloween buliról lenne szó... - kezdett bele. - Akkor éjjel nem csak közted és Niall között, hanem köztem és Josh között is történt egy-két dolog...
Felvontam szemöldököm. Megrémisztett ez a lány.
- Csaknem te is ...... - majdnem kimondtam, de Réka közbevágott.
- Neem... - ellenkezett.
- Akkor meg mi van? - huppantam le a kanapéra.
- Az a fehérnemű, amit találtál az enyém volt nem valami sarkié... - magyarázta.
- Tessék? - bámultam magam elé értetlenül.
- Ti a mi lakásunkra mentetek, mi meg Niallébe, mivel Joshnak van oda bejárása.
Nyeltem egy nagyot.
- Ezekszerint... - kerekedtek el a szemeim, amikor leesett, hogy miről is van szó. - Niall nem csalt meg! Nem hazudott nekem! Én meg ostoba voltam, hogy nem hittem neki és elküldtem örökre. - lelkesedésem ekkorra megint elmúlt. Egyik szemem sírt, a másik nevetett.
- El kell mennem hozzá! - pattantam fel, mintha egy puskagolyóból lőttek volna ki.
- Ja... Csak van itt egy olyan probléma, hogy már egy hete senki sem tud róla semmit. - amikor Réka ezt kimondta a szívem szakadt meg.
Pár perc kevésbé kínos csend következett, miközben az agyam megállás nélkül kattogott. Eszembe jutott az a hely, ami a szöszinek biztonságot ad, máris tudtam, mit kell tennem.
- Tudom, hol lehet... - mondtam a telefonba, majd ki is nyomtam.
Bepakoltam magamnak néhány dolgot, de csak a legfontosabbakat.
- Anya, apa... Nekem most el kell mennem! Később mindent elmondok! - nyomtam egy-egy puszit a szüleim, majd még Dávid fejére is.
Felkaptam a kocsikulcsomat az előszobában található kis szekrényről, majd kiviharzottam a lakásból. A parkolóban behuppantam az autómba. Elindítottam a motort és már úton is voltam úticélom felé.
Sziasztok. :)
Bizony, új részt hoztam. Sajnos nem lett hosszú, de valószínűleg annál tartalmasabb. Remélem, mindannyiótoknak tetszeni fog!
Várom a kommenteket, az új feliratkozókat és az újabb jelentkezőket a FB-csoportba!
Jó olvasást! :)
Hivatalos FB-csoport: ~When love is strong~
5 Seconds of Summer blog: We need to be together
ZENE
--------------------------------------------------------------------------------
Egy hete itthon vagyok. Anyukám megbékélt velem és a helyzettel. Apukámnak nehezebb ezt elfogadni, így épphogy csak köszön nekem. Szerencsére mindannyiónk javára senki sem szól semmit erről.
Reggel, vagyis inkább délelőtt kipihenten ébredten. Most aludtam át legelőször az éjszakát anélkül, hogy felkeltem volna az éjszaka folyamán az idegeskedésektől.
Kisétáltam a szobámból a konyhában tartózkodó szüleimhez. Anya finom húslevest, a gyerekkori nyelvem szerint gyógy- vagy csokilevest főzött épp.
- Jó reggelt. - köszöntöttem őket kedvesen.
- Szia. - köszöntek vissza szinte egyszerre.
Megreggeliztem, majd még elvégeztem a szokásos reggeli teendőimet. Ezután leültem a laptopom elé, hogy nézzek valami jó vígjátékot, ami méginkább feldobja a kedvem.
A twitteremet már egy ideje nem néztem meg. Nincs kedvem semmiféle baromságokhoz, amik csak leszívják az ember agyát, azokat olvasva. Ráadásul Niall sajnálkozó tweetjeihez sincs hangulatom. Gondolom Josh is üzent nekem már vagy ezerszer.
Délután kettő körül lehetett, amikor a filmből már csak pár perc volt hátra, amikor csengettek. Anyukám kiáltott, hogy ő megy és megnézi ki az. Alig egy perc múltán kiabálást hallottam. Rájöttem ki lehet az anyukám mondatából:
- You made my daughter pregnant! - üvöltötte teljes hangerővel.
