II. évad - 9. fejezet: Maura kisebb magyarázkodása

Sziasztok, Drágáim. :D
Azt hiszem egy elég rövid részt hoztam, de gondoljatok arra, hogy elagalább nem késtem vele. :P Nagyon remélem, hogy elnyeri tetszéseteket és mostmár (végre) kapok legalább egy komit! Ezenkívül sok szeretettel várom az új feliratkozókat és az új tagokat a Facebook-csoportba, aminek a linkjét egy picivel lejjebb megtaláljátok!
Jó olvasást! :*
FB-csoport: ~ When love is strong ~
ZENE
----------------------------------------------------------------------------
- Na-na, nem fog landolni senki sem az ágyon! - lépett be a szobába Maura. - Szeretném megkérni az Urat, hogy fáradjon ki innen - nézett fel fiára.
- Igenis! - játszotta el Niall, hogy ő egy katona.
A szöszi kivonult, én meg befeküdtem az ágyba.
- Először megmérjük a lázadat - nyomta kezembe a lázmérőt mellém ülve.
Én helyére raktam a kis szerkezetet, aztán csendben vártam, hogy jelezzen, miszerint megvan az eredmény.
Nemsokára bekövetkezett a pittyenés. Rápillantottam. 39,2 volt a kis képernyőre írva.
Maura kezébe adtam, hogy ő is szemügyre vegye.
- Hát, akkor megpróbálkozom a vizes borogatással. Reméljük, segíteni fog! Ha nem, akkor viszont marad a gyógyszer - nézett rám egy apró mosollyal az arcán.
Felpattant az ágyról, aztán átsietett a hálószobához tartozó fürdőszobába. Kezében néhány kis rongyot vitt, hogy azokat benedvesítse. Pár perc múlva visszajött. Megint helyet foglalt mellettem.
- Nehogy azt hidd, hogy haragszom akár rád, akár a fiamra. Nincs úgy, csak nem tartalak titeket, főként téged elég idősnek arra, hogy szülők legyetek - magyarázta, miközben rátekerte a jobb lábfejemre az egyik vizes anyagot.
- Nem terveztük és nem számítottunk arra, hogy ez lesz - pillantottam rá.
- Véletlenszerűen alakult így? - nézett rám ő is.
Bólintottam egyet.
- Megszeretnéd tartani? - kérdezte, miközben már a harmadik rongyot tekerte, mostmár a jobb csuklómra és egyben a kézfejemre.
- Őszintén szólva nem tudtam, mi legyen. Nehéz helyzetben voltam, főleg így, hogy Niall azt mondta mindenképp szeretné megtartani, de végül az igen mellett döntöttem - magyaráztam mosolyogva.
- Beszéltél vele? - érkezett egy újabb kérdés tőle.
- Igen.
- A szüleid mit szóltak, vagy tudják egyáltalán? - fejezte be eddigi műveleteit, így már csak nyugodtan ült mellettem csak rám koncentrálva.
- Kiakadtak, de azt hiszem beletörődtek már. Természetesen apának nagyon nem volt könnyű, de nem is vártam azt, hogy a nyakamba ugorjon, amint meghallja, mi a helyzet - feleltem felvázolva a történteket.
Ekkor a hasamhoz kaptam, mert egy közepesen erős fájdalmat éreztem, amolyan görcsöset. Összehúztam szemeimet, majd szaporán szedve a levegőt vártam, hogy elmúljon. Előfordultak már többször ezek a fájdalmak, de azt hiszem ezek természetesek, mégha még nem is nagy a baba, hogy rugdosson.
- Minden rendben? - tette a nedves anyaggal beborított kézfejemre a tenyerét.
- Persze - bólogattam.
- Ilyenkor még nem kéne, hogy fájdalmaid legyenek - szólt kicsit aggódva. - Bár, mindenkinél más. Voltál már orvosnál? - váltott témát.
- Amióta kiderült, hogy várandós vagyok, nem - vontam vállat.
- Szerintem mindenképp kérj majd időpontot a nőgyógyászodtól - tanácsolta.
- Rendben.
Ekkor Maura felpattant mellőlem és az ajtó felé indult.
- Maura - szóltam utána, mire ő megfordult. - Köszönöm - mosolyogtam rá hálásan. 'Válaszul' viszonozta a mosolyt, így az arckfejezése valamivel kedvesebbre váltott.
Miután kiment, gondoltam pihenek egyet, így lehunytam a szemem és élveztem a nyugalmat. Nemsokára hallottam, hogy valaki a szobába lép. Felnéztem.
- Felébresztettelek? - vágott egy picit csalódott fejet a szöszi.
- Nem - ráztam a fejem mosolyogva.
- Vannak fájdalmaid? - tért a lényegre. Ezekszerint máris beszélt vele az anyukája.
Csak bólintottam.
- Anya szerint megkéne látogatnunk a dokit - feküdt mellém.
- Nekem is mondta már - néztem a hasamra, amikor Niall rátette nagy meleg tenyerét. Elmosolyodtam az érzésre, ahogy gyengéden megsimította.
- Amint visszaérünk Londonba, ez lesz az első dolgunk - nyomott egy kedves puszit a homlokomra.
Pár percig csendben feküdtünk egymás mellett, amikor megszólalt a szőkeség telefonja.
- Mondjad Josh - szólt bele - Okés ... Jól van - ekkor nevetett egy jót - Na ... Cső - s azzal kinyomta a készüléket.
Hozzám fordult.
- Szeretnék, ha minél hamarabb visszautaznánk, mert lesz egy nagyobb koncertünk - magyarázta. - Remélem lemegy a lázad és rendben leszel, hogy aztán akár már reggel elinduljunk - ült fel, majd felállt és magamra hagyott a szobában.
Újra lehunytam a szememet, aztán szépen lassan álomba szenderültem.

*Reggel*
A bőrömet melegséggel simogató Nap sugarai ébresztettek fel. Lassan nyitottam ki szemeimet. A szöszi mellettem feküdt egy alsónadrágban. Mosolyogva néztem őt ahogy alszik. Izmos karjához irányítottam apró kezemet, majd gyengéden végighúztam puha bőrén ujjaimat. Közben arcát figyeltem. Egy mosoly jelent meg rózsaszín ajkain.
- Jó reggelt - nyitotta ki szemeit.
Hunyorogva nézett rám, de így is gyönyörűen csillogott az igéző kék szempár. Arcához hajoltam és egy lágy csókkal köszöntöttem.
- Neked is - mosolyogtam.
- Ennél jobb nem is lehetne - fordult hasra, így negyedrészt rajtam feküdt.
Fejét oldalra fordította, hogy továbbra is figyelhessen.
- Akkor ma visszamegyünk Londonba? - érdeklődtem.
- Tényleg, azt terveztük - túrt bele szőke tincseibe. - Már jól vagy?
- Szerinted? - néztem rá huncutan.
- Mostanában igen kezdeget velem, Miss Szeiler - könyökölt fel, aztán vidámsággal teli szemekkel fordult újra felém. Már szinte vártam, mikor csap le rám. Tudtam, hogy arra készül.
Magára rántott, így rajta feküdtem. Vigyorogva bámultam tökéletes arcát.
Kifújta a levegőt, majd inkább így szólt:
- Menjük reggelizni, aztán húzzunk Londonba.
Lemásztam róla. Mindenképp felakartam öltözni mielőtt lementem volna a többiekhez, így neki is láttam. Niall úgy, ahogy volt kivonult a szobából. Végülis ő az otthonában tartózkodott.