Leállítottam a filmet. Kipillantottam az ablakon, ami a parkolóra néz. Ott állt az az ismerős nagy fekete autó.
Kisiettem az előszobába.
Anyukám a szőke ír srác mellkasát püfölte. Persze Niall meg sem érezhette.
- Alexa! - mért végig.
Nem törődtem vele. Anyához léptem.
- Anyukám! Hagyd! Menj be a szobába! Beszélek vele... - fogtam meg mindkét vállát, majd elhúztam onnan és a konyhába vezető kis folyosóhoz vezettem.
- Biztos vagy benne? - kérdezte.
- Biztos. - bólintottam.
A szöszihez léptem. Felnéztem kék szemeibe. Varázslatosak voltak, ahogy mindig is.
- Szóval várandós vagy? - kérdezte csillogó szemekkel.
Csak bólintottam egyet.
- Hány hónapos? - tett fel egy újabb kérdést.
- Majdnem kettő... - feleltem.
- Mikor tudtad meg? - feszegette tovább a témát.
- Pár hete. - válaszoltam.
- Nekem mikor akartad elmondani? - kért számon.
- Egy hete, amikor nálad jártam.
- Miért nem mondtad el?
- A vita közben teljesen kiment a fejemből, hogy miért is mentem oda hozzád. Aztán meg már nem is tartottam úgy, hogy kéne tudnod azok után, amik történtek.
A szöszi nyelt egyet.
- Alexa! Én nem csaltalak meg! Hidd el! Nem tudom, hogy került oda az a piros női fehérnemű! Hű voltam hozzád! Eszembe sem jutott, hogy felszedjek valami sarkit! - magyarázkodott.
Lehajtottam a fejem. Nem akartam, hogy sírni lásson. Felzaklatott, hogy idejött és erről beszél.
- Nézd, Niall! Ezzel kapcsolatban csak az a gond, hogy nem hiszek neked! Nem érzem úgy, hogy hinnem kéne! Egyszerűen csak... - elcsuklott a hangom. Oldalra fordítottam a fejem. Nagyokat pislogva próbáltam visszatartani könnyeimet. Nem sikerült. Elindult útjára az első könnycsepp. Niall leakarta törölni, mire én hátrébb léptem.
- Ne érj hozzám! - mondtam csalódottan és egyben dühösen.
- Alexa! - nyújtotta kezét felém.
Csak megráztam a fejem.
- Hagyj! - néztem rá dühödten.
- Ha szeretnéd, hogy elmenjek és békén hagyjalak örökre, akkor csak mondd ki és én megteszem! - szólt erőtlenül.
Beleharaptam alsó ajkamba. Szomorúan néztem magam elé. Bólintottam egyet.
- Rendben. Szeretném, ha elfelejtenél egy életre és soha többet nem keresnél! - néztem fel kék szemeibe. Könnyektől csillogott a mámorító szempár.
- Sajnálom! - mondta halkan elcsukló hangon.
Sarkon fordult, majd lenyomta a kilincset és kilépett az ajtón. Elment... Végleg. A szívem szakadt meg. Hangos zokogásban törtem ki. Miért kellett ennek történnie?!
Berohantam a szobámba. Az ablakba álltam. Arcomon patakokban folyó könnyekkel bámultam, ahogy a szöszi odakullog az autójához, beszáll, majd pár perc múltán elindul vissza Londonba.
Összerogytam a szívemben érződő fájdalomtól. Anyukám sietett be a szobába. Felhúzott a padlóról, aztán a kanapéhoz vezetett. Mindketten helyet foglaltunk. Próbált vigasztalni, de nem nagyon sikerült neki.
*Niall szemszöge*
Ezt nem hiszem el! Elküldött és én engedelmeskedtem neki. Akkora idióta vagyok! Nagyon fájt ez az egész! Leginkább viszont az, hogy nem hisz nekem, nem bízik bennem! Még mindig a fülemben cseg, ahogy kiejtette a száján. Nem tud bízni bennem.
Ezenkívül állapotos, vagyis az én gyermekemet hordja a szíve alatt, ami csodálatos érzés. Ennél jobb dolog nem is történhetett volna velem, velünk. A kettőnk babája, ami szerelmünket jelképezi.
Csak egyet remélek, hogy megtartja!
Sziasztok. :)
Végre nem késtem a résszel! Yeah. Sőt, még siettem is vele! Igaz, nem valami hosszú, de a lényeg benne van.
Remélem tetszeni fog nektek!
Várom a komikat, feliratkozókat és a jelentkezőket a Facebook csoportba!
Jó olvasást! :)
Hivatalos FB-csoport: ~When love is strong~
ZENE
--------------------------------------------------------------------------------------
Bár hosszú útnak néztem elébe, nem féltem tőle. Ha elfáradok, majd megpihenek egy kicsit. Hirtelen döntés volt, de helyes, hiszen a szüleimmel is meg kell beszélnem ezt. Kifognak akadni... Tudom! Apa Niallt fogja hibáztatni, ahogy általában szinte mindenért. Anya... Nos, az ő reakcióját nem tudom nagyon megállapítani, hiszen ő mindig megértőbb volt.
Sötétben vezetni nem a legegyszerűbb dolog, főleg úgy, hogy minden ötödik percben könnyek gyűlnek a szemedbe, amiktől alig látsz. Lekanyarodtam egy benzinkúthoz, hogy megpihenjek kicsit. Nem sok pénz volt nálam, ezért csak egy kalácsot tudtam venni, hogy még maradjon egy kevés apróm a következő megállónál, ami valószínűleg már az utolsó lesz valahol Ausztriában. A kompon majd tudok egy picit aludni is.
Bekanyarodtam az utcánkba, majd leparkoltam. Kiszálltam az autóból, aztán a bejárati ajtóhoz lépkedtem. A lépcsőházban összefutottam az egyik szomszédnővel, aki kedvesen megkérdezte, hogy Karácsonyra-e jöttem haza. Igennel feleltem, hiszen nem köthetem az orrára, hogy valójában mi is a helyzet az életemmel.
Lassan fordítottam el a kulcsot a zárban. Erőtlenül léptem be a lakásba.
- Sziasztok. - köszöntem kedvesen.
Pár másodperc múlva anya sietett hozzám.
- Kicsim! - ölelt magához, majd egy csomó puszival halmozott el.
Apától is kaptam két puszit.
- Hol vannak a cuccaid? - kérdezte anya. - És, hogy-hogy hazajöttél?
- Londonban hagytam. - feleltem az első kérdésére. A másodikat inkább nem szerettem volna máris megválaszolni.
- Rendben. - mosolygott kedvesen. - Híztál, igaz? - vett szemügyre.
Elkapott a köhögés, ugyanis nagyon hirtelen jött ez a mondat. Ennyire látható? Pedig azt hittem, hogy tudom majd takargatni egy picit.
- Lehet. - szóltam halkan rekedtes hangon.
Beviharzottam a szobámba. Előkaptam a telefonomat a nadrágom zsebéből, majd bekapcsoltam.
Tizenöt nem fogadott hivás Nialltől, harminc Rékától, tíz Joshtól. Ennyire fontos lennék?
Épp az üzeneteimet szerettem volna megnézni, amikor a telóm képernyőjén Niall neve jelent meg, majd a csengőhangom is megszólalt. Letettem magam mellé a kis szerkentyűt, majd lehunytam szemeimet. Keserűen hallgattam meg még legalább ötször ugyanezt a zenét, miközben egyre inkább könnyeztem. Újra a képernyőre néztem. Mostmár az LB-m neve volt kiírva rajta. Felvettem a telefont. Réka hangja helyett Niallét hallottam meg. Azonnal kinyomtam. Csak nem gondolja, hogy még ezek után szóba állok vele?
Jelzett az apró készülék, hogy sms-t kaptam. Megnyitottam. Rékától jött: 'Vedd már fel azt a szart! Nem kell Niallel beszélned, ha nem akarsz! Legalább velem állj szóba!'.
Megint megcsörrent a készülék. Felvettem.
- Mi a franc ütött beléd, Lexa? Normális vagy?! Halálra rémítesz minket! Niall totál ki van! - üvöltött velem.
- Nem... Nem vagyok normális! - mondtam halkan. - Niall meg csak ne mártírkodjon! Akkor kellett volna gondolkodnia, amikor felvitte a lakására azt a nőt, akinek a csinos kis tangáját megtaláltam! - dühödtem fel.
- Tessék? - döbbent le az LB-m.
- Jól hallottad! A drága ír srác hűtlen volt hozzám! - folytattam.
- Micsoda? - hangja elcsuklott. - Igaz, ez? - kérdezte gondolom Nialltől.
A háttérben a szöszi hangját hallottam, aki kitartóan tagadta az egészet. Ezután egy nagy csattanást hallottam, majd Josh hangját:
- Réka, állj le!
- Mi történik ott? - kérdeztem riadtan.
- Csak pofon vágtam Niallt. Pofátlanul tagad mindent! - felelte idegesen Réka. - És, amúgy hol vagy? - váltott témát.
- Itthon a szüleimnél. - adtam választ kérdésére.
- Hazamentél? - kérdezett újra.
- Igen. - feleltem halkan.
- Elmondod a szüleidnek?
- Szeretném, de nem merem...
- Pedig muszáj lesz! Ezt te is tudod, hiszen nem sokáig takargathatod már! - magyarázott.
- Tudom. - gördült végig az arcomon egy újabb könnycsepp.
- Ez a sok feszültség és idegeskedés meg nagyon nem tesz jót, ezért próbálj meg lenyugodni! - tanácsolta.
- Megpróbálok.
- Tudod, hogy szeretünk! És az egy biztos, hogy én melletted leszek és segíteni fogok! - hangján hallottam, hogy majd' el sírja magát.
- Tudom, Réka! És köszönöm! - mosolyodtam el egy picit.
- Na, menj és beszélj velük! Nem lesz semmi gond! - biztatott.
- Rendben. Szia. - köszöntem el tőle, majd kinyomtam a készüléket.
ZENE
Vettem egy nagy levegőt, aztán felálltam és kivánszorogtam a konyhába, ahol a szüleim tartózkodtak.
- Anya, apa! Szeretnék veletek beszélni... - szóltam halkan.
Mindketten mosolyogva fordultak felém. Szemeikben ott csillogott a büszkeség és tisztelet, amit irántam táplálnak.
Nehéz volt nem elsírnom magam, vagy visszarohannom a szobába és inkább titkolózni tovább.
- Szóval... Öhm.... - kezdtem bele nagy nehezen. - A-az a helyzet,... - dadogtam. - ... h-hogy - itt vettem egy nagy levegőt. - Az a helyzet, hogy várandós vagyok... - mondtam ki egy szuszra.
Mindkettőjük arca eltorzult. Apa szemei elkerekedtek.
- Tessék? - kérdezte szigorúan. - Ez nem lehet igaz! Az a szemét ír gyerek volt, ugye? Tudtam, hogy ez lesz a vége! Tudtam! - akadt ki. - Normális vagy? Képes voltál összefeküdni vele? Tizenhét és fél éves vagy! Ez mindennek a teteje! - üvöltözött.
Csak álltam ott megsemmisülve és hallgattam apám prédikációját, miközben egyre kisebbnek éreztem magam. Legszívesebben elsüllyedtem volna szégyenemben. Anya még mindig döbbenten nézett.
Apa felállt, majd hozzám lépett.
- Csalódtam benned. - nézett a szemembe, aztán a kiviharzott a lakásból.
Lehajtottam a fejem. Hangos zokogásban törtem ki. Egyre inkább éreztem, hogy gyengülnek a lábaim. Lerogytam a hideg padlóra.
Anya lehajolt hozzám.
- Kelj fel, mert megfázol! Akár el is vetélhetsz! - húzott fel.
- Anyukám! - öleltem volna magamhoz, de ő eltolt magától.
- Én is csalódtam benned és természetesen Niallben is! Hol volt akkor az eszetek? - nézett szigorúan a szemembe.
Csak megráztam a fejem.
- Menj inkább a szobádba! - mondta higgadtan.
Engedelmeskedtem neki. Megfordultam, majd a szobám felé vettem az irányt. Leültem a kanapéra, ami egyben ágynak is szolgál számomra. Megtörölgettem szemeimet. Eszembe jutott, hogy kis Dávidnál még nem is jártam. Fogtam magam, aztán átsétáltam hozzá.
- Szia. - szóltam neki kedvesen.
Kezembefogtam, aztán gügyögtem neki és játszottam is vele egy picit. Végül nyomtam a fejére egy puszit, majd visszatettem őt a babaágyba és visszavonultam a szobámba.
Pár perc múlva anya kukucskált be az ajtón. Lassan jött beljebb. Megállt előttem. Felnéztem rá.
- Megszeretnéd tartani? - kérdezte halkan erőtlenül.
- Nem tudom... - hajtottam le a fejem elkeseredetten.
- Niall mit szólt hozzá? - jött egy újabb kérdés.
- Nem tudja... - feleltem.
- Micsoda?
- Nem tud erről... Nem mondtam el neki... - töröltem meg újra könnyekkel teli szemeimet.
- Miért nem? - ült le mellém.
- Nem szeretnék róla beszélni. Örülj neki, hogy nem tudod... - fordultam felé.
- Mitt tett az a fiú? - simított egy tincset a fülem mögé.
Csak lehajtottam a fejem és megráztam.
- Rendben nem muszáj elmondanod, de ha bármikor úgy érzed, hogy jó lenne kibeszélni magadból, akkor hozzám jöhetsz. - karolt át kedvesen, gondoskodóan.
A mellkasának dőltem.
- Sajnálom. - szóltam halkan.
- Mit? - nyomott egy puszit a fejemre.
- Hogy hibáztam! Tudom, hogy csalódtatok bennem! Apa nagyon kiakadt! Én ezt nem akartam! Emígy is nagyon félek! A mai napig nem fogtam fel teljesen, hogy mi a helyzet velem! - daráltam el a bennem kavargó gondolatokat.
- Nem kell sajnálnod! Hiszen te is csak egy ember vagy és mindannyian hibázunk! Nem tudhattad, hogy ez lesz! Igaz, feltaláltak már különböző dolgokat, amik megakadályozzák, hogy ez történjen, de a nagy hévben megfeledkezik az ember! - magyarázott és egyben vigasztalt.
Átkaroltam mindkét karommal és szinte szorítottam magamhoz drága anyukámat. Megért engem! Hangja cseppet sem tűnik haragosnak! Persze, belül biztosan bántja őt, de elfogadja, hiszen nem tud mit tenni ellene! Ó, ha ő nem lenne!
- Szeretlek, anya! - könnyeztem örömömben és bánatomban.
- Én is! - puszilta meg újra a fejemet.
Sziasztok. :)
Úgy érzem már szinte felesleges bocsánatot kérnem, hogy mindig megvárattatlak titeket az új résszel! Természetesen most is sajnálom!
A részhez csak annyit, hogy most is elég szomorkásra sikerült. Van hozzá zene is lejjebb, hogy valamivel átérezhetőbb legyen.
Várom a kommenteket, feliratkozókat és az újabb jelentkezőket a blog Facebook csoporjába, aminek a linkjét szintén lejjebb megtaláljátok.
Jó olvasást kívánok! :)
FB-csoport: ~When love is strong~
ZENE
-------------------------------------------------------------------------------------
A lift gyorsan leért a tizenkettedik emeletről. Alig vártam, hogy elhagyjam ezt a helyet.
Kinyílt a lift ajtaja, én meg kiléptem onnan. Abban a pillanatban nekiütköztem valakinek.
- Ajjh... Bocs. - mondtam lehajtott fejjel, majd már mentem is volna tovább, de egy ismerős hang szólalt meg mögöttem.
- Alexa? - hangja kedvesen csengett.
- Darren. - fordultam felé.
Felnéztem a szemébe teljesen elfelejtve, hogy sírtam és ezt megláthatja.
- Miért sírsz? Mi történt? - kérdezte komolyan.
- Ne-nem sírok... - törölgettem az arcomat.
- És mi történt a kezeddel? - kérdezte, amikor megpillantotta a vértől átázott pólóm ujját.
- Semmi! - vágtam rá azonnal idegesen.
- Ez neked semmi? - kapta el a kezem. Feltűrte a póló ujját.
- Jesszusom! Miért tetted ezt? És mióta tart? - szemei elkerekedtek. Törődés csillogott bennük.
- Jajj, ne gyere te is ezzel! - rántottam ki karomat nagy erős kezei közül.
Niall is ezt kérdezte. Tisztán emlékszem szavaira, hiszen pár percre történt. 'Miért csinálod ezt?! És egyáltalán mióta?' - emlékeztem vissza rá.
- Mi az, hogy én is? - tett fel egy újabb kérdést.
Csak megvontam a vállam. Nem volt kedvem a magyarázkodáshoz.
- Alexa! Most azonnal mondd el, hogy mi folyik itt! - szólt dühösen.
- Hagyj már te is! - fordítottam neki hátat, majd elindultam az kijárat felé.
- Na, jó most azonnal beviszlek a kórházba, hogy ellássák a sérüléseidet! - kapott fel hirtelen.
- Azonnal tegyél le! - sikítottam.
Természetesen nem hallgatott rám. Nagy lépésekkel haladt a parkoló felé, ahol a fekete Toyota-ja állt.
Be ültetett az anyós ülésre, majd megkerülte a járgányt és leült mellém a kormányhoz.
- Kapcsold be magad! - szólt halkan.
- Nem! - fontam össze magam előtt karjaimat.
- Akkor majd én. - hajolt elém, aztán átvezette rajtam a biztonsági övet és bekapcsolta.
- Szívesen... - nézett a szemembe. Tekintete játékos volt. Viccesnek tartotta ezt az egészet.
Kiállt a parkolóból, majd útnak indultunk.
- Most pedig szépen elmesélhetnéd, hogy mi vezetett téged ahhoz, hogy felvagdosd az ereidet! - tanácsolta, bár picit parancsnak hangzott.
- Nincs kedvem erről beszélni! - bámultam magam elé idegesen.
- Jól van. Nem kötelező. - vonta meg a vállát.
Oldalról figyeltem őt. Ajkain egy apró mosoly játszott.
- Niall hűtlen volt hozzám... - szólaltam meg pár perc múltán.
- Tessék? - pillantott rám pár másodpercre.
- Megcsalt... - hajtottam le a fejem.
- Sajnálom! - mondta komolyan.
- Emiatt vagdostam fel az ereimet... - folytattam.
- Meg is ölhetted volna magad! - korholt.
- Tudom... - töröltem meg a szemem, ami megint könnyes lett.
- Nem szabad ilyet tenned! Ne már, hogy Niall miatt menjen tönkre az életed! Fiatal lány vagy! Még előtted a jövő! - magyarázott.
- Így senkinek sem fogok kelleni! - utaltam az állapotomra, amiről Darren nem tud.
- Hogy érted ezt? - figyelt rám, ugyanis épp pirosra váltott a jelzőlámpa.
- Mindegy... Nem fontos! - ráztam meg a fejem.
- De igenis az! - nézett a szemeimbe zavartan.
- Nem! Darren! Kérlek! - jeleztem, hogy nem szeretnék erről beszélni.
- Rendben. Bocs. - fordult előre az út felé.
Bekanyarodtunk a kórház parkolójába. Leparkoltunk, aztán kiszálltunk az autóból.
- Öhm... Az én kocsim ott maradt a lakótelepen... - jutott eszembe, hogy az én csodajárgányomról teljesen megfeledkeztem.
- Van kocsid? - mosolyodott el és döbbent le egyben.
- Van bizony. - feleltem büszkén.
- Ejjha. - mosolygott tovább.
Én is elmosolyodtam egy picit, bármennyire is rosszul éreztem magam emiatt az egész miatt.
Miután beértünk a kórház épületébe, elkanyarodtunk a sürgősségi felé. Nem várt kint senki sem, ezért hamar bejutottunk. Darren is bejött velem.
Az orvos megnézte a sérüléseimet, majd a nővér fertőtlenítette és bekötötte a kezemet. Kérdezősködtek, hogy ezt miért tettem, de nem beszéltem nekik róla, hiszen semmi közük hozzá.
Még vettek tőlem vért és megmérték a vérnyomásomat is a biztonság kedvéért. Meg kellett várnunk a vérvétel eredményét, ezért átküldtek minket egy üres szobába, hogy én letudjak dőlni.
Alig 10 perc múltán az orvos kihívta Darrent. A srác döbbenten jött vissza pár perc múltán.
ZENE
- Mintha éreztem volna, hogy be kell hozzalak. - mondta aggódóan, miközben helyet foglalt mellettem egy széken.
- Miért? - néztem rá értetlenül.
- Mert várandós vagy Alexa!
- Ja, azt tudtam. Most szerettem volna elmondani Niallnek, de mostmár nem tudja meg... - vontam meg a vállam, mintha mindegy lenne.
- Ezzel árthattál volna a babának és magadnak is! - mondta keserűen.
- És? - lettem újra ideges.
Miért kell mindenkinek ezzel törődnie?! Ugyanaz az ember maradtam, aki voltam, csak még ott van a hasamban egy növekvő kisbaba.
Gondolataimra könnyesek lettek a szemeim, majd az egyik könnycsepp végig is gördült az arcomon.
- Ne sírj! - ölelt át kedvesen.
- De van rá okom! - mondtam halkan.
- Hölgyem, Uram! - lépett be az ajtón az orvos.
Darrennel mindketten felé fordultunk.
- Ugyebár Miss Szeiler várandós... Maga az apa? - kérdezte Darrentől, miközben lassan végigmérte.
A srác felém fordult. Apró kezemet az övéibe fogta, majd az orvos felé fordulva bólintott egyet.
Na, várjunk csak! Miért hazudik az orvosnak?!
- Miért fontos ez? - kérdeztem halkan bizonytalanul.
- Csak egy kérdés volt... Viszont most hazamehet. - szólt kissé hivatalosan.
- Rendben. Köszönöm. - biccentettem.
Darrennel lassan kisétáltunk a kórházból, majd a parkolóban beültünk az autójába.
- Miért csináltad? - tértem rá a kérdésre, ami nagyon foglalkoztatott.
- Mit? - kérdezte értetlenül.
- Azt mondtad az orvosnak, hogy te vagy a baba apja... - emlékeztettem.
- Jegyzőkönyvezték volna, hogy nem az igazi apával vagy ott. Ebből problémátok lett volna Niallel. - magyarázta meg. - Amúgy miért nem védekeztetek? - tett fel egy kérdést.
- Halloween buli után be voltunk kicsit csiccsentve... Nem voltunk észnél ... És akkor történt... - feleltem felelevenítve az akkor történteket.
- Értem. - mosolygott.
Az út további részében mindketten csendben figyeltük az utat. Amikor megérkeztünk a lakótelepre, ahol Darren és Niall lakik, leparkoltunk a parkolóban, aztán kiszálltunk. Niall kocsija nem állt ott. Az enyém viszont igen.
Megköszöntem Darrennek a mai dolgokat, majd egy öleléssel búcsúztunk. Utolsó mondata ez volt: 'Aztán vigyázz magadra!'.
Odasétáltam a bordó Range Rover-emhez, aztán beszálltam és elindultam haza, ahol per pillanat Réka és én lakunk. Az ott lévő parkolóban Niall és Josh kocsija is ott volt, ezért inkább meggondoltam magam és elfurikáztam egy csendes, eldugott helyre. Kiszálltam az autómból, aztán lesétáltam a tisztáshoz. A csizmám sarka beleolvadt a puha homokba. Összefontam magam előtt két karomat. Szomorúan bámultam magam elé a messzeségbe. Gondolataim össze-vissza cikáztam az agyamban. Már szinte kezdtem beleőrülni ebbe az egészbe, pedig alig másfél órája történhetett az egész. Miért tette ezt velem Niall? Nem vagyok neki elég jó? Az aggódást látva a szemében nem éreztem dühöt. Inkább csalódott voltam. Legalább ismerte volna be, miután megtette!
Ráadásul nem elég ez, még itt van a várandósságom is. Egyáltalán nem tudom, hogy mit tegyek! Hiszen ez apró baba az enyém és a szőke ír srácé! Ők az én mindeneim! Mert bár haragszom Niallre és nem szeretném őt látni, attól még az érzéseim nem múltak el! Örökké szeretni fogom! Ez egyértelmű!
Apa utálkozásai mellett is kitartott mellettem. Joshnak köszönhetően tavaly szeptemberben még fel is keresett, hogy elhívjon magukkal Amerikába.
Könnyeim egyre inkább gyűltek, majd eszembe jutott valami. Fogtam magam és beszálltam a kocsimba, aztán útnak indultam...
